A sportújságírók helyzete a nagyvilágban – kutatás

Az MSÚSZ tanulmányt készített a sportújsagírók helyzetéről, különböző földrészekről és a környező országokból is anyagokat gyűjtve. Ennek egy részlete olvasható honlapunkon. A tanulmány a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával készült.

HELYZETKÉP

A XXI. századra alapjaiban változott meg az újságírás helyzete a világban, s így természetesen Magyarországon is. Korábban a fogyasztók megvásárolták a kedvenc lapjukat (előfizettek rá), hallgatták a rádiót és nézték a televíziót. Az újságírók szerepe ebben az időszakban egyértelmű volt: a hírek, információk általuk, az ő közvetítésükkel, az ő „hangszerelésükben” jutottak el a nagyközönséghez.

Ezt az „idilli állapotot” robbantotta szét az internet térhódítása. Egyrészt az újságírókat megfosztotta tájékoztatási monopóliumuktól, másrészt a hagyományos média mellett viharos sebességgel hódított teret az online sajtó, illetve a közösségi média (Facebook, X, Instagram, Tik Tok), harmadrészt lényegében elmosódtak az újságírás, mint szakma határai, a klasszikus zsurnaliszták mellé (elé?) felzárkóztak a véleményvezérek, influenszerek, bloggerek.

A helyzetet tovább bonyolítja a mesterséges intelligencia berobbanása. 2025-ben elkészült az első, nem ember alkotta újságmelléklet. A milánói Il Fogio négyoldalas kiadványában az új technológia szövegezte meg a tartalom mellett a címeket és a kiemeléseket is. Márpedig ez a helyzet végső soron felveti azt a kérdést is: szükség lesz-e egyáltalán akár már a közeli jövőben is, hogy újságírók írják az újságokat?

Az ingyenesen elérhető tartalmak átalakították a sajtó korábbi üzleti modelljét is. A médiavállalkozások a profit érdekében kénytelenek alkalmazkodni a fogyasztóik igényeihez, elvárásaihoz. Ez nem egyszer a tények háttérbe szorulásával, a hírközlésnek álcázott vélemények elszaporodásával jár (ennek eredményeként elhalványulnak, sőt, eltűnnek a hagyományos médiaműfajok határai), s az olvasóközönség figyelmének megszerzése és fenntartása érdekében a találás érzelmekre ható, nem egyszer harsánnyá, szenzációhajhásszá, az etikai határokat szétfeszítővé vált.

A nagy változások közepette az újságírói szakma jelentősen felhígult, sokkal kevésbé kínál vonzó karriert, mint a korábbi évtizedekben, a szakma társadalmi megbecsültsége egyre süllyed, a sajtótermékek tartalma folyamatosan romlik. A nyomtatott sajtó példányszáma, s ezzel szoros összefüggésben a hirdetési bevétele megállíthatatlanul zuhan (emiatt egyre-másra szűnnek meg a hagyományos lapok), de az online lapok bevételei sem feltétlenül fedezik a kiadásokat.

DEFINÍCIÓ

Jelen helyzetben az alapkérdés az: hol vannak az újságírás határai, s ki tekinthető újságírónak? Nem könnyű azonban megadni a feleletet, a határok ugyanis – és nem volt ez másképp a XX. században sem – folyamatosan változnak. Elsődlegesen a technológia fejlődése okán, ami együtt jár(t) a szakmán belüli érdekcsoportok folyamatos küzdelmével is. Kezdődött ez a nyomtatott lapok lobbijának a rádiósokkal vívott csatáival, aztán színre léptek a televíziósok, majd felbukkantak az ingyenes internetes tartalmak gyártói, majd jött az (újság)írást tömegesítő közösségi online média.

De vajon lehet-e újságírónak tekinteni azokat a szerzőket, akik például rendszeresen posztolnak a Facebookon? A válaszadást bonyolítja, hogy a definíció meghatározásában nemcsak a magukat újságírónak tekintők nyilváníthatnak véleményt, hanem külső szereplők, például a törvényhozók. A fenti példából kiindulva az is tisztázásra vár, hogy mely tartalmak előállítása számít újságírásnak. S a leginkább fogós feladat azt definiálni, milyen sarokpontok alapján lehet megkülönböztetni és elválasztani egymástól az újságírókat és az egyéb tartalomgyártókat, valamint az újságírást és az egyéb tartalom-előállítást?

