Az Esport különdíjában részesült az MSÚSZ

Ismét élő díjátadó gálán, az Országos Gaming Expo rendezvény budapesti eseményén hirdették ki a K&H Az Év Esportolója 2021 díjak nyerteseit április 2-án. A 22 díjazottat szakmai zsűri választotta ki a közel 200 jelölt közül, a közösségi szavazatok, valamint szakmai szempontok alapján. Díjat kapott a Magyar Sportújságírók Szövetsége is.
„A nyolc éve létrehozott Év Esportolója díj azon versenyzők, szervezetek, szakemberek munkájának elismerésére szolgál, akik az e-sport hazai és nemzetközi közegében nap, mint nap teljesítményükkel és munkájukkal öregbítik a magyar e-sport hírnevét. Minden díjazott mögött nemzetközi és hazai sikerek, fegyelmezett munka, gyakorlás és kitartás rejlik. Ezúton gratulálok a Magyar E-sport Szövetség és az Esportmilla nevében minden jelöltnek és díjazottnak. Elismerés jár azért a munkáért, amit esportolóink és a háttérben dolgozó szakembereink a hazai elektronikus sportért tesznek év közben” - mondta el Biró Balázs, az Egymillióan a Magyar E-sportért Egyesület és a Magyar E-sport Szövetség elnöke a díjak átadásakor.
„Elképesztő éveket, dinamikus fejlődést tudhat maga mögött a magyar e-sport. Az elmúlt évben csak a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság online közvetítéseire több mint 860 000-en voltak kíváncsiak, amely mutatja, hogy az e-sport a 21. század egyik innovatív sportja, ami elhivatottsággal, eltökéltséggel, kiváló teljesítményre való törekvéssel párosul” – mondta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.
Az ünnepségen a K&H Az Év Esport különdíjak egyikével a Magyar Sportújságírók Szövetségének tevékenységét díjazták, az elismerést Mravik Gusztáv, az MSÚSZ alelnöke vette át Bíró Balázstól.
2022-04-05