Sikeres AIPS-kongresszus

Magyarország 1965, 1992 és 1999 után negyedik alkalommal volt házigazdája az 1924-ben Párizsban hazánk részvételével megalakult Nemzetközi Sportújságírók Szövetsége (AIPS) éves kongresszusának, amelyre február 3-tól 6-ig Budapesten  került sor a világ több mint száz országából érkező mintegy háromszáz sportújságíró részvételével az MSÚSZ és az AIPS szervezésében.

aipsinfantino-tum_960px

Hírneves sportvezető részvételével kezdődött az első nap. Gianni Infantino, a FIFA elnöke – akit  Szöllősi György, MSÚSZ elnök, az AIPS európai alelnöke, az esemény szervezőbizottságának az elnöke és Csisztu Zsuzsa alelnök, az AIPS végrehajtó bizottságának a tagja, a szervező bizottság igazgatója köszöntött – Gianni Merlo AIPS elnök társaságában pódiumbeszélgetésen vett részt.

Infantino

Este a nagyszabású gálán, a Sport TV élő közvetítésének keretében második alkalommal adták át az AIPS médiadíjait, 11 kategóriában hirdettek győztest és dobogósokat,  A végső sorrendről a tíztagú szakmai zsűri – tagjai a világ vezető sportújságírói, fotósai Japántól és Ausztráliától Németországon át az Egyesült Államokig – a felcsúti Pancho Arénában rendezett vasárnapi többórás ülésén hozta meg a végső döntést. A patinás Corinthia Hotelben tartott színpompás ünnepségen

Corintia

a házigazdák nevében Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár

TünSza

és Szöllősi György köszöntötte a résztvevőket,

Gyzuri

a két műsorvezető Jonathan Edwards, olimpiai, világ- és Európa-bajnok hármasugró, 1995 óta e szám világcsúcstartója

Edwards

és Csisztu Zsuzsa volt,

Zsu

 

s a legjobban szereplő magyar pályázatok alkotóit is díjazták. Az írott sajtó színes portré kategóriájában elismerést kapott Csurka Gergely a FINA-magazinban a kvangdzsui úszó vb-n aranyérmet nyerő Milák Kristófról készített írásáért. A sportfotó sorozatok között pedig Derencsényi Istvánt – a FINA hivatalos fotósaként – díjazták, az ugyancsak a vizes vb alatt készített, A medencék csillagai című munkájáért. A sportportréfilmek kategóriájában Tihany Viktor, az M4 Sport műsorvezető-riportere vehetett át díjat az ötszörös olimpiai aranyérmes kajakosról, Kozák Danutáról készített, Anya, a bajnok című portréfilmért, amellyel a világ tíz legjobb alkotása közé is bekerült. A fiatal – 30 év alatti – sportújságírók kategóriában Szentes Richárd kapott elismerést a Mányoki Attila hosszútávúszóról szóló, Az észak pokla címet viselő portréfilmért. Ő a munkájával a legjobb 15 pályamű közé került a nemzetközi versenyben.

 magyarokJura Ozmec (balra), az AIPS főtitkára, Szöllősi György, Szabó Tünde, Szentes Richárd, Tihany Viktor, Derencsényi István, Csurka Gergely, Csisztu Zsuzsa

 Az AIPS életműdíjjal tüntették ki a 79 évesen is aktív legendás rádióriportert, Novotny Zoltánt, az MSÚSZ tiszteletbeli elnökét, aki 13 olimpiáról közvetített. Az elismerést Gianni Merlo, az AIPS elnöke nyújtotta át.

NovMer

Charles Camenzuli, az AIPS európai elnöke adta át Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok úszónak az Év európai női sportolója kitüntetést.

Camenzuli

Ugyanitt kapta meg Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke Szöllősi Györgytől az év legjobb sajtókiszolgálása díját, amelyet a dohai atlétikai vb sajtóközpontja érdemelt ki.

Coe

Díjűtadás

AZ AIPS médiadíjasai és a díjátadók, a kép előterében José Maria Llorente,  a 93 éves spanyol sportújságíró-legenda, aki a nemzetközi szövetség “Élet a sportban” elismerését vehette át

Másnap kezdődött a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség 83. kongresszusa szintén a Corinthia Hotelben. ahol a küldöttek a szervezetet érintő aktuális kérdések megvitatása mellett több előadást is meghallgathattak. Elsőként Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár lépett a pulpitusra, aki kulcsszerepet játszott abban, hogy  negyedszer is hazánkban tartsák meg a rangos rendezvényt. A politikus prezentáció keretében ismertette a sportújságírókkal fővárosunk és a sport szoros kapcsolatát.

FürBal

Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke igazán aktuális témát feszegetett, az egész (sport)világot érzékenyen érintő koronavírus terjedésének égető problémáját vetette fel.

Vízer

Sebastian Coe érdekes párhuzamot vont a sport és a média kihívásaival kapcsolatban. A legendás olimpiai bajnok atléta összefogást sürgetett. Kamuti Jenő, a nemzetközi fair play bizottság elnöke is felszólalt a nap folyamán, majd este a Puskás Arénában látták vendégül a kongresszus résztvevőit, ahol a vállalkozókedvűek tizenegyeseket is rúghattak az idei futball Európa-bajnokság magyarországi nagykövete, Gera Zoltán, illetve a korábbi, 108 szoros válogatott kapus, Király Gábor jelenlétében. A lövéseket tagtársunk Fehér György  próbálta hárítani, sokszor sikeresen. A győzelmet a San Marinóból érkező Luca Pelliccioni szerezte meg.

