Boskovics Jenő-díjas: Vályi Bence

A Magyar Sportújságírók Szövetsége az év legjobb 30 év alatti sportújságíróját elismerő Boskovics Jenő-díjjal tüntette ki Vályi Bencét. A Spíler Tv ifjú szerkesztőjét Baumstark Tibor méltatta.

 

Szerkesztőségi szobákat és vezérlőket nem világítanak be megannyi lámpával, hogy az ott ülők arca jól látható legyen. Általában nincsenek kamerák és mikrofonok, az ott ülők munkáját csak ritkán dokumentálják, így a közönség, de sokszor még a szakma számára is láthatatlan marad az ott végzett tevékenység. Pedig szerkesztők nélkül képtelenség lenne professzionális médiaterméket előállítani.

A jó szerkesztő művelt, széleslátókörű, figyeli és befogadja a közönség igényeit, amely alapján aztán másodpercekre lebontott, precíz adástervet – illetve, ahogyan mi hívjuk, tükröt – készít, amelytől aztán nem fél eltérni, ha a műsor készítése közben a helyzet úgy kívánja. Képes a produkcióban szereplők erényeit kidomborítani, hibáikat elfedni, vitát generálni, történetet mesélni, meséltetni, egyszerűbben fogalmazva felkelteni a néző, hallgató figyelmét. Ilyen komplex gondolkodáshoz a veleszületett és a megszerzett képességek és készségek mellett jókora rutin is szükséges – gondolhatnánk. Hisz’ hogy lenne képes az élő adás nyomása alatt valaki komoly döntéseket meghozni tapasztalat nélkül?

Lehet. Erre a Boskovics Jenő-díj idei győztese a tökéletes példa. Már a Komlósi Oktatási Stúdió hallgatójaként ő szerkesztette az angol futballal foglalkozó, sok ezer hallgatóhoz eljutó podcastot, a Közös Albiont, majd követve kedvenc focibajnoksága, a Premier League hívó szavát, a Spíler Tv gyakornoka lett. A feladata mindössze annyi lett volna, hogy segédszerkesztőként a kezére dolgozzon a magazin készítőinek, ám ennél lényegesen többet tett. Egyre jobban belefolyt a műsorkészítésbe, a magazin szép lassan elkezdett átformálódni, érdekesebbé, informatívabbá válni, miközben ő önszorgalomból, kéretlenül, egyre több dologgal kezdett foglalkozni. Interjúk százait hallgatta meg, hogy azok legjobb mondataiból néhány másodperc belekerüljön az összefoglalóba.

A következő szezont már a magazin szerkesztőjeként kezdte, immár főállású sportújságíró. Igényes írásait a 24.hu fizetős sportoldala, a Sport24 közli rendszeresen, maradék kreativitását a Teljes Terjedelem podcast szerkesztőjeként és a Premier Leak podcast állandó szereplőjeként éli ki. Mindezt 23 évesen. Ebben az esztendőben, aligha kerülhetett volna jobb helyre a Boskovics Jenő-díj, mint Vályi Bencéhez!

(Cseh Péter felvételein Baumstark Tibor, Vályi Bence és Szöllősi György)

Baumstark Tibor Valyi Bence Szollosi GyorgyVályi Bnece

2022. április. 11.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Újabb európai futballünnep a Puskás Arénában

Europa-liga 2023

Telt házas, hatalmas érdeklődéssel várt összecsapásnak ad otthont szerdán este a Puskás Aréna. A szurkolók mellett a sajtó…

Tovább >>

További öt évre Szöllősi György az MSÚSZ elnöke

Gyuri Zsiga

A Magyar Sportújságírók Szövetségének hétfői pécsi tisztújító közgyűlésén a tagság további öt évre megválasztotta elnöknek Szöllősi Györgyöt, az AIPS Europe…

Tovább >>

Lesz Pécsen megismételt tisztújító közgyűlés

2023 első közgyűlés

Miután határozatlanképtelennek bizonyult, ezért hétfőn, május 22-én meg kell ismételni a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2023-as tisztújító közgyűlését. Dénes Tamás, az…

Tovább >>

Csisztu Zsuzsa adta át a legjobb fotósoknak járó díjat

Zsuzsa 2

Alelnökünk, Csisztu Zsuzsa az AIPS alelnökeként az AIPS Médiadíj egyik díjátadója volt Szöulban. „Az AIPS Sportmedia Awardson a világ legjobb…

Tovább >>

Az MSÚSZ vezetői átadták a szövetség által felajánlott díjakat az AIPS kongresszusán

AIPS dij

Évtizedes hagyomány, hogy a magyar szövetség képviselői adják át az AIPS-kongresszuson az év sajtóközpontjának járó díjat. 2022-ben két…

Tovább >>