Több mint négyszázan szavaztak, kiderült, kik kerültek az első háromba az Év Sportolója-szavazáson

A Magyar Sportújságírók Szövetsége sajtótájékoztatóján kiderült, hogy Liu Shaoang, Milák Kristóf és Szilágyi Áron közül kerül ki az Év férfi sportolója-díj győztese. Szöllősi György elnök bejelentette, hogy a budapesti Operaházban 2023. január 9-én 19.30-tól rendezendő gálát megtiszteli Novák Katalin köztársasági elnök, aki díjat is ad majd át, sőt külön is találkozik a jelöltekkel és a díjátadókkal.

Idén a Magyar Sportújságírók Szövetsége tagságának jóval több, mint fele, 423 kolléga szavazott az ankéton, amely az 1958-as kezdés óta immár a 65. lesz a sorban, de az első, amelynek a budapesti Operaház ad otthont.

Szöllősi György elmondta, hogy a díjátadók között lesz Fabio Capello, a világhírű olasz labdarúgóedző, valamint Henrieta Farkašová, a rozsnyói születésű, magyarul is kitűnően beszélő 11-szeres paralimpiai bajnok síelő is. Bejelentette azt is, hogy a gálán ismét átadjuk az MSÚSZ Életműdíját.

Csisztu Zsuzsa, az AIPS (a Nemzetközi Sportújságíró-szövetség) és az MSÚSZ alelnöke elmondta, hogy a világszervezet szavazásának eredménye éppen délután vált ismertté, s az Év férfi sportolója kategóriában Milák Kristóf az ötödik, Kopasz Bálint pedig a nyolcadik lett.

Az MSÚSZ elnöke és alelnöke ismertette a 65. M4 Sport 0 Az Év Sportolója Gála különböző kategóriáiban a jelöltek szűkített listáját, vagyis az első három helyezetteket, szigorúan alfabetikus sorrendben. (A győztesek névsora január 9-én derül majd ki.)

 

Az Év férfi sportolója kategória jelöltjei

Liu Shaoang       rövid pályás gyorskorcsolyázó

Milák Kristóf      úszó

Szilágyi Áron      vívó

 

Az Év női sportolója kategória jelöltjei

Gulyás Michelle                öttusázó

Kovács Zsófia     tornász

Kozák Luca          atléta

 

Az Év edzője kategória jelöltjei

Bíró Attila           vízilabda

Csang Csing (Lina) és Bánhidi Ákos          rövid pályás gyorskorcsolya

Marco Rossi       labdarúgás

 

Az Év csapata (egyéni sportágak) kategória jelöltjei

Férfi kardválogatott

Nádas Bence, Kopasz Bálint kajak kettes

Női kardválogatott

 

Az Év csapata (hagyományos) kategória jelöltjei

Ferencváros, férfi labdarúgócsapat

Férfi labdarúgó-válogatott

Sopron Basket női kosárlabda-csapata

 

Az Év fogyatékos férfi sportolója kategória jelöltjei

Gelencsér Róbert            szervátültetett atléta

Kiss Péter Pál                     parakajakos

Osváth Richárd                 kerekesszékes vívó

 

Az Év fogyatékos női sportolója kategória jelöltjei

Konkoly Zsófia                  paraúszó

Pap Bianka                         paraúszó

Szvitacs Alexa                   para-asztaliteniszező

 

Az Év fogyatékos sportcsapata kategória jelöltjei

Kerekesszékes curling vegyes páros

Női kerekesszékes vívóválogatott

Szervátültetett asztalitenisz vegyes páros

 

Az Év szabadidősport-rendezvénye kategória jelöltjei

Balaton-átúszás

Jégpályák éjszakája

Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

 

Az Év e-sportolója kategória jelöltjei

Birgány Adrián „Raisy”

Torzsás Ádám „Torzsi”

Tóth Dávid

 

Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója ismertette az Év sportpillanata kategóriában melyik három jelölt kapta a legtöbb szavazatot:

Liu Shaoang győzelme 500 méteren Pekingben, amivel megszerezte Magyarország első egyéni téli olimpiai aranyérmét

Milák Kristóf világcsúcsa a budapesti vizes világbajnokságon

Kristoffer Zachariassen gólja a Monaco elleni Európa Liga-mérkőzésen, amivel a Ferencváros megnyeri csoportját.

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a gála kreatív producere elárulta, hogy két 1952-es olimpikont, Gyenge Valériát és Benedek Gábort is meghívták a szervezők a gálára, mindketten külföldről érkeznek majd.

A sajtótájékoztatón részt vett Baji Balázs korábbi világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó, akit 2017-ben az Év férfi sportolójának választottak. Mohay Bence moderátorral beszélgetve részben a díj presztízséről, részben pedig a hazai sportélet 2023-as csúcseseményéről, az atlétikai világbajnokságról is beszélt.

(A képen Baji Balázs, Székely Dávid, Szöllősi György, Csisztu Zsuzsa és Szabó László. Fotó: MTI / Szigetvári Zsolt)

SZÉKELY Dávid László; KOZÁK Luca; BAJI Balázs; SZÖLLÕSI György; GULYÁS Michelle; SZABÓ László; CSISZTU Zsuzsa; SZILÁGYI Áron; MILÁK Kristóf; LIU Shaoang; KOVÁCS Zsófia

2022. december. 31.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Európa-liga-mérkőzést nézett Topolyán az MSÚSZ küldöttsége

RTP_2084

Topolyán, a szerb bajnoki élvonal legjobbjai közé emelkedett Topolya SC Európa-liga-mérkőzésén járt a Magyar Sportújságírók Szövetsége küldöttsége, Zsemberi János…

Tovább >>

Megtartotta alakuló ülését a MOB Médiabizottsága

MOB mediabizottsag

Megtartotta alakuló ülését a MOB médiabizottsága, együttműködési megállapodást kötöttünk az olimpiai bizottsággal Buzgó József, egykori válogatott öttusázó, majd edző, a…

Tovább >>

Kő András kapta a Szepesi-díjat

Budapest 20230919Szepesi-Östreicher díjFotó:Árvai Károly/Nemzeti Sport

A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően, a Groupama Arénában adta át a kiemelkedő újságírói életművet elismerő Szepesi-díjat….

Tovább >>

Az összdíjazás több mint 100 ezer dollár

AIPSMediakep

Az AIPS immár hatodik alkalommal írta ki pályázatát médiadíjaira, az ismert kategóriákban. A legutóbbi kiírás alkalmával 138 országból érkeztek…

Tovább >>

Már lehet pályázni a megújult Ezüstgerely-díjra, a győztes 1 millió forintot kap

Ezusgerely_fb_-poszt

Megújult az Ezüstgerely-pályázat, amelyet immár a Nemzeti Sportügynökség ír ki. A korábbiaktól eltérően mostantól páratlan évben fotó- és videó,…

Tovább >>