A kérdés olyannyira aktuális, hogy számos szervezet foglalkozik a definíció meghatározásának pontosításával. Így a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség (AIPS) külön munkacsoportot hozott létre annak érdekében, hogy például a sportújságírásban a nemzetközi sporteseményekre történő – és többnyire kötött számú – akkreditáció kiosztásának szabályozását szakmai, etikai és működési minimumokhoz kösse. A dokumentum-javaslat az AIPS, az UNESCO, az EU és a nemzetközi sportági szövetségek szakmai anyagai alapján készült.

ALAPVETÉSEK
 

Az új médiaképviselők (tartalomkészítők, YouTuberek, podcasterek, videógyártók, TikTok-, Instagram- és Facebook-felhasználók, bloggerek, az X – korábban Twitter – felhasználói, valamint mások, akik különböző címen a nyilvános médiában dolgoznak) csatlakozhatnak a sportújságírókat tömörítő 101 éves nemzetközi szervezethez, az AIPS-hez és a nemzeti sportmédia-szövetségekhez. Az AIPS-tagság megszerzéséhez az érintetteknek a vonatkozó eljárásoknak megfelelően AIPS-kártyát kell igényelniük.

Az AIPS-kártyához kötődő szakmai előnyök például az akkreditációk jóváhagyásakor is döntő jelentőségűek lehetnek a sportújságírók számára. Az AIPS munkacsoportjának fenti szervezetekkel közös kezdeményezését kivonatolva azt érzékeljük, hogy az egyes sportszervezetek (pl. NOB, FIFA, UEFA, World Athletics) által szervezett eseményekre vonatkozó médiahitelesítést többféle kategória meghatározásával és az adott kategóriák valamelyikébe történő besorolással engedélyeznék az adott személyeknek.

Így a javaslatuk alapján létre jönne:

Az elfogadott médiaképviselők csoportja, akik többnyire a fő vagy mellékállású, szabadúszó, de mindenképpen hivatásos médiamunkások körébe tartoznak, a tanulmány szerinti még pontosabban meghatározott kritériumok alapján. Ők többnyire kártyatulajdonosok is.

Egyéb képviselők csoportja, akik többnyire az AIPS-tagok körébe nem tartozó személyek, s akiknek részletesen kidolgozott szakmai, etikai, szabályok betartásával kell garantálniuk médiatevékenységük ellenőrizhetőségét, a sportág- és eseményspecifikus magatartási szabályok betartását pedig mint kötelezettségeket kell követniük a sporteseményekre vonatkozó média-akkreditációjuk megszerzéséhez.

Az el nem fogadott személyek csoportja, akik a kezdeményezés szerint nem kaphatnak médiaakkreditációt, hiszen tevékenységük elsősorban nem az újságírói munka alapvető célját, vagyis nem a hírszolgáltatást valósítják meg, hanem például kereskedelmi tevékenységet, szponzorációs jelenlétet szolgálnak ki, vagy kizárólag egyéni versenyzők, rajongói klubok érdekeit képviselik a különféle platformokon, netán kettős akkreditációt kérnének, mint delegáció tagok és mint újságírók is, stb.

A javaslat igyekszik pontosan meghatározni az úgynevezett új média képviselőit is. Ezek alapján az új média magában foglalná azokat a független személyeket, akik főként harmadik fél platformjain (pl. YouTube, podcastok, TikTok, Instagram, Facebook, Blogok, X – korábban Twitter –, stb.) teszik közzé tartalmaikat. Fontos, hogy ezen új média képviselőknek platformjelenléttel, az oda előállított tartalom minőségével és a sportszakmai relevanciával kapcsolatos minimumkövetelményeket határoz meg a tervezet.

Fontos eleme az AIPS munkacsoportja által kidolgozott tervezetnek, hogy a javaslatcsomag kitér a médiahozzáférés helyszíneihez, a vegyes zónák, kommentátor-állások, press-tribünök és egyéb találkozási pontok említésével, mint ahogy arra vonatkozóan is határozott javaslattal él, hogy a hagyományos médiának kiadott akkreditációk számát nem csökkentik annak érdekében, hogy új média képviselői több akkreditációhoz férhessenek hozzá.

Ebből az egy, a sportmédiában a hír forrásához való hozzáférést garantáló akkreditációs kérdéskörnek a taglalásából is jól látszik, hogy vizsgálódásunk alapvetése nagyon is aktuális. Célunk, hogy a mostani tanulmánnyal feltérképezzük, hogy az újságíró szakmai szervezetek milyen szerepet töltenek be a hivatásrend képviseletében, mekkora a presztízsük és milyen kedvezményeket nyújtanak a tagjaiknak.

A PROJEKT

Kutatásunkban össze kívánjuk hasonlítani a saját szabályozási rendszerünket a külföldi példákkal, különös tekintettel az alábbi kérdésekre: ki lehet elismert tagként az újságíró-szervezeteknek járó kedvezményekre jogosult személy? Melyek a tagság feltételei? Kit – és milyen kritériumok alapján – tekint ma a szakma újságírónak? Melyek azok a kedvezmények az egyes országokban, amelyek az újságíró-szervezetekben létesített tagsággal járnak? Milyen feltétel szükséges az egyes országokban ahhoz, hogy valaki jogosult legyen újságíró-szervezetet alakítani?

Az adatgyűjtés kérdőíves módszerrel, és – kooperációban a Magyar Nemzeti Médiaszövetséggel – személyes interjúkkal történt. A Magyar Sportújságírók Szövetsége jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerét kihasználva a kutatást a külhoni területek mellett számos európai országra, sőt, további kontinensekre is kiterjesztettük.

A két szervezet közötti munkamegosztás jegyében zajlik az adatfelvétel, majd a bejövő válaszok alapján készül el a részletes helyzetelemzés, kiegészítve a kutatás eredményeiből leszűrt javaslatokkal.

Az adatgyűjtés jelenleg is zajlik, a kérdőívek beérkezése folyamatos, ezért tanulmányunk jelenleg a meglévő adatokkal dolgozik, amelynek teljes körű kiegészítése későbbre várható.

MEGÁLLAPÍTÁSOK

Az újságírók szerte a világban szakmai, érdekvédelmi és kulturális szövetségekbe tömörülnek. Országonként változó, hány újságíró-szervezet működik, de jellemzően egynél több. Lásd például Máltát, ahol előbb alakult meg a helyi sportújságírók szövetsége, majd egy évtizeddel később a Máltai Újságírók Intézete. Van összehasonlító példánk az AIPS Afrika szenegáli elnökével készült interjúnkból is, ahol az országban szintén több, újságírókat tömörítő szervezet létezik, s ahol például egyesületi tagság nélkül nem lehet sportújságíró senki. A ciprusi sportújságíró szövetség elnöke is arról számolt be, hogy hazájában külön szervezetbe tömörülnek az újságírók és a sportújságírók. Ő maga is egyszerre tagja hazájában működő és a nemzetközi szervezetnek, az AIPS-nek.

A kettős (többes tagság) nemzeti és nemzetközi színtéren egyaránt lehetséges. Magyarországon a rendszerváltásig egyeduralkodó Magyar Újságírók Országos Szövetsége mellett működik a Magyar Újságírók Közössége és a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége is. Külön színt jelent a palettán a MÚOSZ-ból 1993-ban kivált, s azóta önálló szervezetként, immár 800 fő feletti taglétszámmal működő Magyar Sportújságírók Szövetsége.

A volt szocialista országokban a média jelentős részét megszerző nyugati befektetőknek érdeke volt, hogy ne legyenek szakmai követelmények és erős érdekképviselet az újságírók számára, hogy minél lejjebb nyomhassák a béreket és minél kiszolgáltatottabbak legyenek az újságírók. Ezért aztán még a diktatúrában létező minimumokra (MÚOSZ-iskola, kötelező diploma az országos médiumoknál) sem figyelt többé senki, a politika is asszisztált a folyamathoz (hiszen neki sem volt érdeke az erős, képzett, szervezett, öntudatos újságírószakma). A szakma és a közélet politikai megosztottsága ráadásul ugyancsak gyengítette a szakmai szolidaritást egy-egy lapbezárás, tömeges elbocsátás esetén.

Az újságíró-szervezetek a csatlakozást, a tagfelvételt jellemzően már tagsági viszonnyal rendelkező kollégák ajánlásához kötik. Az addigi (külsős) munkák bemutatása szintén kritérium lehet. Bonyolítja a helyzetet, ha a jelölt úgynevezett egyéb tartalomgyártó – ez lehet egy olyan határvonal, amely mentén a szervezet dönt arról, beengedi-e soraiba a jelentkezőt. A kolumbiai és a ciprusi példa azt mutatja, hogy az ottani szervezet a nem hivatásos tartalomkészítők előtt zárva tartja a kapuit, Szenegálban viszont ezt pártolják – kérdés, meddig tartható fenn ez az állapot akár így, akár úgy.

Az újságíró-szervezetek működésének alapfeltétele a pénzügyi háttér megteremtése. Ennek elsődleges módja a tagsági díj, amely a jelképes, négy évre kért 8 eurótól (Szenegál), a 15 vagy 20 eurón át (Ciprus és Málta) a 100 dollárig terjed (Kolumbia). További bevételi forrást jelentenek a reklámok (például az adott szövetség weboldalán), a szponzori támogatások, és kormányzati-önkormányzati támogatások. Utóbbiak nem egyszer címkézett például pénzek, oktatási célokra, illetve az éves sportgálák lebonyolítására használhatók fel.

A tagsághoz kapcsolódó előnyök változatosak, de inkább szerények, mint nagyvonalúak. Az újságíró-igazolvány ingyenes belépést biztosíthat múzeumokba, sporteseményekre (sportújságírók esetében), akkreditációhoz segíthet. Létezik képzési és szociális támogatás, sőt, tb-támogatás, míg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tagjai számára a tagsági viszony nyugdíjpótlékkal jár (erről részletesebben a következő pontban). Itthon a Magyar Újságírók Országos Szövetsége egyik vonzerejét jelenti, hogy a szervezet bizonyos egészségügyi szolgáltatásokhoz a piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel segíti hozzá tagjait.

KÁRPÁT-MEDENCEI HELYZETKÉP

A Magyar Nemzeti Médiaszövetséggel együttműködve zajlik a Kárpát-medencei helyzet feltérképezése.

Az erdélyi, délvidéki, felvidéki, kárpátaljai kollégák mellett a kutatás ki lett terjesztve Szlovéniára és Horvátországra is, összesen 15 fő bevonásával állt össze ez a blokk. Magyar anyanyelvű szakmai szervezet a Délvidéken egy (Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete), Erdélyben kettő (Magyar Újságírók Romániai Egyesülete, Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesülete) működik, a háború sújtotta Kárpátalján most alakul, Horvátországban és Szlovéniában viszont nincs ilyen szövetség, ott a magyar anyanyelvű újságírók a helyi szakmai szövetségekhez csatlakozhatnak.

Az interjúk során közreműködő újságírók kétharmada humán végzettségű, egyharmaduk műszaki, közgazdasági diplomával rendelkezik. Jellemzően vezető pozíciót töltenek be saját lapjuknál, illetve saját újságíró-szövetségükben.

A legfontosabb kérdés a Kárpát-medencében is annak meghatározása, ki tekinthető újságírónak. A leginkább elfogadott definíciót Rácz Éva, a MÚRE elnöke fogalmazta meg, eszerint „újságíró az, aki saját szellemi termékét a média valamely műfajában közzéteszi, vagy abban közreműködik”. Ide sorolhatók a hagyományos és az online szerkesztőségek munkatársai, abban azonban egységes volt a megkérdezettek álláspontja, hogy a bloggerek, influenszerek nem tartoznak az újságírók közé. Mégpedig azért, mert noha léteznek vélemény-műfajok (lásd például: tárca), az újságírás alapvetően csapatmunka, a bloggerek, influenszerek viszont csak a saját véleményüket teszik közzé.

A határok azonban nem ilyen élesek, a Kárpát-medencében sincs közmegegyezéssel elfogadott definíciója az újságírónak, lényegében bárki újságírónak nevezheti ki saját magát, s ennek egyik következménye, hogy a sajtóban manapság a „dzsungel törvényei” uralkodnak. A régi etikai szabályok nem vagy nem feltétlenül érvényesülnek, rengeteg az álhír, mivel elmarad az információk két-három forrásból történő ellenőrzése. A nyelvi igényesség is megkopott, eltűnőben vannak a régi idők nyelvi leleményei.

Ebben a közegben az újságírók hangulatát tovább rombolja az anyagi megbecsülés hiánya, ami különösen tetten érhető a kisebbségi sajtómunkások esetében, akiknek a fizetése (például Bukarest–Erdély viszonylatban) jóval elmarad a fővárosi központi lapok munkatársainak bérétől. Mindez arra kényszerít számos zsurnalisztát, hogy kiegészítő munkákat vállaljon el a megélhetése érdekében, ami viszont az újságírói munkája rovására mehet.

