Magyar Sportújságírók Szövetsége

Dobor Dezsőt Fair Play-díjjal jutalmazták


A budai Hilton Szállóban adták át a 2013. évi cselekedetek alapján megítélt Fair Play-díjakat.

A MOB dr. Kamuti Jenő által vezetett Fair Play Bizottsága öt kategóriában írta ki a pályázatot. A gálán összesen 22 személy vagy szervezet vehetett át trófeát, diplomát vagy levélelismerést, köztük Hosszú Katinka, Monspart Sarolta, Dobor Dezső és Vajda Vilmos.


A Nemzetközi Fair Play Bizottságot is vezető korábbi olimpiai ezüstérmes vívó, dr. Kamuti Jenő elmondta, a pályázatra olyan javaslatokat, jelöléseket vártak, amelyek kiemelkedően sportszerű cselekedetet, a fair play elveit folyamatosan és példamutatóan szem előtt tartó életpályát vagy a fair play értékek népszerűsítése területén mutatott kiemelkedő tevékenységet tükröznek.


Pályázni a „Fair Play cselekedet”, az „Életműdíj”, a „Fair Play eszméjének népszerűsítése”, a „Fair Play a szabadidősportban” és a „Fair Play a művészetben” kategóriákban lehetett – utóbbi kettőben idén először.


Balog Zoltán emberi erőforrás-miniszter hangsúlyozta: "a sportban cél, hogy győzzünk, de nem mindegy, hogy hogyan. Sportnemzet vagyunk, legyünk egyben sportszerű nemzet is. A sportszerűség legyen igaz nem csak a sport, hanem az élet más területén is" - mondta a miniszter.


Az ünnepségen díjat adott át az EMMI minisztere mellett dr. Simicskó István, Kiss Norbert és dr. Klinghammer István, a tárca államtitkárai és helyettes államtitkárai, valamint az olimpiai bajnokok: a MOB részéről Czene Attila alelnök, úszóbajnok és Fábián László sportigazgató, öttusabajnok, továbbá a négyszeres olimpiai bajnok vívó, Kulcsár Győző és a háromszoros ötkarikás aranyérmes vízilabdázó, dr. Molnár Tamás.






MOB Fair Play-díjasok a 2013-as cselekedetek alapján


Fair Play cselekedet kategória:


Trófea: Hosszú Katinka (úszó)


Diploma: Kmegy Dániel (birkózó), Kiss Péter (hegymászó, speciális posthumus diploma), Kiss Zsolt, Palancsa Dorottya (curlingversenyzők), Grátz Benjamin (úszó), Király István (triatlonista), Kőhegyi Zoltán (karatézó)


Életműdíj


Trófea: Vajda Vilmos (kajak-kenu), Pérez Carlos (kézilabda), dr. Pavlik Gábor (orvosprofesszor), Sándor Károly (labdarúgó)


Diploma: Perjámosi Sándor (sportvezető)


Levél: Markó László (karatemester)


A Fair Play eszméjének népszerűsítése


Trófea: DOBOR DEZSŐ (sportújságíró - a képen Kulcsár Győzővel), KSI SE (sportszervezet)


Fair Play a szabadidősportban


Trófea: Monspart Sarolta (szabadidősport)


Diploma: Zsédely László (siklóernyős)


Levél: Kenyeres Bendegúz (moderntánc-versenyző)


Fair play a művészetben:


Trófea: Besence Open (Kovács Kristóf dokumentumfilmje), Snétberger Ferenc (gitárművész), Kárpáti Tamás (HungarIkonok - gyűjtemény), Baltazár Színház


*


Dobor Dezső az egyik legfelkészültebb sportújságíró, aki kommentátorként, riporterként, szerkesztőként több mint 40 éve folyamatosan a magyar sport szolgálatában áll és megszállottan a sport népszerűsítését tartja küldetésének, elsőrendű szempontként figyelve a fair play szellemére.


A Magyar Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Sportújságíró Szövetség alelnöke, aki fontos sportdiplomáciai munkát is végez, mint a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) elnökségének tagja (2009-ben és 2013-ban választották az elnökség tagjai közé).


Eddig kilenc olimpiáról tudósított (hét nyári és két téli), munkáját több elismerés is kísérte (MOB-díj, Ezüstgerely-díj, Nemzeti Sportszövetség Az év riportere díja, Palermo város különdíja a Nemzetközi sportfilmfesztiválon a Puskás filmjéért, a Sportújságírás világnapján a MÚOSZ kitüntetése).


A világhírű sportemberekről készített, egyenként 30 perces portréfilmek sora szegélyezi eddigi munkáját (Carl Lewis, Lee Haney, Papp László, Puskás Ferenc, Franz Beckenbauer, Eusebio, Ayrton Senna). További emlékezetes filmek és sorozatok: A világ nagy futballklubjai (Ajax, Liverpool, Milan, Real Madrid), A brazil foci a csúcson, Diadalív, 12x6o perces olimpiatörténeti vetélkedő az MTV-n, Olimpiai Arcképcsarnok (az összes magyar olimpiai aranyérem történetének videófeldolgozása).


Tevékenységének másik jelentős vonala, hogy 1985 óta a magyarországi kiemelt világversenyek sajtófőnökeként tevékenykedik. Különösen sok jeges világverseny sajtófőnöke: legutóbb 2014 januárjában és 10 évvel korábban a műkorcsolya Európa-bajnokságon, a gyorskorcsolya-világbajnokságon és a short track-világbajnokságon is a lehető legmagasabb szinten látta el a sajtófőnöki teendőit.


(További kiemelt sajtófőnöki munkák: Kosárlabda BEK döntő, FORMA-1, Atlétikai Mobil Grand Prix, súlyemelő világ- majd Európa-bajnokság, női kosárlabda Európa-bajnokság, ökölvívó-világbajnokság, atlétikai Európa-bajnokság, mezeifutó Európa-bajnokság, cselgáncs Európa-bajnokság, Spar Budapest Marathon, Bécs-Budapest Szupermarathon, Éjszakai Futás, Szigeti Sportfesztivál, Országos Női Sportfesztivál, nemzetközi sportfilmfesztivál).


Forrás: MOB


Gratulálunk az elismeréshez!

Sportújságírók facebook oldala

Kapcsolat

Székhely:

1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:

1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu

+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:

18059607-2-43

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008

Partnerek, támogatók