Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a Nemzeti Sport főszerkesztője lett az európai vezető sportlapokat tömörítő szervezet, az Európai Sport Média (ESM) szakmai szervezet egyik alelnöke.
Rainer Holzschuh, a vezető német sportlap, a Kicker legendás főszerkesztő-igazgatójának 2021-ben bekövetkezett halála után egyfajta generációváltás zajlik az európai sportújságok 1989-ben, Barcelonában alapított szervezete, az ESM (European Sports Magazines, majd European Sports Media) élén, immár Nemzeti Sport részvétellel. Az irányítás eddig kétpólusú volt (a német elnök mellett Cees van Cuilenborg – sokáig a Voetbal International holland magazin főszerkesztője – volt a főtitkár és Rotterdamban jegyezték be a szervezetet), most a súlypont egyértelműen Nürnbergbe, a Kickerhez kerül. Augusztus végén, a BL-sorsoláshoz és az UEFA Év Játékosa-díjátadáshoz (a szavazás az ESM szervezésében zajlik, minden UEFA-tagállamból egy újságíró részvételével) kapcsolódóan ülést tartottak a nagy sportlapokat tömörítő szervezet jelen lévő képviselői és arról határoztak, hogy a távozó főtitkár és alelnök helyett új főtitkárt nem, viszont két alelnököt választanak, amit lehetővé tesz az alapszabály. A találkozón portugál A Bola, a holland De Telegraaf és ELF Voetball, az olasz La Gazzetta dello Sport, a dán Tipsbladet, a spanyol Marca, a német Kicker, a török Fanatik és a magyar Nemzeti Sport képviselője vett részt (az orosz Szport-Ekszpressz és az angol World Soccer hiányzott, illetve Franciaország képviseletében az AFP-t tervezik bevonni a tagok közé). Jörg Jakob, az ESM elnöke, a Kicker főszerkesztője két alelnök-jelöltet jelentett be: Juan Ignacio Gallardót, a madridi székhelyű Marca és Szöllősi Györgyöt, a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, akiket az ESM tagjai egyhangú döntéssel választottak meg a feladatra.
„A média gyorsan változó világában különösen fontos a hagyományos sportlapok összefogása és örülök, hogy ebben részt vehet az idén 120 éves Nemzeti Sport is – mondta Szöllősi György. – Büszkék vagyunk rá, hogy a nagy presztízsű Kicker és Marca főszerkesztői mellett a kollégák a vezetőség tagjának választottak.”
2023. szeptember. 16.
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.
Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.
iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572
18059607-2-43
Szövetségünk számlaszáma:
10102086-13584302-00000008
Úri hóborttól a digitalizációig
Európa-liga-mérkőzést nézett Topolyán az MSÚSZ küldöttsége
Topolyán, a szerb bajnoki élvonal legjobbjai közé emelkedett Topolya SC Európa-liga-mérkőzésén járt a Magyar Sportújságírók Szövetsége küldöttsége, Zsemberi János…
Tovább >>Megtartotta alakuló ülését a MOB Médiabizottsága
Megtartotta alakuló ülését a MOB médiabizottsága, együttműködési megállapodást kötöttünk az olimpiai bizottsággal Buzgó József, egykori válogatott öttusázó, majd edző, a…
Tovább >>Kő András kapta a Szepesi-díjat
A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően, a Groupama Arénában adta át a kiemelkedő újságírói életművet elismerő Szepesi-díjat….
Tovább >>Az összdíjazás több mint 100 ezer dollár
Az AIPS immár hatodik alkalommal írta ki pályázatát médiadíjaira, az ismert kategóriákban. A legutóbbi kiírás alkalmával 138 országból érkeztek…
Tovább >>Már lehet pályázni a megújult Ezüstgerely-díjra, a győztes 1 millió forintot kap
Megújult az Ezüstgerely-pályázat, amelyet immár a Nemzeti Sportügynökség ír ki. A korábbiaktól eltérően mostantól páratlan évben fotó- és videó,…
Tovább >>