Sport, rádió, hit

Különleges helyszínen, a Deák téri evangélikus templomban mutatták be a legendás rádióriporterről, a Magyar Sportújságírók Szövetségének tiszteletbeli elnökéről szóló Sport, rádió, hit című könyvet,
amelyet a Luther Kiadó abból az alkalomból jelentetett meg, hogy Novotny Zoltán nemrég töltöttbe be 80. életévét. Nem véletlenül, a főszereplő ugyanis hosszú éveken át volt a Magyar Protestáns Újságírók Szövetségének az elnöke, és jelenleg is presbiter a Deák téri gyülekezetben.
A napjainkban is aktív legenda, az interjúkötet írója és szerkesztője Boda Zsuzsa, valamint Gáncs Péter nyugalmazott evangélikus püspök beszélgetett; ennek során kiderült, hogy a kötetben több olyan titkot is elárult Zoli bácsi, amit eddig nem tudhattunk róla.

Vass István Zoltán, a korábbi kolléga így fejezi be a könyvhöz írt előszavát:„Ha mostanság egy fiatal sportriporter azt kérdezné tőlem: »hogyan fejlődhetnék, mit kell még megtanulnom?«, akkor azt tanácsolnám: »Hallgass sokat Novotnyt!«
E mondatnál nem kell nagyobb dicséret.
Fotó: MSÚSZ/Pálfalvi Gábor
2020-06-30