Magyar Sportújságírók Szövetsége

Sportújságíró hivatásrendi ajánlás

Sportújságíró hivatásrendi ajánlás

A Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége tagi megkeresés és kérelem alapján befogadta, majd megtárgyalta az alábbi, a sportújságírói hivatásrenddel kapcsolatos észrevételt és panaszt.

Az újságírói és sportújságírói hivatás feltételrendszerének technikai változásaival, valamint a digitalizáció térnyerésével nem csupán a felületek és platformok száma növekedett, illetve azok formája és megjelenési módja bővült, hanem az ezekre a felületekre készülő tartalmak előállításának folyamata is – elsősorban technikai értelemben – jelentős átalakuláson ment keresztül. Mindez egyúttal kibővítette a sporttal kapcsolatos témák, hírek és tudósítások elkészítésének eszköztárát és módszertanát.

A digitális tér egyre meghatározóbb szerepe alapvetően kiterjesztette az újságírói és sportújságírói feladatellátás lehetőségeit, ugyanakkor álláspontunk szerint nem váltotta ki, és nem is válthatja ki a klasszikus újságírói tevékenységet és tudást a digitális munkakörök megjelenése mellett.

A Magyar Sportújságírók Szövetségéhez érkezett panasz arra irányul, hogy a hazai médiapiacon több vállalat – akár munkáltatóként, akár megbízóként – oly módon módosította a munkavállalókkal, megbízottakkal és vállalkozó partnerekkel fennálló szerződéses jogviszonyait, hogy az addig „újságíró”, illetve „sportújságíró” megnevezéssel szereplő munkaköröket a megállapodásokból eltávolította, és helyettük a „digitális tartalomszolgáltató” elnevezést alkalmazta. Mindezt olyan esetekben is, amikor az érintett munkavállalók, megbízottak vagy vállalkozók ezt a hivatásrend védelme érdekében kifogásolták.

Tekintettel arra, hogy a Magyar Sportújságírók Szövetsége társadalmi szervezetként nem rendelkezik jogalkotói vagy hatósági jogosítványokkal, az alábbi ajánlást fogalmazza meg a fenti kérdéskörben:

A Magyar Sportújságírók Szövetsége a sportújságíró szakma mint hivatásrend védelme érdekében javasolja, hogy a hazai médiapiacon működő munkáltatók és megbízók a sportmédia különböző területein dolgozó szakemberekkel kötött együttműködési megállapodások során biztosítsák annak lehetőségét, hogy a munkavállaló, megbízott vagy vállalkozó – az adott megbízás jellegére figyelemmel – egyénileg választhassa meg, hogy a szerződésben a „(sport)újságíró”, a „sportmédia-szakember”  megnevezés is, továbbá és/vagy a „digitális tartalomszolgáltató” megnevezés szerepelhessen a munkaköre, illetve feladatköre megjelöléseként.

 

Az MSÚSZ elnöksége