LucaPelliccioni

A sportújságírók meghallgathatták az UEFA Eb-rendezésért felelős igazgatója, Martin Kallen előadását, s megtekinthették az erre az alkalomra a Puskás Arénában kiállított FIFA Puskás-díjat is.

Puskás-díj

A zárónapon szintén a Corinthia Hotelben öltönyös urak nemcsak szóban ismerkedhettek meg a teqball-lal, hanem ki is próbálhatták az egyre népszerűbb új sportágat.

teqball

Akinek kedve volt,  a sakkutánpótlás legjelesebb képviselőivel játszhatott, miközben a kétszeres sakkolimpiai bajnok Polgár Zsófia

PolgárZsófia

Szabó László sportági elnökkel karöltve ismertette a 2024-es budapesti sakkolimpiai pályázatot.

Számokban gazdag prezentációk segítségével lehetett tájékozódni arról, hogy milyen hatalmas háttérmunka teszi lehetővé a tokiói olimpia és paralimpia közvetítését. Szó esett az újságírószakma felelősségéről és kihívásairól is, hogy például – ami persze optimális esetben az olvasóknak, nézőknek észrevehetetlen – egyre nehezebb elérni, megszólaltatni a topsportolókat.

A nagy érdeklődéssel várt szekcióülésen a nők sportújságírásban betöltött szerepe volt a téma, a beszélgetés résztvevői elsősorban annak lehetőségeit boncolgatták, hogyan lehet kiegyenlíteni a nemek közötti különbségeket, és bátorítani a nőket a szakmára. Akárcsak a tavaly májusban szintén Budapesten, a Jubileumi sportújságíró-kongresszuson rendezett hasonló tematikájú konferencián, ezúttal is itt volt Donna Da Varona olimpiai bajnok úszó, az Egyesült Államok első női televíziós sportriportere, „Hazudnék, ha azt mondanám, most minden tökéletes – válaszolta a nemrég párosban Australian Opent nyerő teniszező, Babos Tímea, akit a kerekasztal-beszélgetés moderátora, Csisztu Zsuzsa arról kérdezett, mennyire a teljesítmény vagy a kinézet alapján ítélik meg a női teniszezőket. – Nem könnyű a helyzet, hiszen állandóan jól kell kinéznünk, hordjunk rövid szoknyát, ugyanakkor sokat fejlődtünk az elmúlt években. Talán egyre kevesebben mondják, hogy unalmas a női tenisz, és nem versenghet a férfiakéval. A sportági legenda, Billie Jean King rengeteget tett azért, hogy egyenlő pénzdíjakért küzdjünk, csökkenjenek a különbségek.”

Nőkk

A nagy sikerű rendezvény parlamenti látogatással, majd fogadással zárult.

parla

„Minden szempontból nagy sikerű konferenciát zártunk – összegzett Gianni Merlo,. – A sport legfontosabb szereplői jöttek el, hogy megmutassák, tisztelik a munkánkat. Beszéltünk a legfontosabb témákról, legyen az az oknyomozó újságírás vagy a nemek problémája. A legfontosabb, hogy továbbra is megmutassuk a világnak, az ilyen találkozókon keményen dolgozunk. Sokféle kultúrát, gondolkodásmódot kell összeegyeztetnünk, ez a kongresszus tökéletes terep volt erre.”

Fotók: MSÚSZ/Cseh Péter, Zsigmond László

A fotógaléria itt nézhető meg.

Az eseményről készített videó itt látható.

 

 

 

 

  • Gulyas-Laszlo-_960px

    Hetvenéves lett korábbi elnökségi tagunk, a Feleki- és Östreicher-díjas rádiós és televíziós legenda, Gulyás László. Gratulálunk!

  • szur_0031_FI

    Szövetségünk Nagy Béla programjának támogatásával megjelent a SZÚR száz évét feldolgozó könyv.

  • sportjog

    Az évente négy alkalommal megjelenő lapot a Testnevelési Egyetem és a HVG-ORAC kiadó összefogása hívta életre, a kiadványt az Emmi sportért felelős államtitkársága támogatja.

























Kapcsolat
Székhely:
1064 Bp., Vörösmarty u. 47/a

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
06-20-9159-685

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Sikeres AIPS-kongresszus

címlapi

Magyarország 1965, 1992 és 1999 után negyedik alkalommal volt házigazdája az 1924-ben Párizsban hazánk részvételével megalakult Nemzetközi Sportújságírók Szövetsége…

Tovább >>

Fontos téma, rangos konferencia

ZsuAIPS

Csisztu Zsuzsa, szövetségünk alelnöke is felszólal majd az AIPS szervezte, négy részből álló, a női sportújságírás helyzetéről szóló online 

Tovább >>

Labdarúgásról másképp

csillag_ok (1)

A Jaffa Kiadónál megjelent a szövetségünk Nagy Béla-programjának támogatásával készült Kapufák és kényszerítők – futball a 20. századi magyar…

Tovább >>

Gratulálunk!

DÉNES Tamás; SÁRFALVI Péter; BODNÁR András; VÉKÁSSY Bálint

Több MSÚSZ-tagot díjaztak az Ezüstgerely  2020 – Sport a kortárs magyar művészetben pályázaton a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban. A Sportirodalom-kategóriában elnökségi tagunk, Dénes…

Tovább >>

Előtérben a Hátsó füves

HatsoFuves_960px

Szövetségünk Nagy Béla-programjának segítségével bemutatták a Rézbong Kiadó gondozásában megjelent Hátsó füves című könyvet a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum kertjében.

Tovább >>