Magyar Sportújságírók Szövetsége

Szedmák Zita Gyulai István-díjat vehetett át

Szedmák Zita Gyulai István-díjat vehetett át

A Spiller TV műsorvezetője, Szedmák Zita kapta az MSÚSZ egyik idei Gyulai István-díját. Tihany Viktor, egykori kollégája, immár a HM Sportért Felelős Államtitkárság kommunikációs igazgatója méltatta a dunaszerdahelyi kongresszuson.

„Tegnap volt éppen három éve, hogy elkezdhettem tanulni a vezetővé válást, ezeknél az évfordulóknál egyébként is érdemes megállni és végiggondolni, hogy mi minden történt, mit csináltunk jól, mit kellett volna másként, mert egy csapat vezetése amennyire izgalmas, épp kétszer akkora felelősség, mert így vagy úgy, mégiscsak emberek életét alakítjuk.

Innen nézve például meg kellett állapítanom, hogy amikor annak idején elkezdtem a fejemben felépíteni a kommunikációs csapatom, akkor a mostani díjazott esetében rögtön elkövettem egy elég nagy hibát. Még pedig, hogy nem egy jól meghatározott pozícióra kerestem az odaillő embert, hanem sokkal inkább egy nagyon értékes munkatársat szerettem volna minden áron a csapatomban tudni és hozzá próbáltam igazítani egy testhezálló feladatot.

Merthát adva volt egy elképesztően tehetséges sportriporter, akinek korábbi kollégájaként láthattam az első lépéseit. Ahogy kezdőként megérkezik egy szerkesztőségbe és az első pillanattól kezdve megállja a helyét, hiszen gyerekkorától a sport vette körül az életét.

A család vagy az ő vagy a testvérei mérkőzésein töltötte a hétvégéket. Bár ezt sajnos én már nem láthattam, de állítólag amennyire kecsesen mozgott a jégen, épp olyan finom eleganciával szerelte le az ellenfél centereit a vízben, majd másnap levezetésként lóra pattant a saját lován. Tudtommal ilyen jellegű hármas tusa jelenleg nincs, ahol műkorcsolya, vízilabda és lovaglás szerepel a programban, de jó is ez így, mert ha lenne, most biztos nem állhatnék itt.

Szóval a sportos háttér az első pillanattól segítette, hogy otthonosan tudjon mozogni a sok nagy tudor között, de ez a háttér tetten érhető volt abban a bátorságban, kitartásban és küzdőszellemben is, ahogy az eléje kerülő nehézségeken igyekezett túljutni, legyen szó szakmai kihívásokról vagy egy nagyon nehéz műtétről, amelyet követően a versenysportnak is búcsút kellett mondania.

Az új karrier során neki is a hosszabb, a rögösebb út jutott, amikor hiába a tehetség, a szakértelem, a lendület, a szenvedély, az áttörést jelentő lehetőség mégsem érkezik.

Ennek az időszaknak egy részébe, kollégaként tehát én is beleláthattam, többek között ezért is érett meg bennem a gondolat, hogyha valaki, ő már pedig megérdemli az esélyt.

Az esélyt, na de mire? És itt volt egy aprócska hiba a rendszerben. Mert aki vezetőként őt a csapatába hívja, annak muszáj valamit kezdenie azzal a hihetetlen energiával, azzal az állandó tettvággyal, amivel ő érkezik.

Be kell valljam, nekem ez nem sokszor sikerült, de amikor összejött, akkor rögtön látszott, hogy igenis helyes a gondolat, hogy ő már régen megérett a korábbiaknál nagyobb feladatokra.

Egy ilyen történetet hadd meséljek el. A vezetővé válás egyik nagy küzdelme, hogy a kiemelt, legfontosabb feladatokat rá mered-e bízni a csapatod tagjaira. Pláné rögtön az elején, amikor szeretnél minél jobb benyomást tenni a feletteseidre. Nos épp ez volt a helyzet az új sportirányítás által szervezett első Héraklész Gálán, ahol tőlem felfelé mindenki elkönyvelte, hogy hát van egy rutinos műsorvezető az Államtitkárságon, nála jó kezekben lesz a Gála.

Én pedig odaálltam eléjük, hogy van egy kevésbé rutinos az én csapatomban, és higgyék el, nála is kiváló kezekben lesz a Gála. Nem mondom, hogy nem volt bennem izgalom a kezdés előtti percekbe, de azt is be kell vallanom, hogy aztán a Gálán valami egészen különleges érzés fogott el, ahogy ott álltam és néztem, amint egy nagyszerű műsorvezető tehetsége, nincs jobb szó erre, beragyogja az eseményt.

Túlzás nélkül tudom mondani, hogy eddigi vezetői időszakom egyik legnagyobb élménye volt az az este, amit innen is köszönök.

És azért is hálásnak kell lennem, hogy megtanulhattam, hogy a lojalitás nem azért jár, mert valakivel régóta ismeritek egymást és korábban kollégaként jóban voltatok. Akinél ekkora az ambíció, ott vezetőként meg kell teremtened az ambícióhoz mérhető lehetőségeket.

Főleg akkor, amikor az igazi nagyszerelem, a Premier League képében kopogtat az ajtón és felajánlja, hogy most egyedül te ülhetsz a főasztalhoz, ami most már teljesmértékben a TE ASZTALOD.

Zárásként még egyetlen apróságot engedjetek meg a díjazottról. A felmondási időszak sosem könnyű, főleg, ha a másik oldalon vár a nagy álom. Nos, nála mindezt tetézte, hogy épp ekkor többen is távoztak a csapatomból, így abban az egy hónapban olyan feladatokat is át kellett vennie, amelyek biztos, hogy nem tartoztak a kedvencei közé. Mégis, mindent az utolsóig nagyon magas színvonalon megoldotta. Hiszem, hogy többek között ezért is tart ott, ahol.

Szívből gratulálok a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2025-ös díjához Szedmák Zitának.”

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók