Igazolványcsere 2021

CARD_2020_21_PRESS-2

Kedves Kolléga!

Az MSÚSZ-igazolványokat a 2022-2023-as időszakra ezen adatlap kitöltésével lehet igényelni.

A 2015. évi ötvenszázalékos csökkentésnek megfelelően a tagdíj két évre 5000 forint, nappali tagozatos hallgatóknak és nyugdíjasoknak 2000 forint. A 2015-ös közgyűlés eltörölt minden korábbi tagdíjtartozást és megsemmisített minden, tartozás miatt hozott kizáró határozatot, ezért akinek egyszer már volt MSÚSZ-igazolványa, az ugyanúgy igényelheti a hosszabbítást, mintha megszakítás nélkül tagunk lett volna.

Hívjuk azokat is, akik a sportmédiában dolgoznak, de még nem voltak tagjaink, számukra is itt a kedvező alkalom belépni a szövetségbe, a tagfelvételi bizottság által lebonyolítandó, hagyományos procedúra révén tagfelvétel. Minden, a tartalomelőállítás bármely területén dolgozó kollégát szívesen látunk, nemcsak a hagyományos és szűk értelemben vett újságírókat, hanem természetesen a fotósokat, szerkesztőket, tördelőket, operatőröket, korrektorokat, grafikusokat is.

A tagság meghosszabbítására vonatkozó és az új kérelem akkor érvényes, ha a szövetség bankszámlaszámára – 10102086-13584302-00000008 – megérkezik a név (ha a munkahely fizeti, akkor a saját nevet is oda kell írni) és az MSÚSZ-igazolvány számának a feltüntetésével az 5000 vagy a 2000 forintos átutalás. Az átutalásról a bizonylatot fel kell tölteni az adatlap megfelelő helyére. A tagdíj beérkezését követően rendeljük meg az igazolványt.

Aki nem fizeti be a tagdíját a 2022-2023-as időszakra a 2021. december 3-i határidőig, annak 1000 forint plusz ügyintézési díjat, összesen tehát 6000 vagy 3000 forintot kell átutalni. Az újonnan felvett tagoknak természetesen csak 5000, illetve 2000 forint a tagdíj.

A tagdíjfizetés azért is fontos, mert csak azoknak a voksát tudjuk figyelembe venni az Év sportolója-szavazáson, akik rendezték tagdíjukat a 2022-2023-as időszakra, s ez az egyik feltétele (az Év Sportolója-szavazáson és az éves rendes közgyűlésen való részvételen túl) az M4 – Az Év Sportolója Gálára szóló meghívásnak.

Az AIPS-igazolványokat a nemzetközi szövetség honlapján lehet igényelni, illetve meghosszabbítani.

A kérelmeket minden esetben a nemzeti szövetségnek kell érvényesíteni, aminek a feltétele az MSÚSZ-tagság, a hazai és nemzetközi tagsági díj megfizetése. Figyelem! Az AIPS-tagdíjat is az MSÚSZ számlájára kell befizetni, forintban (az AIPS-tagdíj átutalásáról a bizonylatot szintén fel kell tölteni az MSÚSZ-adatlap megfelelő helyére), majd szövetségünk utalja tovább egyben a magyar AIPS-tagok befizetéseit Olaszországba. Az MNB napi középárfolyamán (mnb.hu/arfolyamok) 40 euró befizetését kérjük tehát forintban szintén a fenti számlaszámra utalni, ennyibe kerül ugyanis a nemzetközi szövetség igazolványa két évre, az árfolyamkockázatot az MSÚSZ vállalja.

További kérdésekkel e-mailben Dénes Tamáshoz (fotitkar@sportujsagirok.hu), telefonon Róth Tamáshoz (+36-20-352-1911) kérjük fordulni.

MSÚSZ

2019. november. 28.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az MSÚSZ közleménye

CSPH9892

A Magyar Sportújságírók Szövetsége elnöksége megdöbbenéssel értesült arról, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége a Külgazdasági és Külügyminisztérium kérését…

Tovább >>

Megszületett a Vezéráldozat

RTP_4362

Bemutatták tagtársunk, Novák Miklós új regényét.  Szeptember 6-án bemutatták a Lapáton és a Fölpassz regények szerzője,…

Tovább >>

Az MSÚSZ képviselői a MOB újjáalakult Médiabizottságában

MOB

Újjáalakult a MOB Médiabizottsága, az olimpiai bizottság támogatja a CSIÖP-öt. Amint azt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szövetségünk…

Tovább >>

Együttműködés a médiahatóság és az MSÚSZ között

NMHH_

Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média-…

Tovább >>

Újságírók a dobogón

Atlkétika_CSPH0150

Immár hagyomány, hogy az AIPS, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség az Újságírók a dobogón (Journalists on the podium) program keretén belül…

Tovább >>