Sport 2019

Bemutatták az év sportsikereit összegző, Sport 2019 könyvet.
Szerencsére ebbenaz esztendőben is volt miről írni, így nagyszerű eredményekről olvashatnak az érdeklődők az MSÚSZNagy Béla-programjának támogatásávala Magyar Olimpiai Bizottság gondozásában megjelent több mint ötszáz oldalas kötetnek, amelynek nagy részét a Magyar Sportújságírók Szövetségének tagjai írták,látták el remek fotókkal.

"Az úgy volt a szegedi vb-n" - a kajakos Csipes Tamara visszaemlékezését hallgatja a szintén világbajnokságot nyerő nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf
„Világunkban kevés olyan érték van, amelyet ne kezdett volna ki valaki vagy valami, de az olimpiai eszme és mozgalom biztos pont – nekünk, magyaroknak is –, amelyhez igazodunk, ezért is fontos az évről évre megjelenő évkönyv” –mondta a bemutatón Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke.
Fotók: NS/ Tumbász Hédi
2019-12-04