Rekordrészvétel mellett tartotta rendes évi közgyűlését az MSÚSZ, átadtuk szakmai díjainkat

Életműdíjasok

Megtartotta éves rendes közgyűlését a Magyar Sportújságírók Szövetsége. A gyulai kongresszus keretein belül a Városháza dísztermében átadtuk éves szakmai díjainkat is. Az esti vacsorán bejelentettük, hogy a 2025-ös kongresszus helyszíne, Összmagyar Bizottságunk javaslatára,  Dunaszerdahely lesz.

Némileg a szokásoktól eltérően a közgyűlés programját prezentációk és díjátadások közé illesztettük. Gyula város polgármestere, dr. Görgényi Ernő köszöntötte a sportújságíró család jelen lévő képviselőit, majd Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója beszélt a közmédia a sporttal kapcsolatos szakmai munkájáról, megemlítve, hogy nyáron nagy kihívást és rendkívül érdekes szakmai feladatot jelent majd a labdarúgó Eb és a párizsi olimpia tudósítása a közmédia számára.

Díjaink közül először a Gyulai Istvánról elnevezettek átadására került sor, ebben segédkezett vendégünk, a díj névadójának, a legendás televíziós lánya, Gyulai Katalin is. Kitüntetésben részesült az egyébként gyulai kötődésű Berta Mihály, a Képes Sport korábbi munkatársa, Bakai Gusztáv sportfotográfus, Molnár Géza operatőr, Lódi Renáta, az MTI munkatársa, Meronka Péter, az Oxygen Média csoport szerkesztője és Petrovics-Mérei Andrea, az M4 Sport szerkesztő-riportere.

Nívódíj elismerésben részesült Cseh Péter sportfotós, egy rúdugróról készített felvételéért, Kapási Attila a labdarúgó-válogatott az első világháborúig tartó történetéről szóló könyvéért, Szabó Gábor a Nagy László költőről írott anyagáért, Léphaft Pál karikaturista a magyar sport hőseiről rajzolt sorozatáért, Hortobágyi Tibor a hitéletről készített, megindítóan őszinte televíziós anyagáért, Tőrös Balázs a magyar kosárlabda több nézőpontból való népszerűsítését szolgáló televíziós munkáiért, s nem utolsósorban az Index sportrovata a jövő bajnokairól írott sorozatáért.

Farkas József-díjat kapott Illyés Tibor, az MTI fotósa és Zádor Péter.

Csisztu Zsuzsa, a kongresszus moderátora bejelentette, hogy az MSÚSZ a Sport TV-vel közös Lázár Bence-díját Dávid Kornél kapta, aki – külföldi munkaútja miatt – egy későbbi időpontban veszi majd át elismerését.

Az első részben hallgathattuk még Tóth Anitának, a MOB kommunikációs vezetőjének informatív előadását a párizsi olimpiáról.

A kongresszust megkezdve Mravik Gusztáv, a mandátumszámláló bizottság vezetője ismertette, 138-as regisztráltak tagjaink közül az újbóli kongresszusra. (A jogszabályokkal összhangban ez határozatképességet jelentett, miután az első, május 10-re kiírt idei kongresszus határozatképtelennek bizonyult.) A kongresszus ezt követően elvégezte a tagság által elfogadott napirendben meghatározott feladatait, elfogadta, például, az előző évről szóló beszámolókat és a 2024-es költségvetést is, valamint elvégeztük a tavaly elfogadott alapszabályon szükséges korrekciókat a törvényszék kéréseinek megfelelően, a közgyűlés az így véglegesített dokumentum értelmében megerősítette a tavalyi döntéseit.

A díjátadások második szakaszában Boskovics Jenő-díjat kapott Patai Gergely, a Nemzeti Sport fiatal újságírója. Feleki László-díjban részesült Petur András, a Sport TV műsorvezetője, kommentátora és Kálnoki Kis Attila, a 24.hu újságírója.

Idén is két kollégánk kapott Életműdíjat, kitüntetettjeink Deák Horváth Péter rádiós legenda és Jocha Károly, a régmúlt sportcsillagait bemutató sportújságíró.

Ugyanebben a „blokkban” hallgathattunk meg három érdekes prezentációt, Szabó Gergő, a labdarúgó-válogatott sajtófőnöke az Eb-ről, Szabó László, az MBP elnöke az augusztusban kezdődő párizsi paralimpiáról, Csisztu Zsuzsa pedig az AIPS centenáriumával kapcsolatos friss hírekről beszélt. A magyar és a nemzetközi szövetség alelnöke bejelentette: az MSÚSZ elnöksége délelőtti ülésén úgy határozott, hogy rendkívüli Nívódíjban részesíti Koncz Mártont, a Nemzeti Sport fotósát, aki az AIPS Médiadíjaiért kiírt pályázaton, a fiatal fotósok kategóriában a világon harmadik, egyben Európában első lett Szerva című képével.

A kongresszus hétfői programja vacsorával zárult, olyan Békés vármegyei kiválóságok részvételével, mint a Békéscsabai Előre korábbi két kiváló válogatott játékosa, Kerekes Attila és Pásztor József. A gyulai származású Hevesi Tamás énekelt a hallgatóságnak, amely egyébként nagy tetszéssel fogadta, hogy az MSÚSZ 2025-ös kongresszusát Dunaszerdahelyen rendezzük. A gyulaiak nevében Berta Mihály átadta a szövetség vándorzászlóját a felvidéki tagjainkat képviselő Duducz Tibornak, az Összmagyar Bizottság tagjának.

További fotók:

https://galeria.sportujsagirok.hu/sportujsagiro-kongresszus-2024/

Török László és Petur András Tisztelgés Szavaz a kongresszus Mérei Andrea Kálnoki Kis Attila Jocha Károly Görgényi Ernő polgármester és Szöllősi györgy Csisztu Zsuzsa Berta Mihály Az Index rovatának tagjai A vándorzászló átvétele A születésnapos Kiss Erzsébet köszöntése

 

 

 

 

2024. május. 14.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Nagyszerű kollégáink emlékének adózott az MSÚSZ küldöttsége a „nulladik” napon

Arany 1

A Magyar Sportújságírók Szövetségének tisztségviselői a Sportújságíró-kongresszus „nulladik” napján ellátogattak…

Tovább >>

AIPS: Az Év sajtóközpontja díjat kapott a budapesti atlétikai vb stábja

AIPS_dij

A spanyolországi Santa Susannában zajló centenáriumi AIPS-közgyűlés hétfői, plenáris ülésén,…

Tovább >>

Ülést tartott az Ellenőrző Bizottság

FB

Megtartotta szokásos éves, a zárás előtti ülését az MSÚSZ Ellenőrző…

Tovább >>

Elhunyt Dobor Dezső

Dobor

Életének hetvenegyedik évében elhunyt kollégánk, Dobor Dezső. Az MTI a család közlésére alapozott híre szerint 1972-ben kezdett dolgozni a…

Tovább >>