Magyar Sportújságírók Szövetsége

Ballai Attila kapta idén a Szepesi-díjat

Ballai Attila kapta idén a Szepesi-díjat

A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány idei, immár tizedik díjátadóján Ballai Attila, a Nemzeti Sportrádió főszerkesztője vehette át az egyik korábbi díjazottól, Vass István Zoltántól, valamint Szöllősi Györgytől, a kuratórium elnökétől, a Nemzeti Sport főszerkesztőjétől, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökétől a Szepesi-díjat.

A dr. Kemény Dénes mesteredző által elmondott méltatás végén elhangzottak szerint ..több évtizedes, kiemelkedő színvonalú sportújságírói, szerkesztői, sajtófőnöki munkája, anyanyelvi és sportszakmai szempontból is jellegzetesen igényes, széles látókörű, gondolatgazdag és termékeny publicisztikai tevékenysége, univerzális sportági és műfaji szakértelme, valamint a sportrádiózás magyarországi továbbéléséért kifejtett erőfeszítései elismeréseként” tüntette ki a kuratórium Ballai Attilát. Az Östreicher-díjat Szőke Istvánnak, a Ferencváros legendás jobbszélsőjének özvegye, Filkorn Judit vehette át. Az elismerések pénzügyi hátterét, mindkét díj esetében nettó egymillió forintot a korábbi évekhez hasonlóan, ismét a Provident Pénzügyi Zrt. biztosította, Boczán Viktor, a cég új vezérigazgatója beszédével is megtisztelte az ünnepséget.

 

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók