Magyar Sportújságírók Szövetsége

Nagy Béla-Program

Nagy_Bela_4_FF

Régi tervét valósította meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége, amikor a kormány segítségének köszönhetően sportkönyvkiadási programot indított 2018-ban. A Nagy Béla-program keretében évről évre meghirdetendő és egyre bővülő pályázat könyveken, kiadványokon túl sportklubok, sportszervezetek honlapját, múzeumát, emlékszobáját, illetve sporttémájú konferenciákat és kiállításokat is támogat.

NagyBéla

Egy rendkívül kifejező, jelképes felvétel: Nagy Béla és a könyvei a régi Fradi-pályán
Fotó: Harsányi György

A névadó, Nagy Béla, a Ferencváros egykori krónikása, múzeumának megalapítója, berendezője, folyóiratának, könyveinek szerkesztője, szerzője, aki a maga korában egyedülálló módon őrizte, gondozta, dokumentálta klubjának hagyományát és történelmét. Személye a Nagy Béla-program névadójaként jelkép és egyben összefoglalása, kifejezése mindannak, amit az MSÚSZ a magyar sportkultúra újjáépítésében e kezdeményezése révén fontos feladatának tart: a korábban tengődő vagy éppen elsorvadó sportklubok megújulását a saját múltjuk feldolgozásában, méltó megjelenítésében segíteni sportkönyvek, honlapok, kiállítások, klubmúzeumok, konferenciák támogatásával. A program emellett általánosságban is segíteni igyekszik a sportkönyvkiadást, hogy olyan nívós, hiánypótló (például az emigráns vagy határon túli magyar sportolók sikereit feldolgozó), de a piacon nem feltétlenül megélő sportkönyvek is elkészülhessenek, amelyek korábban pénzhiány miatt nem jelenhettek meg, illetve anyagi segítséggel azokat a kiadókat, szerzőket is ösztönözni szeretné az MSÚSZ, amelyek és akik eddig nagy áldozatok árán tudtak csak ilyen munkákat megjelentetni.

Az 1944. május 6-án született Nagy Béla pályafutása, munkássága senki máséhoz sem hasonlítható életműve méltó példát állít a programban résztvevők elé, hiszen ő szinte a semmiből teremtette meg azt az archívumot, múzeumot és műhelyt a Ferencvárosnál, amelyhez hasonló sehol máshol az országban nem létezett, amely ma is nagy értéke a klubnak, és amilyet – ha kisebb léptékben is, mint a legnépszerűbb egyesületnél – mindenütt létesíteni és gondozni illene.

Az MSÚSZ elnöksége háláját fejezi ki Nagy Béla örököseinek és Takács Tibornak, a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület elnökének a programot támogató együttműködésükért. Biztosak vagyunk abban, hogy a program több tucatnyi olyan, a magyar sport értékeit őrző és hirdető kiadvány, honlap, kiállítás, konferencia létrejöttét támogatja majd, amelyek méltók lesznek a névadóhoz és a kezdeményezés szándékaihoz.

Az MSÚSZ elnöksége

A programnak immár a hetedik ciklusa zajlik, a részleteket a pályázati kiírás tartalmazza.

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók