Bodnár Tibor Gyulai-díjban részesült

Bodnár Tibor, a Nemzeti Sport tudósítója, a Kisvárda-Master Good sajtófőnöke Gyulai István-díjban részesült. Méltatását Pietsch Tibor, a Nemzeti Sport főmunkatársa írta.

 

„Szevasz, druszám!”

Újra és újra így szól bele a telefonba, ha hívom – vagy ha ő hív.

Az eddigiekből máris kiderülhetett, hogy egy: ugyanaz a keresztnevünk, kettő: szoktunk beszélni.

Hogy miről?

A magyar fociról, persze. Bár fogalmazzunk inkább úgy, elsősorban a magyar fociról. Mert más is van a világon, például a külföldi foci. Jó, nála azért van még más is. Kosárlabda, kézilabda, röplabda, tenisz, pingpong. Amiben van labda, azért bolondul. Amiben nincs, azért is.

Élete a sport.

És élete az írás.

A Kelet-Magyarországban és a Nemzeti Sportban megjelent cikkek ezrei, könyvek tucatjai árulkodnak erről, sportolók százai mesélhetnének erről. Mondjuk a tokiói olimpiai 100. magyar kvótása, Majoros Bence, akinek kezdeti sikereiről ő számolhatott be az elsők között.

Majoros Bence egyébként nyírbátori, onnan indult, oda jár haza. Ahogyan a druszámnak is az otthona, sőt a mindene Szabolcs-Szatmár-Bereg megye. Nyíregyházán született, ott nőtt fel, ott végezte iskoláját, főiskoláját. Manapság már tőle lehetne tanulni. Nemcsak azt, hogyan érdemes írni, hanem azt is, hogyan érdemes élni.

Pörögve, vidáman, jókat beszélgetve, humorral megfűszerezve az olykor szürke hétköznapokat. No és elszántsággal. Egy nap fogta magát, és elkezdett futni. Meg sem állt addig, amíg 2013 tavaszán, jó barátja, Bereczky Attila oldalán nem teljesítette a félmaratont. Ezt követően emelte a tétet, szó szerint a duplájára: az év novemberében már egy teljes maratont abszolvált. Nem is akármilyen tempóban! Az ezúttal is vele induló Attila mindmáig nevetve eleveníti fel: cimborája már rég lefürdött, megvacsorázott, mire ő célba ért…

Kíváncsiságból beütöttem a nevét és szülővárosát a világhálós keresőbe – 0,55 másodperc alatt nagyjából 55 500 találatot adott ki. Az első cikk azzal indul, hogy „…rendelőnk teljes körű fogászati szolgáltatással áll az Ön rendelkezésére. Fogászatunkon folyamatosan fejlesztünk. A legmodernebb fájdalomcsillapító rendszert alkalmazzuk, amelynek köszönhetően nemcsak a kezelést, de az érzéstelenítést sem fogja érezni…”

Ja, ez nem ő, hanem a névrokona.

Ő az, akire nem lehet azt mondani, hogy nem fűlik a foga a munkához – már ha az esetében lehet ezt munkának nevezni. Amit a Kelet-Magyarországtól kezdve a Nemzeti Sporton át Kisvárdáig letett az asztalra, azzal nem csupán ismertté, elismertté is vált. Tegyük hozzá, méltán.

Mondjuk a megbecsülése nem új keletű: már 2001-ben Németh Gyula-díjat kapott. Amit ő adott, hosszú felsorolást igényelne, maradjunk annyiban, feleségével, Tímeával és kis-, pardon, immár egyetemista nagyfiával, Balázzsal az élen sokan büszkék lehetnek rá.

Nem véletlen, hogy mindenkivel jó viszonyt ápol, azokat a „kemény” interjúalanyokat, akiket mások nehezen bírnak szóra, gond nélkül megszólaltatja. A már említett elismertségnél is fontosabb talán, hogy szeretik. Nemcsak a Nemzeti Sport újságírójaként, vagy a Kisvárda sajtófőnökeként tekintenek rá, hanem barátként. Nem véletlen az sem, hogy a szabolcsi legenda úgy tartja, a megyei sportági szövetségek hozzá igazítják évzáró összejöveteleik időpontjait – és itt vissza is kanyarodhatunk oda, hogy vidáman, jókat beszélgetve, humorral megfűszerezve éli az életét.

Jó kedve határtalan, lexikális tudása nagy, precizitása irigylésre méltó – aki nem hiszi, tekintsen bele azokba a füzetekbe, amelyeket a Nyíregyháza meccsein vezetett. Vagy lapozza át a Hájer Zsigmonddal közösen jegyzett Szabolcs-Szatmár-Bereg és Nyíregyháza sportévkönyveit. Időt azért szánjon rá, mert utóbbiból már húsznál is több jelent meg…

De ez most az ő története, amely egy újabb csodás fejezettel bővül.

Szevasz, druszám!

És szívből gratulálok, druszám!

Mivelhogy a Magyar Sportújságírók Szövetségének Gyulai István-díjasa: Tibor, azaz Bodnár Tibor!

Bodnár Tibor

2022. április. 09.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Buon compleanno, Gianni!

Merlo Gianni

Ma ünnepeli 75. születésnapját Gianni Merlo, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség, az AIPS elnöke. A tekintélyes olasz újságíró évtizedek óta az első…

Tovább >>

Kovács Erika Gyulai-díjban részesült

kovács erika

A Magyar Sportújságírók Szövetsége Gyulai István-díjjal tüntette ki Kovács Erikát, a Nemzeti Sport munkatársát. A nyíregyházi kongresszuson Harle Tamás…

Tovább >>

Boskovics Jenő-díjas: Vályi Bence

Vályi Bnece

A Magyar Sportújságírók Szövetsége az év legjobb 30 év alatti sportújságíróját elismerő Boskovics Jenő-díjjal tüntette ki Vályi Bencét. A…

Tovább >>

Kolozsi-Lázár Ildikót Gyulai-díjjal tüntette ki az MSÚSZ

Kolozsi Ildikó

Kolozsi-Lázár Ildikó munkáját Gyulai István-díjjal ismerte el a Magyar Sportújságírók Szövetsége. A…

Tovább >>

Bodnár Tibor Gyulai-díjban részesült

Bodnár Tibor

Bodnár Tibor, a Nemzeti Sport tudósítója, a Kisvárda-Master Good sajtófőnöke Gyulai István-díjban részesült. Méltatását Pietsch Tibor, a Nemzeti Sport…

Tovább >>