A Feleki-díjas Spiller István, aki Amerikában kiváló color commentator lett volna

A Feleki László-díjjal kitüntetett Spiller Istvánt, az MTI munkatársát, jégkorong-szakírót Máté Pál, a Sport TV főszerkesztője méltatta az MSÚSZ dunaszerdahelyi kongresszusán.

Egy kicsit zavarban vagyok, mert most bármelyik közvetlen Sport TV-s kollégám azt hiheti, azért állok itt, mivel az ő méltatása, majd kitüntetése következik, de ezúttal nem így van. Pedig azt, hogy valaki mást laudáljak, nem is vállalnám – egyetlen kivétellel… Itt jöhetne a kvíz, hogy ki az, aki máris kitalálja, hogy kiről van szó – és igen, pontosan róla!

Más miatt soha nem vetemednék ilyesmire, de ezúttal nem tudtam nemet mondani a felkérésre. Aki miatt itt állok, több, mint 10 évig volt a társam – olyanok voltunk, mint Starsky és Hutch, Derrick és Harry, ja, az ma már nem olyan menő…,na akkor ezt nem is folytatom tovább…

Lényeg az, hogy minden nap egymás mellett ültünk, és egymás mellett beszéltünk. Szinte családtagok voltunk. Évi 100-nál is több meccset közvetítettünk együtt. Felejthetetlen élmény volt. Itt pedig helyénvaló múltból jelenidőbe váltanom, mert igazából semmi nem változott - ő ma is a jégkorongról beszél, csak nem ülünk már egymás mellett. De ettől még minden aktuális. Míg mi beszéltünk, egy egész generáció ismerte meg az észak-amerikai hokiligát, közben meg remekül szórakoztunk. És nem mellesleg, szintén 10 éven át, együtt közvetítettük a magyar válogatott meccseit is. Egy olyan periférikus sportágban, amellyel szemben sokan alapból elutasítók, mondván, nem is látják, mi történik a pályán…

De ez a sportág a kétezres évek elején, minden oddsz ellenére mégis elképesztő fejlődésen ment keresztül, és a varázslat mind a mai napig tart. Valószínű, hogy a szerencse fiaiként, jókor jó helyen voltunk, mégis úgy érzem, egy picike részünk talán nekünk is volt ezekben a sikerekben. Nehéz nem többes szám első személyben beszélni, tényleg össze voltunk nőve. Szinte minden reggel megbeszéltük, mi történt éjjel, egy másik időzónában, ahol akkor nappal volt. Rossz szóvicceket gyártottunk, marháskodtunk, jól éreztük magunkat, mint a gimnáziumban. 2008-ban, úton Szapporó felé, végig sírva röhögtünk a L’art pour L’art Társulat – vagy Galla Miklós – könyvének legjobb részeit idézve, sírva röhögtünk, hogy azután a végén örömünkben sírjunk, egy 70 éve nem látott csoda miatt. Elrepült ez a tizenegy-két év, aztán még egyszer ugyanannyi, amikor már nem voltunk együtt nap mint nap, de a hoki szeretete egyáltalán nem változott.

Néhányan, meglehet úgy tartják, Pista talán túlzottan kiszínez egy-két történetet – de hát nem erről szól a szakmánk? Legyen az ember érdekes, szerethető, figyelemfelkeltő, amellett, hogy szakszerű is. Látni és láttatni, ami a pályán történik, és végig érdekesnek maradni, ez az esszenciája a szakkommentátor munkájának. Nehezen hasonlítható a Távirati Iroda által elvárt szikár szakszerűséghez, de talán az is nagy dolog, ha valaki mindkét formátumban hazai pályán mozog. Utóbbit persze nehezen tudom megítélni… Abban viszont biztos vagyok, ha Pista az Egyesült Államokban vagy Kanadában születik, az egyik legkiválóbb jégkorong color commentator lehetett volna. Valamint abban is biztos vagyok, hogy ő úgy gondolja, hogy ezt megelőzően az egyik legjobb kapus is ő lett volna… 😊

Végül abban is biztos vagyok, hogy az idei Feleki-díj idei egyik nyertese Spiller István, akiről azóta már „sportcsatornákat is elneveztek” 😊, bár ott, szerintem, sohasem dolgozott.

2025-07-02