Nem volt rajtunk PRESSing

A péntek esti nagy érdeklődéssel várt magyar–román labdarúgó Eb-selejtező előtt a Ferencváros népligeti sporttelepén (köszönet az FTC-nek!) játszott egymással a MSÚSZ-t képviselő Magyar Újságíró Válogatott az idén 25 éves Magyar Újságírók Romániai Egyesülete PPRESSing névre keresztelt csapatával a Bodola Gyula-kupáért. A híres játékos anno a magyar és a román nemzeti tizenegyben is futballozott.

A mérkőzést kispályán rendeztük, a csapatokat hét mezőnyjátékos és egy kapus alkotta, a 2×30 perc során folyamatosan lehetett cserélni.  Mindkét társaságban helyet kapott egy-volt labdarúgó: nálunk a 49-szeres válogatott, az FTC, a Bréma és a Stuttgart futballistája, Lisztes Krisztián, a története első nemzetközi találkozóját játszó PRESSingben pedig az ASA korábbi hátvédje, Szöllősi László, aki sokáig együtt szerepelt Bölöni Lászlóval. Csapatunkban szintén vendégként pályára lépett Tőkés Máté, a Partium FC elnöke.

A PRESSing gyorsan ránk ijesztett: Kádár Zoltán már a 2. percben megszerezte a vezetést. Ám sikerült fordítani, a szünetben már 3–2 volt az eredmény a javunkra. A második félidő elején négy-öt nagy helyzetünk maradt ki, ám ez után már udvariatlan házigazdának bizonyultunk, s végül 8–3-ra nyertünk.

A játékosok a jó hangulatú mérkőzés után a Magyar Labdarúgó-szövetség jóvoltából (köszi, MLSZ!) közös ebéden vettek részt az FTC népligeti éttermében, melynek során szintén remek hangulatban elevenítették fel   a 60 perc  történéseit.

 

Arany

Arany Tamás játékvezetőnek a rendkívül sportszerű mérkőzésen alig akadt dolga

 

Lisztes

Lisztes Krisztián most is varázsolt

 

Csillag

Csillag Péter két gólt rúgott

 

Fotók: Kristóf Lajos

 

Magyar Újságíró Válogatott–PRESSing 8-3 (3-2)

Magyar Újságíró Válogatott: Vincze Szabolcs (Nemzeti Sport), Szörényi Péter (Origo); Borsi László (Hatoscsatorna), Csillag Péter (Nemzeti Sport), Deák Zsigmond (Magyar Idők), dr. Csóka László (Hatoscsatorna),  Kántor Barnabás (Nemzeti Sport Online), Kiss B. László (Magyar Hírlap), Légrádi Gábor (Nemzeti Sport Online), Lisztes Krisztián, Murányi Domonkos (Nemzeti Sport Online), Selmeczi Richárd (szabadúszó), Simon Krisztián (RTL Klub), Szöllősi György (FourFourTwo), Tőkés Máté.

PRESSing: Szucher Ervin (Krónika/Marosvásárhely); Becze Zoltán (Olimpia Stúdió), Berekméri Ede (szabadúszó), Bögözi Attila (vasarhely.ro), Csordai Lóránd (szabadúszó),  Czimbalmos Csaba (szabadúszó), Czimbalmos Ferenc (Központ), Fanczádi Attila (Gaga Rádió), Ferencz Hunor (Hargita Népe), Illés Csaba (Gyergyó Tv), Karácsonyi Zsigmond (Népújság), Kádár Zoltán (Marosvásárhelyi Rádió), Lukács Zsolt (Udvarhelyi Hírportál), Pataki Imre (Olimpia Stúdió), Póka Róbert (Udvarhelyi Rádió), Sárig Endre (Olimpia Stúdió), Szakács Géza (Marosvásárhelyi Rádió), Szöllősi László, Zöld István (szabadúszó).

Gól: Selmeczi (2), Csillag (2), Deák, Lisztes, Murányi, Szöllősi, illetve Kádár (3.).

 

 

2015. szeptember. 04.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Futball a Mátraalján

Gyöngyös

Gyöngyösön nagy érdeklődés mellett mutatták be a város futballtörténetéről szóló, 115 év a Mátraalján című könyvet, amelynek elkészítését a…

Tovább >>

Gyászol az európai sportújságíró társadalom

Holzschuh

A halálhírről a Nemzeti Sport számolt be. Életének 78. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Rainer Holzschuh, az Európai Sportmagazinok Szövetsége…

Tovább >>

Az MSÚSZ elnökségének közleménye

szurkolok

  Mérhetetlen csalódást jelent számunkra, hogy a közelmúlt budapesti, teltházas, biztonságos és sportszerű hangulatú mérkőzéseit követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA)…

Tovább >>

Puskás, a musical

GTG

Sportújságírók is szerepeltek a Puskás, a musical című előadásban, augusztus 18….

Tovább >>

Lövés Szarajevóban

SZZL

Lövés Szarajevóban címmel írt könyvet Szentesi Zöldi László a Videoton labdarúgóklub 1984–1985-ös UEFA Kupa-menetelésének utolsó előtti állomásáról, a jugoszláv…

Tovább >>