Gyergyószárhegy: MÚRE-tanácskozás

Három és fél évvel ezelőtt az MSÚSZ tisztújító közgyűlése után egy héttel az új elnök, Szöllősi György és Mravik Gusztáv alelnök Csíkszeredában járt, s ott meghívást kapott a MÚRE, vagyis a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete jubileumi 25. közgyűlésére. A frrissen megválasztott elnök akkor bejelentette, hogy a határon túli testvérszervezetek magyar sportújságíróit szövetségünk  felveszi tagjaink közé. Így is történt, szövetségünk a MÚRE tagjait is rendre meghívja a kétnapos kongresszusára, valamint az Év Sportolója Gálára is.

MÚRE, Gyergyó

 

Viszonzásul az idén a márciusi csíksomlyói MÚRE-közgyűlésen és október közepén Gyergyószárhegyen, a MÚRE háromnapos tanácskozásán Mravik Gusztáv alelnök képviselte az MSÚSZ-t.

 

sdr

Rácz Éva, MÚRE-elnök alelnökünkkel Fotók: Galán Laura

A  rendezvény a„Sajtóarchívum: a hagyományostól a digitális felé” téma köré csoportosult. A csaknem harminc résztvevő a gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ vendégeként több előadás keretében vitatta meg a szövevényes, ám de igen lényeges kérdéskört. Vázolták az egyes szerkesztőségek, egységek archiválási, digitalizálási szokásait, s megegyeztek abban, hogy minden résztvevő leírja a tapasztalatait, javaslatait, s egy hónapon belül összegzik az elképzeléseket, amely új utat nyithat a digitalizálás terén. A közös munkát segítendő előadóként jelen volt Moldován István, a budapesti Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) E-könyvtári Szolgáltatások osztályának vezetője és Kövér Tamás, a Média Önszabályozó Testület titkára is.

Szárhegyen Képzőművészeti és fotókiállítást is nyílt, mint ahogy a közelmúltban megjelent könyveiket is bemutatták az alkotók: Ambrus Attila, Bögözi Attila, Csermák Zoltán, Kovács Hont Imre, Szilágyi Aladár és Szucher Ervin. Levetítették azt a filmet is, amelyet határon túli kollégánk, Kádár Zoltán és Szép Zoltán készített „Erdélyi szemmel” a pjongcsangi  téli olimpiáról, amelyen szövetségünk CSIÖP-támogatásának köszönhetően is vett részt a két kolléga, akik megköszönték a segítséget.

Az egybegyűltek részt vettek a híres gyergyószárhegyi káposztafesztivál megnyitóján és a káposztaszüreti rendezvényeken is, melyet egy szakszerű idegenvezetéssel egybekötött kiadós gyergyószentmiklósi séta követett.

 

Az összejövetel csúcspontja a MÚRE 2018-as nívódíjainak átadása jelentette a községháza dísztermében.

A díjazottak névsora az alábbi linken található.

http://mure.ro/egyesuleti-hirek/dijak-a-jelen-es-a-jovo-peldakepeinek

A MÚRE teljes beszámolója az eseményről:

http://mure.ro/egyesuleti-hirek/a-digitalis-archivumok-folotte-szukseges-voltarol

 

 

  • hegyikonyv_960px

    Szövetségünk Nagy Béla-programjának támogatásával megjelent a Sprint Kft. gondozásában Hegyi Iván Világszámok 10 című könyve.

  • 20181113 Budapest Csisztu Zsuzsa könyvbemutató

    Alelnökünk, dr. Csisztu Zsuzsa Kisgyerek kis gond. Ez valami vicc? címmel írt könyvet.

  • kézi

    A CSIÖP keretében az MLSZ, az MKOSZ és az MOB után az MKSZ-szel is szerződést kötött az MSÚSZ.

























Kapcsolat
1064 Bp., Vörösmarty u. 47/a
iroda@sportujsagirok.hu
06-20-9159-685

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Legutóbbi facebook bejegyzések

Világszámok, Újpesti stadionok

Könyvek a Nagy Béla-program támogatásával.

1 likes2 days ago

Ez bizony nem vicc!

Ha van kisgyereked, ha nincs, feltétlenül olvasd el!

2 likes4 days ago

Barcelonai kiállítás

Szövetségünk is támogatta a Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító..

17 likes4 days ago

Tanácskozás zsűrizéssel

IMG_8260

Alelnökünk, Csisztu Zsuzsa, az AIPS-vb tagja beszámolója olvasható az alábbiakban a testület október végi, november elejei dohai tanácskozásáról.  

Tovább >>

Meghalt Lev Rosszosik

Lev 1

Egy izraeli klinikán elhunyt Lev Rosszosik – adta hírül az AIPS honlapja. Az ismert orosz sportújságíró 71 évet élt. Tíz…

Tovább >>

Új vezető a SEESJA élén, az MSÚSZ elnökét újraválasztották

seesja2

Az MSÚSZ  ismét meghívást kapott a SEESJA (Délkelet-európai Sportújságírók Szövetsége) éves kongresszusára, melyre ezúttal október 25. és 28. között…

Tovább >>

Új irodánk az egyetemen

cof

Az MSÚSZ elnöksége október 19-i ülését, a szövetség új irodájában tartotta meg. Ekkor vettük hivatalosan is birtokba a Testnevelési…

Tovább >>

Gyergyószárhegy: MÚRE-tanácskozás

sdr

Három és fél évvel ezelőtt az MSÚSZ tisztújító közgyűlése után egy héttel az új elnök, Szöllősi György és Mravik…

Tovább >>