Magyar Sportújságírók Szövetsége

Tagfelvétel

A MSÚSZ rendes tagja lehet minden nagykorú személy, állampolgárságától függetlenül (továbbiakban: egyéni tag), valamint minden olyan jogi személy, amely sportújságírókat tömörít.

A természetes személyek közül az lehet rendes tag, aki munkaviszony vagy egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszony keretében sportújságírói munkát végez, ideértve a sporttal foglalkozó nyomtatott, elektronikus vagy online sajtótermékek előállításában történő részvételt is (pl. szerkesztő, tördelő, korrektor, operatőr, lapmenedzser, hangmester, stb.).

A 2015. júliusi közgyűlés döntése értelmében a korábbinak a felére csökkent a tagdíj, két évre 5000 forint, nappali tagozatos hallgatóknak és nyugdíjasoknak 2000 forint.

A tagfelvételt kérelmezni kell.

Az új tagok felvételéről – a jelentkező által addig a sportsajtóban megjelent (ideértve az elektronikus sajtóban megjelent) anyagok közül legalább öt cikkel, produkciót megtekintve és értékelve – a közgyűlés állal megválasztott háromtagú tagfelvételi bizottság egyéni elbírálás alapján dönt.

A jelentkezéshez szükséges dokumentumok:

két MSÚSZ-tag ajánlása;

A jelentkező által addig a sportsajtóban megjelent (ideértve az elektronikus sajtóban megjelent) anyagok közül legalább öt cikk, produkció vagy fotó vagy egyéb munka;

kitöltött jelentkezési lap;

igazolványkép (digitális).

A tagfelvételi bizottság elutasító döntése ellen a kérelmező az elnökséghez fordulhat panasszal. Az elnökség döntése ellen további jogorvoslatnak helye nincs, az elnökség döntése a meghozatala időpontjától kezdődően jogerős. A tagfelvételi kérelem elutasítása esetén a tagfelvételi kérelem az elutasításról szóló jogerős döntés meghozatala napjától számított két év eltelte után nyújtható be ismételten.

 

A tag jogai:

a) részt vehet a közgyűlésen;

b) választhat és választható a szövetség szerveibe;

c) javaslatokat lehet az MSÚSZ-nak és szerveinek;

d) betekinthet a Közgyűlés és az elnökség üléseinek jegyzőkönyveibe;

e) támogatásért, jogsegélyért, erkölcsi védelemért fordulhat a szövetséghez.

f) Az a tag, aki az adott évi tagdíjat megfizette, személyesen részt vett az éves rendes közgyűlésen és szabályosan szavazott az MSÚSZ által szervezett Év sportolója választáson, továbbá a megadott határidőig jelzi részvételi szándékát, mindenképpen jogosult személyesen részt venni az Év sportolója gálán. A MSÚSZ ezt a jogot garantálja akkor is, ha az esemény rendezési jogát más szervezetre ruházza át.

A jogi személy tagok törvényes képviselőjük, illetve írásbeli meghatalmazással igazolt megbízottaik útján gyakorolják az a)-c) pontokban írt jogokat, a természetes személyek pedig csak személyesen járhatnak el.

A tag kötelezettségei:

a szövetség alapszabályában foglalt rendelkezések megtartása;

a közgyűlés által megállapított összegű mindenkori tagdíj határidőben történő megfizetése;

a tagsági jogviszony fennállása alatt időben az Év sportolója választáson szavazat (ideértve a szavazástól való tartózkodásra vonatkozó nyilatkozatot is) leadása, illetve beküldése;

az elnökség részére az adatváltozások 5 (öt) napon belüli írásban történő bejelentése.


Ha tagunk szeretnél lenni, itt jelentkezhetsz:

https://tagfelvetel.sportujsagirok.hu/jelentkezes-tagfelvetelre

Fontos tudnivalók

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók