Magyar Sportújságírók Szövetsége

2019 legjobbjai

2019 legjobbjai Színpompás ünnepség keretében adta át a Magyar Sportújságírók Szövetsége a 62. alkalommal megtartott Év sportolója-választás kategóriagyőzteseinek járó díjakat, amelyeket erre az alkalomrais aZEMA Porcelánmanufaktúra Kft. készített. A rangos esemény helyszíne immár ötödik alkalommal a Nemzeti Színház volt, az est Szabó László kreatív producer munkáját dicséri.

nyitány

Az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán az idén is korábbi világsztár sportoló volt a díszvendég, a kilencszeres olimpiai bajnok amerikai úszó, Mark Spitz. A z este legmeghatóbb percei azok voltak, amikor az MSÚSZ és a MOB életműdíjasát, a kétszeres olimpiai ezüst- és kilencszeres világbajnoki aranyérmes kenust, Wichmann Tamást felállva tapsolta a közönség.

A gála kezdetén a több részre osztott forgószínpadon 14 sportág 54 versenyzője tartott bemutatót.

3x3

A nyáron Tokióban lesz a nyári olimpia, a japán főváros 1964-is volt már a játékok házigazdája, amikor a magyar sportolók tíz arany-, hét ezüst-, öt bronzérmet szereztek, a dobogósok közül tizenöten - Bárány Árpád (párbajtőröző), Bodnár András (vízilabdázó), Ducza Anikó (tornász), Hesz Mihály, (kajakozó), Kárpáti György (vízilabdázó), Juhász Katalin (tőrvívó), Kulcsár Gergely (atléta), Makray Katalin (tornász), MarosiPaula (tőrvívó), Pézsa Tibor (kardvívó), Rejtő Ildikó (tőrvívó), Sákovicsné Dömölky Lídia (tőrvívó), Szentmihályi Antal (labdarúgó), Török Ferenc (öttusázó), Török Ferenc (öttusázó) - jöttek el az ünnepségre. A már tokiói kvótát szerző versenyzőket Péni István sportlövő és Varga Katalin parakajakos képviselte, akiknek Dömölky Lídia kívánt sok sikert.

Tokió

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökénekbeszéde

2020016 Az Év Sportolója Gála    Nemzeti Sport Török Attila

Fotó: NS/Török Attila


után következtek a bajnokok bajnokai, azaz M4 Sport – az Év Sportolója Gála 2019 kategóriagyőztesei.

AZ ÉV FÉRFI SPORTOLÓJA

MILÁK KRISTÓF(úszó)

Milák Kristóf

Díjátadók:Mark Spitz és Fürjes Balázs,Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelősállamtitkár

Spitz

 

AZ ÉV NŐI SPORTOLÓJA
HOSSZÚ KATINKA
(úszó)

NagyTimi

Díjátadó:Nagy Tímea, kétszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, a Magyar Vívószövetségtársadalmi kapcsolatokért felelős alelnöke. Az elismerést Hosszú István, korábbi kiváló bajai kosárlabdázó, Katinka édesapja vette át.

AZ ÉV EDZŐJE
VARGA ZSOLT(FTC-Telekom Waterpolo)

VargaZsolt

Díjátadó:Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora

LajosMocsai

 

AZ ÉV CSAPATA(hagyományos csapatsportok)
FTC-TELEKOM WATERPOLO(férfi vízilabda)

Fradi-póló

Díjátadók:Szabó Tünde, olimpiai ezüstérmes úszó, sportért felelős államtitkár és Gergely István, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Bp. Honvéd ügyvezető elnöke

TündeSzabó

AZ ÉV CSAPATA(egyéni sportágak csapatversenye)

NŐI TENISZ PÁROS(Babos Tímea, Kristina Mladenovic)


Babos

Díjátadók:Csisztu Zsuzsa, az MSÚSZ alelnöke és Portisch Lajos,a Nemzet Sportolója, sakkolimpiai bajnok. Az elismerést Babos Csaba, Tímea édesapja vette át.

AZ ÉV FÉRFI LABDARÚGÓJA
GULÁCSI PÉTER(RB Leipzig)

Gulácsi

Díjátadók:Rácz László, kárpátaljaiszületésű, a Szovjetunió színeiben Eb-ezüstérmes futballista és Szöllősi György

Rácz

AZ ÉV NŐI LABDARÚGÓJA

JAKABFI ZSANETT(VfL Wolfsburg)

Jakabfi

Díjátadó: Mányoki Attila, az Ocean's Seven sorozatotvilágcsúccsal teljesítő hosszútávúszó. Az elismerést Nagy Mihály, a játékosügynöke vette át.

E hét kategóriára 399 sportújságíró szavazott. Hosszú Katinka, Babos Tímea, Kristina Mladenociv és Jakabfi Zsanettkülföldön versenyzés, illetve felkészülésmiatt nem tudott eljönni a gálára,Katinka, Tímea és Zsanett videoüzetben küldött köszönetett

A fogyatékos sportolókra, csapatokra, a fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzőkre a Magyar Paralimpiai Bizottság által felkért szakemberek, szakírók voksoltak.

AZ ÉVFOGYATÉKOS FÉRFI SPORTOLÓJA
KISS PÉTER PÁL
(parakajakos)

Kiss Péter Pál

Díjátadók:MarázZsuzsannaés Bódis Tamás, a Spartathlon tavalyi női és férfi győztese

Maráz


 

AZ ÉV FOGYATÉKOS NŐI SPORTOLÓJA
EKLER LUCA(paraatléta)

Ekler

Díjátadó:Madzsid Rashed, az Ázsiai Paralimpiai Bizottság elnöke és Becsey János, kétszeres olimpiai bajnok paraúszó

Madzsid

AZ ÉV FOGYATÉKOS SPORTOLÓKKAL FOGLALKOZÓ EDZŐJE
SZABÓ ÁLMOS(úszás)

ÁlmosSzabó

Díjátadók:Mravik Gusztáv, az MSÚSZ alelnöke és Lukasz Szeliga, a Lengyel Paralimpiai Bizottság elnöke

MG

AZ ÉV FOGYATÉKOS CSAPATA
FÉRFI SPECIÁLIS OLIMPIAI KOSÁRLABDA-VÁLOGATOTT


kosárdíj

Díjátadók: Gera Marina, Emmy-díjas színésznő és Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke

Marina

Fotó:MSÚSZ/Halmágyi Zsolt


A gólokra az M4 Sport honlapján lehetett a szurkolóknak szavazni, a legjobb három közül pedig azMSÚSZ és a Magyar Labdarúgó-szövetség által felkért szakmai zsűri döntött a győztesről.

AZ ÉVGÓLJA

ZSÓRI DÁNIEL (Debrecen,az FTC ellen, NB I)

Zsóri

Díjátadók:Kovács István, olimpai bajnok ökölvívó, az M4 Sport műsorvezetője ésSzabics Imre,36-szoros válogatott futballista, az osztrák futballválogatott másodedzője

Szabics

Fürjes Balázs a régi Puskás-stadion feliratának P-betűjét adta át megőrzésre Zsóri Dánielnek, mint a feltörekvő tehetségek képviselőjének.

P-betű

 

MLSZ-ÉLETMŰDÍJ
MEZEY GYÖRGY


Mezey

Díjátadók:Vági Márton, az MLSZ főtitkára ésNyilasi Tibor, hetvenszeres válogatott futballista

Nyilasi

 

MSÚSZ-MOB-ÉLETMŰDÍJ
WICHMANN TAMÁS
(kenus)

Wichmann

Díjátadók:Deutsch Tamás, a MOB alelnöke, az MTK elnöke ésNovotny Zoltán, az MSÚSZ tiszteletbeli elnöke

Novotny Zoltán

A gála műsorvezetője Tihany Viktor (M4 Sport) volt.

ViktorTihany

A teljes végeredményittolvasható.

A gáláról készült fotókitttalálhatók.

Az M4 Sport élő közvetítése itt nézhető meg.

Fotók: MSÚSZ/Cseh Péter, Halmágyi Zsolt
Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók