Mravik Gusztáv átadta az MSÚSZ díját

A Magyar Parasport Napján a szövetségnek is otthont adó Magyar Sport házában díjazták a fogyatékos sportolók sikereihez edzőként, vagy sport- és egészségügyi szakemberként hozzájárulókat. A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán minden évben díjazza az év férfi parasportolóját (az idén Kiss Péter Pál kapta az elismerést), az év női parasportolóját (Pap Bianka), és az év parasport csapatát (a női kerekesszékes vívóválogatott). A fogyatékosokkal foglalkozó szakemberek is az edzők általános kategóriájában versenyeznek az Év sportolója választáson. A 10-es listára egyikük került föl, Pruzsina István para kajak-kenu edző, akit a felkért 74 szakember is az év edzőjének választott a fogyatékosokkal dolgozó trénerek mezőnyében.
Pruzsina István távollétében Gergely István, a Budapesti Honvéd SE ügyvezető elnöke vette át szövetségünk, az MSÚSZ díját Mravik Gusztáv alelnöktől, valamint Szabó Lászlótól,a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökétől. A kitüntetett videóüzenetben köszönte meg a támogatást a Honvéd kajak-kenu-szakosztályának és az országos sportági szövetségnek

Dömötör Csaba (Nemzeti Sport) fotóján, balról, Gergely István, Szabó László és Mravik Gusztáv

20230222 parasport napja dijátadóFoto: Dömötör Csaba

2023. február. 23.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Európa-liga-mérkőzést nézett Topolyán az MSÚSZ küldöttsége

RTP_2084

Topolyán, a szerb bajnoki élvonal legjobbjai közé emelkedett Topolya SC Európa-liga-mérkőzésén járt a Magyar Sportújságírók Szövetsége küldöttsége, Zsemberi János…

Tovább >>

Megtartotta alakuló ülését a MOB Médiabizottsága

MOB mediabizottsag

Megtartotta alakuló ülését a MOB médiabizottsága, együttműködési megállapodást kötöttünk az olimpiai bizottsággal Buzgó József, egykori válogatott öttusázó, majd edző, a…

Tovább >>

Kő András kapta a Szepesi-díjat

Budapest 20230919Szepesi-Östreicher díjFotó:Árvai Károly/Nemzeti Sport

A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően, a Groupama Arénában adta át a kiemelkedő újságírói életművet elismerő Szepesi-díjat….

Tovább >>

Az összdíjazás több mint 100 ezer dollár

AIPSMediakep

Az AIPS immár hatodik alkalommal írta ki pályázatát médiadíjaira, az ismert kategóriákban. A legutóbbi kiírás alkalmával 138 országból érkeztek…

Tovább >>

Már lehet pályázni a megújult Ezüstgerely-díjra, a győztes 1 millió forintot kap

Ezusgerely_fb_-poszt

Megújult az Ezüstgerely-pályázat, amelyet immár a Nemzeti Sportügynökség ír ki. A korábbiaktól eltérően mostantól páratlan évben fotó- és videó,…

Tovább >>