Magyar Sportújságírók Szövetsége

Lázár Bence-díj

Lázár Bence-díj

A Sport TV kezdeményezésére, a Magyar Sportújságírók Szövetsége támogatásával szakmai díjjal bővült a paletta. A két szervezet ugyanis létrehozta a Lázár Bence-díjat, amit minden évben a magyar sportmédiában dolgozó legjobb szakértő kap meg – sportágtól függetlenül. A 150 ezer forintos pénzjutalommal és emlékplakettel járó elismerést a többi szakmai díjjal együtt asportújságíró-kongresszuson adják át. A díj odaítéléséről újságírókból, szakértőkből, valamint a Lázár család képviselőjéből álló szakmai grémium dönt, amelynek élén a Sport TV mindenkori főszerkesztője, valamint a MSÚSZ mindenkori elnöke áll, a premier esetében Máté Pál, illetve Szöllősi György.


Lázár Bence


Fotó: Sport TV


A díj névadója, Lázár Bence ígéretesen induló futballkarrierjét sorozatos sérülései miatt volt kénytelen abbahagyni. Ezt követően a Sport TV-nél dolgozott futballszakértőként, kiteljesedését gyógyíthatatlan betegség akadályozta meg. A tavaly 27. életévében elhunyt Bence emlékét ezen díjjal szeretné ápolni a Sport TV és az MSÚSZ.

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók