Szombathy István Ösztöndíjprogram

A Szombathy István Ösztöndíjprogram segítségével a nehéz anyagi helyzetbe kerülő tagtársainkat támogatjuk. A néhány soros kérelmeket a fotitkar@sportujságirok.hu e-mail-címre kell küldeni. A Szolidarítási ad hoc bizottság (elnök: Kopeczky Lajos, titkár: Erdélyi Mariann, tagok: Kis Dezső, Pietsch Tibor, Török László) rövid időn belül meghozza döntését.

Egy évben egyszer lehet kérelmezni az ösztöndíjat, amely nettó 100 ezer forint (kivételes esetekben lehet több), a járulékokat az MSÚSZ fizeti.

 

Szombathy István a szakmai igazi legendája, aki éveken keresztül töltött be fontos pozíciót a Nemzetközi Sportújságíró-szövetségben(AIPS).

 Nyírmihálydiban született 1922. november 26-án. A középiskolát a Nagykállói Gimnáziumban végezte, majd a háború első éveiben a magyar királyi Pázmány Péter Tudományegyetem hallgatója volt (1940–1942). Már 1939-től dolgozott a Nemzeti Sportnak, majd 1947 és 1965 között a Népsport munkatársa, később megbecsült főmunkatársa lett. 1965-ben váltott, egy ideig a Magyar Ifjúságnál dolgozott, aztán 1969-ben visszatért a Népsporthoz, 1979-ben onnan ment nyugdíjba.

Számos sportág, de különösen a kerékpár avatott tollú krónikásaként emlékezhetünk rá, a szocialista sportban legendás, szinte intézménynek számító Békeverseny mondhatni állandó tudósítójának számított. Három nyári olimpián (1960, 1972, 1976) dolgozhatott. Temérdek pazar cikk, különböző műfajú, irodalmi igényű írás őrzi az emlékét. Könyvei közül az első a Győzelem Rozsályban című volt 1952-ben, 1963-ban Peterdi Pállal és Szántó Györggyel együtt írta A sport csillagait. Ő jegyezte a Lángol a betonteknőt (1964), valamint társaival együtt a híres Tizenegyes! címűt (1967),  amelyben mások mellett szerzőtársa volt Karinthy Ferenc, Moldova György, Peterdi Pál, Feleki László és Szepesi György is.

A hatvanas években a MÚOSZ Sportújságíró szekciójának titkári posztját töltötte be, 1961 és 1977 között ő volt az AIPS főtitkárhelyettese. Munkásságát 1984-ben Aranytollal ismerték el.

Budapesten hunyt el, Budapest, 2001. február 22-én.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az MSÚSZ közleménye

CSPH9892

A Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a Külgazdasági és Külügyminisztérium kérését…

Tovább >>

Megszületett a Vezéráldozat

RTP_4362

Bemutatták tagtársunk, Novák Miklós új regényét.  Szeptember 6-án bemutatták a Lapáton és a Fölpassz regények szerzője,…

Tovább >>

Az MSÚSZ képviselői a MOB újjáalakult Médiabizottságában

MOB

Újjáalakult a MOB Médiabizottsága, az olimpiai bizottság támogatja a CSIÖP-öt. Amint azt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szövetségünk…

Tovább >>

Együttműködés a médiahatóság és az MSÚSZ között

NMHH_

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média-…

Tovább >>

Újságírók a dobogón

Atlkétika_CSPH0150

Immár hagyomány, hogy az AIPS, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség az Újságírók a dobogón (Journalists on the podium) program keretén belül…

Tovább >>