A külhoni újságíró-szervezeteknek nincsenek szakszervezeti jogosítványai, de például a becsületbíróságon megtámadott kollégáknak segítséget tudnak nyújtani. A tagság életkora meglehetősen magas, a fiatalokat nem vagy csak nehezen lehet bevonni ezen szervezetek munkájába. Általánosságban a szakma az újságíró-szervezetektől a szakmai és jogi segítségnyújtás mellett az újságíróképzésben vár(na) hathatós előrelépést.

Ami a tagsággal járó kedvezményeket illeti, színházakba, kiállításokra enged bizonyos esetekben ingyenes belépést az újságíró-igazolvány.

Egyedi példa, hogy Romániában a közhasznú szervezetként működő MÚRE tagjának lenni – bizonyos egyéb feltételek megléte esetén – 50 százalékos nyugdíjpótlékra jogosít, ami az alacsony fizetésekből következő szerény nyugdíjakra tekintettel különösen nagy vívmány. A MÚRE egyik vonzerejét manapság éppen ez a kedvezmény adja. Igaz, cserébe meglehetősen magas, 300 lei (24 ezer forint) az éves tagdíj. Míg a román újságíró-szervezetek alapvetően támaszkodhatnak az ottani állami forrásokra, az erdélyi szervezetek működéséhez nélkülözhetetlenek a Magyarországról érkező támogatások.

Ami az általános közhangulatot illeti a régióban, markáns az az álláspont, hogy ha a hagyományos sajtóetikai normákat nem sikerül érvényt szerezni, az a klasszikus értelemben vett újságírás végét jelentheti. A helyzetet tovább bonyolítja a mesterséges intelligencia megjelenése. A megkérdezettek egy része „ördögi” jelzővel illette az MI-t, mások mint segédeszközt szívesen használják, de egységesen figyelmeztetnek a képi, hangi manipulációk veszélyeire.

Sokat mondóak a válaszok arra a kérdésfelvetésre, hogy a jelen helyzet ismeretében is újra az újságírást választanák-e hivatásuknak a megkérdezettek. Nos, negyedük más pályát keresne, elsősorban a megbecsülés hiánya miatt, a többség azonban kitartana a média mellett, mondván a Kárpát-medencében így szolgálhatja a magyar közösséget.

MÓDSZERTAN

Készülő tanulmányunk – ahogy fentebb jeleztük – részben interjúk formájában, részben egy 25 kérdésből álló, zárt és nyitott, kifejtésre váró kérdéseket tartalmazó kérdőív formájában, illetve a külföldön működő magyar kulturális intézetek tapasztalatait begyűjtve igyekszik friss és aktuális helyzetjelentést adni a vizsgált területről.

Íme egy pillanatnyi összegzés az eddig beérkezett válaszok kivonatából a 25 kérdéses kérdőív alapján:

Elemzés kérdésenként

1–7. Demográfia és média

Ország: Ciprus, Kolumbia, Szenegál, Málta.

Életkor: 32–70 év → nagy generációs különbség.

Tapasztalat: 10–52 év → az idősebbek jellemzően több szervezetben vezető pozíciót töltöttek be.

Anyanyelv: görög, spanyol, fulani, máltai/angol → soknyelvűség jellemző.

Munkanyelvek: mindenki főként az anyanyelvén, de Ciprus (angol) és Szenegál (angol, fulani) többnyelvű.

Média: mindenki multiszektoros (nyomtatott+online, tv, rádió).

8–11. Oktatás, szakterület

Háromnak van formális újságírói végzettsége (BA, MA, tanfolyam), egynek (Kolumbia) nincs.

Szakterület: jellemzően kommunikáció/újságírás.

Fő témák: főként sport (futball, multisport, atlétika), de Szenegál politikát és társadalmi ügyeket is említ.

12–15. Szakmai szervezetek

Mind a négy országban létezik újságírói szervezet.

Tagság egyedül Szenegálban kötelező az újságírói tevékenységhez.

Mind a négyen tagok több szervezetben:

Ciprus: Sports Journalists Cyprus

Kolumbia: ACORD, AIPS

Szenegál: ANPS, AIPS Africa, AIPS

Málta: Malta Institute, AIPS, EUJ

Tagsági feltételek változóak, Szenegál a legszigorúbb (diploma, etikai kódex).

