„Erre mondják, hogy vérprofi! Nem keveri a magánéletet a munkával”

Simon Zoltán kapta a Magyar Sportújságírók Szövetségének egyik Gyulai-díját a márciusi kongresszuson. Az nb1.hu főszerkesztőjét Bodnár Zalán, a Nemzeti Sport publicisztikai rovatának vezetője méltatta,

„Diego Maradona, Boca Juniors, Argentína, Leo Messi, Diego Simeone, Atlético Madrid.

Mielőtt valaki elkezdené dúdolni a Keleti oldal, nyugati oldalt, gyorsan jelzem: nem, nem Ganxsta Zolee-t jöttem méltatni. Hanem egy kollégát, akinek nagyon hasonló az ízlése szurkolóként. Véletlenül sem mondható divatdrukkernek, szenvedélyből szurkol, a szenvedély élteti.

Hogy milyen különleges karakter, arra egy példa. Ha megkérdezitek tőle, hogy ki a futballtörténelem legnagyobb legendája, aki Maradonán is túltesz, azt fogja felelni: Nem kérdés, a Galaschek Peti!

Vannak egyéb perverzió is. Szívélyes, halk szavú ember, de állítólag nem lehet hozzászólni, ha elkezdődik a Tour de France. Olyankor kicsekkol a világból. Kiírja a Facebookra, hogy most egy ideig ne zavarja senki! Meg amikor síugrást néz.

Pedig amúgy tényleg szót ért mindenkivel. Azon kevesek egyike, aki még Hemingwayjel is jól kijön. No, nem azzal, amelyik Az öreg halász és a tengert írta, hanem a kispesti kiadással, George F.-fel. Hosszú évekig a Hemingway tulajdonában álló Honvéd sajtófőnöke volt. Bevallottan Vasas-szurkolóként, piros-kék karszalaggal a csuklóján. Erre mondják, hogy vérprofi! Nem keveri a magánéletet a munkával.

Főszerkesztője az nb1.hu focis portálnak. Büszke rá, hogy Imre Mátyás volt a mestere, aki arra tanította, amikor a 2000-es évek elején a szárnya alá vette, hogy felejtse el a tollat, ceruzát, papírt, laptopot, és vegye elő a kamerát, mert a jövő sportújságírása a digitális térben zajlik majd. E tekintetben megelőzte a korát. Már 15 éve, amikor megismertem, akkor is csak egy szál telefonnal jött a meccsekre, sajtótájékoztatókra, és ő volt a leggyorsabb, aki anyagot adott.

A home office intézményét is már jóval a Covid előtt alkalmazta. Mivel régóta a maga ura, szokta néha pukkasztani a polgárt, hogy kitesz a Facebookra egy fotót, ahogy a „kültéri irodájában” dolgozik: a Balaton partján, fürdőnadrágban, egy laptop és egy korsó sör társaságában. Nem is érti, a kollégák többsége miért görnyed még mindig a zárt levegőjű szerkesztőségekben, miközben a technikai fejlődés már régen lehetővé tette, hogy az újságíró ne legyen helyhez kötve.

Csaknem egész pályafutása során az online médiában dolgozott, így pár hete némiképp meglepett vele, hogy felkeresett, mint a Nemzeti Sport publicisztika-rovatának vezetőjét, hogy szívesen írna publicisztikát a nyomtatott napilapba. Azzal érvelt, hogy ha valakinek ott megjelenhetnek a gondolatai, az rang. Szívet melengető számomra, ha azt látom, hogy valaki az online térből érkezve vágyik az ősi formátum, a nyomtatott újságírás világába. Igaz, volt kitől örökölnie a nyomtatott sportnapilap és a Vasas iránti szeretetét, mivel édesapja máig annak olvasásával kezdi a napját, technikai vezetőként ő is valóságos legenda a magyar futball világában.

Amikor leadta az első publicisztikáját, nem mondtam neki egy szóval sem, hogy látszik a szöveg felépítésén: régóta az internetes olvasóközönségnek írt. Kicsit összébb gereblyéztem a mondatait, hogy kevesebb legyen a bekezdés. Ő sem szólt semmit a végeredmény láttán, de intelligenciájára jellemző, hogy a második szövegét már úgy küldte, hogy ahhoz hozzá sem kellett nyúlni.

Nem csak jól ír, de élő szóban is választékosan fejezi ki magát, a Nemzeti Sportrádió megbecsült vendége, szakértője.

Tudom, hogy utálja, ha valaki futballmeccsen iszik alkoholt, mert amondó: inni bárhol lehet, a stadion viszont szent hely, ahol csak a játék oltárán szabad áldozni.

Viszont most nem stadionban vagyunk, úgyhogy remélem, koccint velünk ma egyet annak örömére, hogy Gyulai István-díjat kapott. Gratulálunk, Simon Zoltán!