Magas állami kitüntetést kapott Pálfalvi Gábor

Állami ünnepünk alkalmából a Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a magyar sport- és közéletben végzett, több mint öt évtizedes szakmai munkája – különösen az utánpótlásnevelés, a kisgyermek-labdarúgás terén meghatározó és sokrétű tevékenysége elismeréseként – Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetésben részesítette Pálfalvi Gábor rádiós újságírót, szerkesztőt, írót, sportvezetőt, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Bozsik-programjának volt kisgyermek-projektvezetőjét, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) bizottsági elnökét, a Győri Sportcsillagok Emlékeit Gyűjtő Alapítvány alapító elnökét, a Győri Ovifoci Klub alapító társadalmi elnökét.

Pálfalvi Gábor hosszú éveken keresztül volt szövetségünk elnökségi tagja, a mostani ciklusban pedig tagfelvételi bizottságunk vezetője. Idén nyáron már részesült két további megtisztelő elismerésben, Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Szent László-érmet adományozott neki, illetve kiérdemelte a városi közgyűlés „Győr sportjáért” elismerését.

IMG_6415

2022. augusztus. 20.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Szlovénia is SEESJA-tag lett, Szöllősi György ismét a vezetőségben

Szöllősi György Strumica

Három év, a 2019-es siófoki közgyűlés után először jöttek össze személyesen a Délkelet-Európai Sportújságíró Szövetségek Szervezetének képviselői. Az…

Tovább >>

AIPS-kongresszus: Szöllősi György az európai, Csisztu Zsuzsa a világszövetség alelnöke lett

Szöllősi György Csisztu Zsuzsa

A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség, az AIPS római, tisztújító kongresszusán – a legmagasabb szavazatszámmal, a lehetséges 102-ből 96 vokssal –…

Tovább >>

November 4-ig lehet pályázni az AIPS Médiadíjra

Muhi András Pires

Jó hír mindazoknak, akik pályázni kívánnak a 2022-es AIPS Médiadíjra: a világszövetség meghosszabbította a beadási határidőt. Az új dátum…

Tovább >>

Kitüntették az MSÚSZ-t az MPB születésnapján

PB2

A Magyar Sportújságírók Szövetsége vezetői is boldog születésnapot kívántak az Öbölházban tartott…

Tovább >>

Dénes Tamás kapta az idei Szepesi-díjat

PÖD1

A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány immár nyolcadik alkalommal adta át a Szepesi-díjat és az Östreicher-díjat.  Az alapítványnak a létrejöttekor,…

Tovább >>