Új ciklus kezdődik

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2023-as tavaszi közgyűlésének napirendjén szerepel a tisztújítás, hiszen a 2019-ben megválasztott elnök és elnökség, valamint a bizottságvezetők és a bizottsági tagok négyéves mandátuma lejár.
Az MSÚSZ alapszabályában rögzítettek szerint a közgyűlés választja meg a tisztségviselőket az alábbi tisztségekre, amelyekre írásban lehet kandidálni
Az Ellenőrző bizottságelnöke és tagjai (2 fő)
A Tagfelvételi bizottság elnöke és tagjai (2fő)
Az Etikai bizottság elnöke és tagjai (2fő)
Az elnökségi tagjai (4 fő)
Második alelnök (az alapszabály szerint csak hölgy lehet)
Első alelnök
Elnök
Az elnökség várja a jelentkezéseketa szolidaritási bizottságba is, az elnök és két tag tisztségére és kezdeményezni fogja, hogy az eddig eseti bizottságkéntműködő testület helyetta közgyűlés hozza létre és iktassa alapszabályba a háromtagú állandó szolidaritási bizottság működését.
Hosszas előkészítés után tervezzük létrehozni az MSÚSZ összmagyar bizottságát is, a különféle elcsatolt területek és a diaszpora magyar közösségeinek minél teljesebb képviselete érdekében 7 fővel (elnök, 2 alelnök, 4 tag), ebbe a testületbe is várjuk a jelentkezéseket.
Aki kandidál a fenti posztok valamelyikére, kérjük, hogy a jelentkezését küldje el e-mailben Dénes Tamás főtitkárnak (
fotitkar@sportujsagirok.hu)2023. április 19-ig.
MSÚSZ
2023-04-12