Győrben, az ETO Parkban mutatta be az egyesület és a szerző Biczó Zalán azt az új könyvet, amely a város első számú klubjának történetéből az első bő négy évtizedet dolgozza fel, a szereplők életrajzának bemutatásával.
Ám A győri ETO életrajzi lexikona lényegesen több egy több mint kétszáz oldalnyi, alapos „névsorolvasásnál”, a szerző alapszakmájához, a bölcsészhez, hivatásához, a könyvtáros-levéltároshoz méltó, nagyszerű, s e műfajban ritkaság számba menően olvasmányos és információgazdag munka. Az szinte természetes, hogy az ETO hívei, valamint korábbi tagjai – sőt, azok családtagjai, leszármazottai – számára is alapmű, de a magyar sport, a magyar labdarúgás minden érdeklődője számára rejt kincseket érő információkat a könyv.
Megtudhatjuk belőle, miért játszottak angol játékosok az ETO első évtizedében a csapatban. Elgondolkodhatunk azon, volt-e valamiféle kapcsolat a győri klub és az UTE között, azt látva, hogy akadtak a két egyesületnek közös szereplői (Fürst, Knoll, Langfelder). Felfedezhetünk más klubokból beválogatott játékosokat az ETO tagjai között (Müller, Zsédely, Payer Imre), rábukkanhatunk külföldön a hazainál is fényesebb karriert befutó játékosokra (Belkó), vagy éppen külhonban szép edzői karriert teljesítő, a magyar labdarúgásban kevésbé ismert alakokra (Chrappan, Riff). S még milyen hosszasan lehetne folytatni a felsorolást!
A könyvet a bemutatón Horváth Cs. Attila, az ETO klubigazgatója, valamint a szerző, Biczó Zalán, illetve Dénes Tamás, az MSÚSZ főtitkára és Hannich Péter, az egykori klublegenda (akinek nagybátyja is játszott az ETO-ban) ajánlotta a népes hallgatóság figyelmébe.
A győri ETO életrajzi lexikona a Nagy Béla Program támogatásával került kiadásra.
(A képen Horváth Cs. Attila, az ETO klubigazgatója, Biczó Zalán, Dénes tamás és Hannich Péter.)