„Világraszóló sportkarrierje után az egyik legnehezebb és legkockázatosabb médiaműfajt választotta: az élő reggeli rádiózást”

Risztov Éva az első olimpiai bajnok, aki szakmai kitüntetést, mégpedig Gyulai István-díjat vehetett át az MSÚSZ kongresszusán. Lakiteleken dr. Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke méltatta.

Most következő díjazottunk kapcsán átfutott bennem a gondolat: vajon miként tekint egy olyan elismerésre, amelyből többet is kiosztunk, ráadásul minden évben, egy amolyan – sportnyelven szólva – országos bajnoki verseny keretében.

Megmozgat-e benne bármit egy ilyen díj, amikor hasonló rangú elismerésekből – eredeti hivatásában – vélhetően egy szekrénynyi sorakozik otthon? Mit jelenthet számára mindez, amikor már olyan kitüntetésben is részesült, amelyet csak négyévente adnak át, öt karika díszíti, és neki aranyszínű van belőle?

Magam sem tudom, mit jelent egy olimpiai bajnok számára a dobogóról lefelé tekinteni. Aztán arra gondoltam: valamiért mégis elfogadta a meghívásunkat, és lejött ide, Lakitelekre. Pedig ismerem: vagy szakmai kötelességtudatból, vagy merő élvezetből mozdul ki otthonról – köztes állomásokat ritkán iktat be. Olyan ő, mint a hangya és a tücsök egyszemélyben: hangya szorgalmú, aki tücsök módjára tud hedonista lenni.

Eszembe jutott az is, hogy a közelmúltban, amikor egy portréműsorban hosszabban beszélgettem az édesanyjával, megtudtam: a kislánya gyerekként nagyjából ennyire volt kommunikatív, ha kérdezték: igen… nem… nemigen. Azt mondják, innen szép nyerni – és ő valóban nyerni érkezett a kommunikáció világába is.

Világraszóló sportkarrierje után az egyik legnehezebb és legkockázatosabb médiaműfajt választotta: az élő reggeli rádiózást. Beleállt, és elérte, hogy az ország egyik legeredetibb és legnépszerűbb rádiós műsorvezetőjévé váljon.

A Sportrádió, majd a Nemzeti Sportrádió – amolyan nevelőegyesületként – kiváló inkubátornak bizonyult számára. Itt napról napra, beszédtechnikáról beszédtechnikára fejlődve mesélt egyre többet és egyre izgalmasabban a sportvilág mindennapjairól, miközben hitelesen szőtte bele saját tapasztalatait, sőt uszodaigazgatói, munkaadói, szervezési és életvezetési tanácsait is a kollégákkal folytatott vitákba.

Mi ritkán vitáztunk. Ahonnan mi jöttünk, ott sok hasonló élmény ért minket: reggeli mérlegelések, dühöngő edzők, sikerek és kudarcok, a nulláról való felállás képessége. Szinte mindenben egyetértettünk. Egyetlen komoly kérdésben nem: mi is a tehetség, és hányféle arca van.

Ő azt mondja, nem tehetséges. Én viszont azt gondolom: aki már járt a világ tetején, és aki egy teljesen új hivatásban – a rádiós műsorvezetésben – is kiérdemelte, hogy a Nemzeti Sportrádió ismert hangja, ma pedig a Retro Rádió meghatározó műsorvezetője legyen, annak sikeréhez nemcsak szorgalom, hanem tehetség is kell.

Hölgyeim és Uraim, kedves kollégák!
A Gyulai István-díjat kapja munkája elismeréséül: Risztov Éva.”