Az elnök megvédi a sportújságírást

Mint köztudomású Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára teljesen jogosan nehezményezte, hogy a parlamentbendr. Brenner Koloman jobbikos képviselő azért kritizálta őt, mert korábban sportújságíró volt. Menczer videoüzenetben válaszolt, ami itt
tekinthető meg.

Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke a Jobbiknak címzett tiltakozó levelében többek között azt írja: "Kötelességem ezt az érthetetlenül otromba kiszólást a szakmánk és hivatásunk nevében visszautasítani, és arra kérni önöket, hogy tartózkodjanak az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásoktól. Fel nem foghatom, hogy abban az országban, ahol a sport ilyen fontos kulturális szerepet tölt be, ahol a leginkább megbecsült újságírók, rádiósok, televíziósok a legtöbbször egyszersmind sportújságíróként is köztiszteletet vívtak ki Szepesi Györgytől Borókai Gáborig, Feleki Lászlótól Hajdú B. Istvánig, Vadas Gyulától Vass István Zoltánig, Novotny Zoltántól Knézy Jenőig, nos, hogy ebben az országban a Jobbik és annak képviselője egész egyszerűen lesajnálja, leszólja, csekély szókincsűnek bélyegzi a sportújságírókat."
A teljes levél itt olvasható:
Jobbik_MSUSZ_tiltakozas_2019.
2019-11-26