Magyar Sportújságírók Szövetsége

Január 12-én, az Operaházban lesz a Nemzeti Sport Gála

Január 12-én, az Operaházban lesz a Nemzeti Sport Gála

Új néven, de a „régi” helyszínen, a budapesti Operaházban rendezi a Magyar Sportújságírók Szövetsége az immár 68. alkalommal megrendezendő szavazása legjobbjait ünneplő gálát. A patinás intézmény Székely Bertalan termében Ókovács Szilveszter főigazgató köszöntötte a vendégeket, majd Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke bejelentette a gála időpontját (2026. január 12., 19.30), illetve azt a jó hírt, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök elfogadta a felkérést a fővédnökségre, s várhatóan díjat is ad majd át. Elmondta azt is, hogy továbbra is óriási segítséget jelent a sportkormányzat támogatása, illetve immár másodszor az MBH Bank lesz a főtámogató, amelynek képviseletében Kutas István a bank kommunikációs ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, felelős magyar nagyvállalatként küldetésüknek érzik a rendezvény megvalósításának elősegítését. Az MBH Bank a következő három évben a gála főtámogatója lesz. Ahogyan Szöllősi György elmondta, továbbra is a gála támogatói közé tartozik a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, valamint a Magyar Labdarúgó Szövetség is.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója elmondta, hogy a gálát továbbra is a közmédia sportcsatornája, az M4 Sport közvetíti majd, de a rendezvény a Nemzeti Sport Gála nevet viseli majd. A korábbiaktól eltérően két nagykövete lesz majd a rendezvénynek, egy korábbi klasszis sportolónő és sportoló. Ezúttal Nagy Tímea kétszeres olimpiai bajnok párbajtőrvívó és Détári Lajos ötszörös világválogatott labdarúgó kapta és fogadta el a felkérést.

Az előző évhez hasonlóan idén is igyekszik a Magyar Sportújságírók Szövetsége jótékony céllal gyűjteni. A megjelölt cél ezúttal a parajdi természeti katasztrófában szinte ellehetetlenült sóvidéki birkózóklubok támogatása.

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók