Lövés Szarajevóban

Lövés Szarajevóban címmel írt könyvet Szentesi Zöldi László a Videoton labdarúgóklub 1984–1985-ös UEFA Kupa-menetelésének utolsó előtti állomásáról, a jugoszláv (az akkori írásmódot használva) Zseljeznicsar elleni visszavágóról.
A könyvbemutatón a szerzőt Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte, aki szerint a több mint ezeréves város történelemkönyvébe nehéz bekerülni, sportolóként talán csak Vörös Zsuzsanna öttusázó, a város eddigi egyetlen olimpiai bajnoka és a Videoton UEFA Kupa-döntőt játszó csapata férhet oda. Úgy vélte, Fehérvár egyik legfontosabb sporttörténeti pillanatáról szól a könyv, amely után "egy királyi csapat érkezett a Királyok városába".
Szentesi Zöldi László hangsúlyozta, azért erről a találkozóról írt, mert szerinte az ő nemzedékének ez a legnagyobb futballélménye, hiszen lemaradtak nemcsak az Aranycsapatról, de Albertékről is, így nekik három sikertelen világbajnokság mellett néhány sikermorzsa jutott a magyar klubfutballból.
Úgy vélte, a a kupaszereplés idején mindenki Videoton-szurkoló (is) volt, "nagy tartást adott a világ magyarságának a menetelés".
„A legnagyobb dráma az összes közül a szarajevói Grbavica Stadionban történt, ahol két perc választotta el a nem különben kitűnő Zseljeznicsart attól, hogy történetének legnagyobb sikerét elérve bejusson a döntőbe és játsszon a Real Madriddal, de akkor jött Csuhay" - magyarázta Szentesi Zöldi László, aki szerint ez a gól olyan, hogy mindenki emlékszik rá, hol és milyen körülmények között látta.
Az író járt Szarajevóban a könyv kapcsán és azt tapasztalta, hogy gyakorlatilag nincs olyan negyvenen felüli férfi Boszniában, aki nem ismerné a Videotont, aki ne hallott volna erről a meccsről, illetve a továbbjutást érő gólt szerző Csuhay Józsefről, továbbá az összes interjúalanya tökéletesen ejtette ki a Székesfehérvár szót is.
Csuhay József elmondta: volt magyar bajnok, járt vb-n, de ezek elsikkadnak e gólja mellett. Emlékeztetett, kiesésre állva támadniuk kellett, nem gyakorolták reggeltől estig ezt a támadást, amiből a gól született, egyszerűen a találat „csak úgy összejött".
A könyv megjelenését, elkészültét a Magyar Sportújságírók Szövetsége Nagy Béla Programja is támogatta.
Fotó: MOL Fehérvár FC
2021-09-08