Könyv a birkózó-vb-ről

Csaknem 300 oldalas, mintegy 700 képpel illusztrált emlékkönyv jelent meg a 2018-as budapesti birkózó-világbajnokságról. A Hősök tere, 9 varázslatos nap a szőnyegen című kiadványt sajtótájékoztatón mutatta be a Magyar Birkózó Szövetség.

birokGyuri

A kiadvány megjelenését az MSÚSZ is támogatta Nagy Béla-programján keresztül. Szöllősi György elnök hangsúlyozta, a szövetség ezen programja pontosan azzal a céllal indult, hogy a hasonló kiadványok (valamint honlapok, klubmúzeumok, filmek) születését segítse. Hozzátette, a könyv méltó emléket állít a világbajnokságnak.

németh

 

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke kiemelte, hogy a könyv igazi ismeretterjesztő munka, amely visszaadja a verseny hangulatát azok számára is, akik nem vehettek rész rajta. „Nem akárki, hanem Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség első embere a vb után megjegyezte, hogy egy új brand születését látta Budapesten, a modern birkózásét, s ez óriási elismerés.”

9nap

Bácsi Péter, a kötet címlapjának „főhőse”, a vb magyar aranyérmese elmondta, hogy az esemény óta tapasztalt népszerűségét össze sem lehet hasonlítani a korábbival, s nagyon örül, hogy a fiatalok körében is sikerült a sportágat ismertté, kedveltté tenni.

A sajtótájékoztatón megköszönték a közreműködő szerkesztők, fotósok, újságírók, tördelők munkáját, hangsúlyozván, a remények szerint remek motivációt jelent majd a könyv a következő generációk számára, s minden birkózópalánta polcán ott lesz majd. A kötet mellett egy DVD-t is megjelentetett az MBSZ, amely az M4 Sporton karácsonykor sugárzott, A Hősök Budapesten születtek című film mellett többek között a vb összes reklámvideóját tartalmazza.

  • Paranap

    A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) az idén harmadik alkalommal emlékezik meg a magyar parasportról és a magyar parasportolókról.

  • Wichmann

    Hosszan tartó súlyos betegség után ehunyt Wichmann Tamás kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok, kétszeres olimpiai ezüst- és egyszeres bronzérmes kenuslegenda, az MSÚSZ és a MOB Életműdíjasa.

  • Budapest 20170525  szerzõi portrék   Ballai Attila

    Szövetségünk tagja, a Feleki-díjas Ballai Attila, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője visszatért a sport világába: ő lett a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány sportfőigazgatója.

























Kapcsolat
Székhely:
1064 Bp., Vörösmarty u. 47/a

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
06-20-9159-685

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Lapcentenárium Kárpátalján

Kárpáti

    Január végén tartották Ungváron a Kárpáti Igaz Szó közéleti lap centenáriumi ünnepségét,…

Tovább >>

AIPS-kongresszus Budapesten

totál

Magyarország 1965, 1992 és 1999 után negyedik alkalommal lesz házigazdája az 1924-ben Párizsban hazánk és a Nemzeti Sport részvételével…

Tovább >>

Gratulálunk!

FÖLDI Imre

  A 38. Magyar Sajtófotó-pályázaton a Sport egyedi kategóriában  Földi Imre (Nemzeti Sport) nyert, megelőzve Illyés Tibort (MTI) és Czeglédi…

Tovább >>

Elnöki beszéd

2020016 Az Év Sportolója Gála    Nemzeti Sport Török Attila

Itt olvasható Szöllősi György MSÚSZ-elnök beszéde, amit az Év Sportolója Gálán mondott el a Nemzeti Színházban.

Tovább >>

2019 legjobbjai

Csoport, gála

Színpompás ünnepség keretében adta át a Magyar Sportújságírók Szövetsége a 62. alkalommal megtartott Év sportolója-választás kategóriagyőzteseinek járó díjakat, amelyeket…

Tovább >>