Hiánypótló alapmű

A magyar labdarúgó-válogatott színeiben hivatalos mérkőzésen szerepelt mind az 1001 játékos portréját gyűjtötte egybe a Nemzeti Értékek Könyvkiadó legújabb kötete, amely a Meggypiros mezben címet kapta.

Szövetségünk elnökségi tagja, Dénes Tamás, valamint Dlusztus Imre által írt mű - amely méltó folytatása, újragondolása az éppen ötven éve megjelent, Alberttől Zsákig című kultuszkönyvnek - három pilléren nyugszik: a statisztikákra és sztorikra épülő névjegyeken, valamint több mint hatvan, a válogatott múltjából merített történeten, s nem utolsósorban a Rochy Zoltán gyűjteményére alapozott összeállítás-dömpingen,amely tartalmazza a magyar válogatott szeptember közepéig játszott 939 mérkőzésének jegyzőkönyvét.
A hiánypótlókötetből olyan érdekességek is kiderülnek, mint hogy akad olyan testvérpár a futballisták között, amelynek tagjai ugyanazon a napon, de nem ugyanazon a mérkőzésen mutatkoztak be a nemzeti együttesben. Vagy, hogy volt olyan válogatott kapus, aki hajdanán a Szovjetunióban hadifogolyként játszott„légiósként”. Kiderül, például, hogy ki az a magyar válogatott fedezet, aki a téli olimpiák jégkorongtornáinak krónikájába írta be a nevét, melyik válogatott szélső hírnevét ragyogta túl többszörösen operettcsillag húga – és még sok minden más.

Dlusztus Imre, Szöllősi György, Dénes Tamás
A míves alkotást a Magyar Sportújságírók Szövetsége Győri útiirodájának Szepesi-termében mutatott be a kiadó, valamint szerzőpáros, és Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke méltatott, egyúttal reményét fejezte ki, hogy hasonló szellemben megszületik előbb-utóbb a külföldön játszó magyar futballisták történetét feldolgozó, Kalandozó magyar labdarúgók című könyv folytatása is.
A több mint 700 oldalasalapmű - amelymár kapható a könyvesboltokban - aszövetségünk Nagy Béla-programjának támogatásával jelent meg.
Hegyi Iván, Hajdú B. István és Novotny Zoltán, szövetségünk tiszteletbeli elnöke már a tájékoztató alatt nagy érdeklődéssel lapoztaa könyvet
Az NSO Tv-nek a sajtóbemutatórólkészült videója itttekinthető meg.
Fotók: NS/Dömötör Csaba
2019-11-13