Magyar Sportújságírók Szövetsége

A példakép nyomában: Szalmás Péter Farkas József-díjas

A példakép nyomában: Szalmás Péter Farkas József-díjas

Farkas József-díjat vehetett át az MSÚSZ dunaszerdahelyi kongresszusán Szalmás Péter. A MOB fotósát az olimpiai bizottság kommunikációs igazgatója, Tóth Anita méltatta.

„Az én fotóim arról voltak híresek, hogy a sportolók harapták rajtuk a levegőt – mondta annak idején Farkas József, vagy ahogy mindenki ismerte, Cimbi bá’.

A pillanat varázslója volt, a magyar sportfotózás nagy öregje, akit a fiatalok elismertek, felnéztek rá, követték. Ők voltak a „kis krapekok”, ahogy Cimbi bá’ nevezte őket. Nos, ma már ezek a krapekok is a szakma elismert képviselői, évtizedeket töltöttek a sportpályák mellett, az uszodákban, a sportcsarnokokban.

Mai díjazottunk is a „régi iskola” képviselője, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy benne van a korban, hanem azt, hogy a klasszikus értékeket képviseli a sportfotózásban, hiszen hivatásának alapjait még a digitális térhódítás előtt rakta le –  1990 óta foglalkozik fényképezéssel, pályafutása során jó néhány nyomtatott sajtóorgánum munkatársa volt, több mint két évtizedes, eltéphetetlen kötelék fonja a Magyar Kajak-Kenu Szövetséghez, 2014 óta pedig a Magyar Olimpiai Bizottság fotósa. 

Kevés olyan fotográfus van a szakmában, aki ennyi alázattal és szenvedéllyel örökíti meg a sport világának történéseit, mint ő: tizenegy olimpia résztvevőjeként nemcsak tanúja, de krónikása is volt a mai modern sporttörténelem legmeghatározóbb eseményeinek. Akit beenged az otthonába, úgy érezheti magát, mintha egy olimpiatörténeti tárlatba csöppent volna, hiszen díjazottunk 1996 óta gyűjti a relikviákat.

Képein keresztül újraélhetjük a diadalmas győzelmek mámorát, az emberfeletti küzdelmek izzadságszagú hétköznapjait, és a vereség csendes fájdalmát is.

Munkájában a klasszikus értékeket tartja szem előtt, a hitelességet, a tisztaságot és az alázatot – ez teszi a fotóit időtállóvá. Nem keresi a szenzációt, de rátalál az igaz pillanatokra. A sportolókat emberként, a sportot pedig egyetemes értékként mutatja be.

Objektívjén keresztül nemcsak a mozgás, hanem az érzelem is fókuszba kerül. Amellett, hogy dokumentálja az eseményeket, inspirálóan is hatnak felvételei, segítenek az emlékezésben, a szép pillanatok felidézésében, abban, hogy a sikerek, a sportolók, az arcok örökre belénk égjenek – múlhatatlanul.

„Agyonlövi a témát” – mondaná Farkas József – Érted, apám? A krapek agyonlövi a témát.”

A Magyar Sportújságírók Szövetségének idei Farkas József-díját kapja: Szalmás Péter

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók