Magyar Sportújságírók Szövetsége

Új szolgáltatások a Benyovszky Orvosi Központban

Két új szolgáltatás érhető el a sportújságírók és rokonaik számára szövetségünk partnerénél, a Benyovszky Orvosi Központnál.

1. ONKOLÓGIAI TANÁCSADÁS – telefonon és személyesen: az ország egyik legnevesebb onkológus szakembere, dr. Szántó János professzor közreműködésével

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a hazai klinikai onkológia egyik megteremtője, a debreceni onkológiai tanszék létrehozója, számos magyar onkológus szakorvos tanára mostantól a betegeink és hozzátartozóik rendelkezésére áll. Az orvos szakmai segítségen túl, amely nélkülözhetetlen az érintettek számára, együtt érző szellemiségére, emberi megértésére is számíthatunk. Sokan tudják róla, ő maga sosem tagadta, hogy egy jóindulatú, de életveszélyes agy-érdaganat túlélője. Igazán tudja, milyen újra és újra átgondolni a saját elmúlt életét, és azok jövőjét, akiket itt hagyhat. Többször megküzdött azért, hogy újra tudjon dolgozni és teljes emberi életet élni. Szakmai ismeretei révén pedig a legmagasabb szinten tudja, hogy mi vár arra, aki a szokásostól eltérő rákszűrési leletét tartja – sokszor fölöslegesen ijedten – a kezében, vagy akit már az „onkológia” feliratú folyosóra irányított a sors. Tapasztalatai nagy segítség jelenthetnek a hozzá fordulóknak - a Benyovszky Orvosi Központban.

Új telefonos tanácsadó és információs telefonvonalat indítottunk.

Hívható hétköznap 9-16 óra között: 06 80/ 296-800

2. REUMATOLÓGIA ÉS MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓ - Dr. Borszéki Ilona főorvos közreműködésével (szombatonként)

Fő szakterülete a csont és ízületi megbetegedések, porckopások, nagy- és kisízületi fájdalmak és gyulladások, gerincbántalmak, gerincsérv kimutatása, csontritkulásos betegségek kezelése. Módszerei közé tartoznak a gyógyszeres és fizioterápiás kezelések, alkalmaz lokálisan fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő terápiát, a minél előbbi fájdalommentes gyógyulás elérése érdekében. Kérhetők fürdőkezelések és gyógyászati segédeszközök felírása, lényegében az összes gyógyászati segédeszköz: bot, járókeret, kerekes szék, gerinc- és térdrögzítések, stb. Mozgásszervi rehabilitációs kezelések és beutalási javaslat további szükséges vizsgálatokhoz.

Májustól teljes körű laboratóriumi vizsgálati lehetőség.

Cím: 1089. Benyovszky M. u. 10. (a pesti klinikai negyedben, a Nagyvárad tértől három percre; a parkolás ingyenes)

Bejelentkezés: 06 1 786 30 45 ; 06 30 336 5161

www.orvosikozpont.hu

www.napialvas.hu

www.napidoktor.hu

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók