Nagyszerű kollégáink emlékének adózott az MSÚSZ küldöttsége a „nulladik” napon

MSUSZ

A Magyar Sportújságírók Szövetségének tisztségviselői a Sportújságíró-kongresszus „nulladik” napján ellátogattak a Békés Megyei Hírlap békéscsabai szerkesztőségébe. Pocsaji Richárd főszerkesztő, valamint a 21 fős stáb sporttal foglalkozó tagjai, Verrasztó Lajos és Gajdács Pál fogadta az MSÚSZ-küldöttséget a megyei könyvtár belvárosi épületében működő szerkesztőségben. A lap külső munkatársa, szövetségünk Nívódíjával is kitüntetett Szigeti Csaba helyi olimpiatörténeti könyvét kaptuk ajándékba a megyei laptól, Szöllősi György MSÚSZ-elnök és Dénes Tamás főtitkár pedig a Puskás Arénáról és az ott látható 126 futballtörténeti képről szóló kiadványunkat nyújtotta át a csabai kollégáknak.

(Kellemes meglepetés volt a megyei könyvtár bejáratától néhány méterre, a sétány lépőkövén Réthy Béla, legendás helyi gyógyszerész nevét olvasni, ő ugyanis a dédnagyapja volt Németország talán legnépszerűbb futballkommentátorának, Béla Réthynek.)

Két népszerű kollégánk, a tragikusan korán elhunyt Knézy Jenő és Molnár Dániel tiszteletére állítottak emléktáblát 20 évvel ezelőtt a különleges békéscsabai Mester Csarnokban (a tévés és a rádiós legenda is ott volt a létesítmény néhány évvel korábbi avatásán), amelynek megálmodója, tulajdonosa, a korábbi kézilabda-játékvezető Zsilák Ádám és felesége, Katalin látta vendégül az MSÚSZ-küldöttséget. 2004-ben szövetségünk is a ott volt az emléktáblát állító szervezetek, támogatók között, békéscsabai elnökségi tagunk, Fábián pedig személyesen is részt vett az ünnepségen. Most is ő készítette elő az MSÚSZ-delegáció érkezését, ám közelgő operációja miatt nem tudott jelen lenni az eseményen, amelyen Szöllősi György, Dénes Tamás, valamint Knézy Jenő és Molnár Dániel egykori közeli munkatársaiként Mravik Gusztáv alelnök, valamint szolidaritási bizottságunk tagja, Török László helyezte el az emlékezés koszorúját szövetségünk nevében a békéscsabai Mester Csarnokban.

Az MSÚSZ küldöttségének tagjai délután Nagyszalontán meglátogatták a Csonkatorony Arany-kiállítását és Arany János rekonstruált szülőházát. A Csonkatorony tövében Szöllősi György és Mravik Gusztáv helyezték el az MSÚSZ koszorúját a magyar nyelv talán legnagyobb mesterének tiszteletére.

Arany

 

2024. május. 13.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Nagyszerű kollégáink emlékének adózott az MSÚSZ küldöttsége a „nulladik” napon

Arany 1

A Magyar Sportújságírók Szövetségének tisztségviselői a Sportújságíró-kongresszus „nulladik” napján ellátogattak…

Tovább >>

AIPS: Az Év sajtóközpontja díjat kapott a budapesti atlétikai vb stábja

AIPS_dij

A spanyolországi Santa Susannában zajló centenáriumi AIPS-közgyűlés hétfői, plenáris ülésén,…

Tovább >>

Ülést tartott az Ellenőrző Bizottság

FB

Megtartotta szokásos éves, a zárás előtti ülését az MSÚSZ Ellenőrző…

Tovább >>

Elhunyt Dobor Dezső

Dobor

Életének hetvenegyedik évében elhunyt kollégánk, Dobor Dezső. Az MTI a család közlésére alapozott híre szerint 1972-ben kezdett dolgozni a…

Tovább >>