16–17. Tartalomkészítők tagsága

Ciprus, Kolumbia, Szenegál: igen (nyitott).

Málta: nem (elutasító).

Tehát kulturális különbség: Nyugat-Európa szigorúbb, Afrika és Latin-Amerika nyitottabb.

18–19. Tagsági díjak

Ciprus: 10 €/év

Kolumbia: 30 €/év

Szenegál: kb. 8 €/4 év + 2 €/hó → nagyon alacsony

Málta: 40 €/2 év
→ Jelentős különbség, de mindenki vállalhatónak találja.

20–21. Többszörös tagság

Ciprus, Kolumbia, Málta: több szervezetben tagok.

Szenegál: csak ANPS, mert az alkotmány tiltja a párhuzamos nemzeti tagságot, de nemzetközi tagság engedélyezett.

22. Tagsági előnyök

Ciprus: képzés, kulturális kedvezmények.

Kolumbia: képzés, szociális előnyök.

Szenegál: állami támogatás, képzés, utazás, nyugdíj.

Málta: kulturális előnyök, szakmai díjak.
→ Szenegál kínálja a legtöbb kézzelfogható előnyt (állami támogatás, kedvezményes utazás).

23. Tagsági kártya

Mind a négy országban van.

Funkció: akkreditációkhoz, kedvezményekhez, belépéshez.

24. Hivatalos tisztségek

Ciprus: nem

Kolumbia: ACORD elnök

Szenegál: ANPS elnök, AIPS Africa elnök, AIPS alelnök

Málta: több vezető szerep (AIPS Europe elnök, AIPS végrehajtó bizottsági tag)
→ Az idősebb, tapasztalt újságírók gyakran vezetői szerepet vállaltak.

25. Elégedettség

Ciprus: 3

Kolumbia: 4

Szenegál: 5

Málta: 4
→ Általában elégedettek, Ciprus kevésbé.

Konklúzió

Nemzetközi sportújságírás diverzitása: A résztvevők különböző kontinensekről (Európa, Afrika, Latin-Amerika) érkeznek, ami jól mutatja a szakma globális jellegét.

Generációs különbség: A fiatalabb (Ciprus) inkább tag, de kevésbé aktív, míg az idősebbek (Kolumbia, Szenegál, Málta) vezető tisztségeket töltenek be.

Szervezeti struktúra: Szenegálban a legszigorúbb a belépési szabály, míg Málta a legzártabb az influenszerekkel szemben.

Előnyök rendszere: Szenegálban a legfejlettebb, ahol állami támogatás, nyugdíj és utazási kedvezmények is járnak. Ciprusnál a legkorlátozottabb.

Elégedettség: Általánosan magas (4–5), de Ciprus alacsonyabb pontszáma jelzi, hogy ott a szervezeti előnyöket kevésbé érzik hasznosnak.

ÖSSZEFOGLALÁS

Szinte egységes a vélemény abban a tekintetben, hogy a tagsághoz kapcsolódó előnyök körét bővíteni kellene. Néhány javaslat erre: szállodai és repülőjegyek kedvezményes áron; kedvezmények fényképezőgépek, kamerák, számítógépek vásárlása.

Jelentős igény mutatkozik az új technológiák oktatására, a valódi érdekvédelemre, érdemi támogatást nyújtva a munkajogi jogsértések, az esetleges fenyegetések, cenzúrakísérletek esetére.

Markánsabb szerepvállalást sürgetnek az újságírói etika védelmében.

Komoly kihívásként élik meg az önjelölt újságírók számának gyarapodását, s hogy sokan újságírónak adják ki magukat, miközben otthon ülve más weboldalakról másolnak (lopkodnak) és illesztenek be tartalmakat.

Az is kirajzolódik az adatgyűjtésből, hogy a (sport)újságírói szakmai szervezetek fontos szerepet játszanak a nemzetközi kapcsolatokban, a szakmai és nemzeti identitás fenntartásában. Az előnyök és elvárások országonként eltérnek, de közös vonás, hogy mindenki számára presztízst és szakmai legitimitást jelentenek, ezek alapján a felmért tapasztalatok és igények az újságíró szakmai szervezetek feladat- és jogkörének kívánatos bővítése, valamint szolgáltatási lehetőségeik színesítésének irányába mutatnak.

2025-09-30