Régi csibészek

A jól összeszokott szerzőpáros, szövetségünk két tagja, Dénes Tamás – ő az MSÚSZ titkára – és Lakat T. Károly az idén is érdekes és izgalmas sportkönyvvel jelentkezett.

A Régi csibészek – Nagy vagányok, nagy futballisták című mű egy-egy csapatra való külföldi és magyar klasszis labdarúgó kalandos életét villantja fel Eduard Sztrelcovtól Zlatan Ibrahimovicig, illetve Schlosser Imrétől Törőcsik Andrásig.

A budapesti Örkény könyvesboltban rendezett bemutatón a külföldi sztárokról szóló fejezeteket összeállító Dénes Tamás úgy fogalmazott: “nem unalomig ismert sztorikat írtunk meg, s igyekeztünk olyan labdarúgókat választani, akiknek a sorsa túlmutat a pályafutásukon”.

Szerzőtársa, a magyar klasszisok történeteit papírra vető Lakat T. Károly hangsúlyozta, csakis igazi zsenik kerülhettek bele a könyvbe,  olyanok, akiknek a karrierje valamilyen okból megbicsaklott. Hozzátette: ez nem interjúkötet, hanem kétszer 11 portré a magyar és a nemzetközi labdarúgás különös egyéniségeiről – vicces és drámai történetekkel fűszerezve.

 

Régi csibészek

A moderátor Borbély Zoltán sportújságíró, sportjogász volt, beszélt a könyvről az előszót író Murányi András, újságíró, s régi történeteket elevenített fel Zsengellér Zsolt, korábbi sportújságíró, a legendás futballista, Zsengellér Gyula fia.

Titkokat nem kívánunk elárulni, de a Kossuth Kiadó gondozásában megjelent kötetből kiderül például, hogy a brazil Romário miért pingáltatta a vécéjére a szövetségi kapitány Mario Zagallo képét, hogy Mario Balotelli miként  gyújtotta fel a saját fürdőszobáját, hogy miért került börtönbe Schlosser Imre.

Különlegessége a kiadványnak a Félidő című fejezet, melyben Lakat T. annak járt utána: az írók, költők, színészek és művészek között mennyire gyakori, hogy zseniális tudású alkotók élete szerencsétlen véget ér. Ebben a részben többek között Ady Endréről, Latinovits Zoltánról, Gérard Philipe-ről, Elvis Presley-ről lehet olvasni..

 Címlapfotó: Vásárhelyi Zoltán

 

 

 

 

 

  • birok

    Már lehet akkreditálni az október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő birkózó-világbajnokságra.

  • _MG_6777

    A jól összeszokott szerzőpáros, szövetségünk két tagja, Dénes Tamás és Lakat T. Károly az idén is érdekes és izgalmas sportkönyvvel jelentkezett.

  • Pajor

    Kiváló kollégánk, a Magyar Sportújságírók Szövetségének volt elnöke, Pajor-Gyulai László nemrég ünnepelte hatvanadik születésnapját.

























Kapcsolat
1064 Bp., Vörösmarty u. 47/a
iroda@sportujsagirok.hu
06-20-9159-685

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Legutóbbi facebook bejegyzések

Zsengellér: Apám szerint eladták a magyarok világbajnoki döntőjét / tv2.hu

Etikai bizottságunk tagja az 1938-as vb-döntőről mesélt.

1 likes10 hours ago

Photos from Magyar Sportújságírók Szövetsége's post

Előbb írtunk az Ermitazs emlékkönyvébe a pazar Munkácsy-kiállítás nyújtotta élményt megköszönve, majd a Reuters hírügynökség..

16 likes2 days ago

Figyelem!

Még van idő, de ne felejtsd el!

0 likes3 days ago

Méltatások

Laudációhoz

Az alábbiakban olvashatók a kecskeméti Sportújságíró-kongresszuson az MSÚSZ-díjak átadása előtt elhangzott laudációk. Életműdíj Feleki-díj Gyulai-díj Németh Gyula-díj

Tovább >>

AIPS-Médiadíj

AIPS-Awards

A kecskeméti Sportújságíró-kongresszuson dr. Csisztu Zsuzsa alelnök, a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség végrehajtó bizottságának a tagja beszámolt arról, hogy az…

Tovább >>

Kecskemét után Budapest

nyitány

Két év elteltével ismét Kelet-Magyarországon tartotta szövetségünk kétnapos kongresszusát, amelynek helyszíne május 28-án és 29-én a hírös…

Tovább >>

Kollégák, figyelem!

logókecs

Kérjük azokat a sajtóorgánumokat, illetve tudósítókat, amelyek/akik nem hivatalos résztvevői a kétnapos Sportújságíró-kongresszusnak, és be kívánnak számolni a rendezvény…

Tovább >>

Ismétlés lesz

logókecs

A május 25-én, pénteken, 10 órára a MÚOSZ-ba meghirdetett éves rendes közgyűlést határozatképtelenség miatt nem lehetett megtartani, mert nem…

Tovább >>