Ismét az Operaházban rendezi meg szövetségünk a hagyományos Év Sportolója-gálát

Ismét az Operaházban rendezi meg szövetségünk a hagyományos Év sportolója Gálát, amelynek névadó támogatója ezúttal is az M4 Sport. A sajtótájékoztatón a patinás színház Székely Bertalan termében Ókovács Szilveszter főigazgató, mint házigazda köszöntötte a vendégeket. Örömét fejezte ki amiatt, hogy a bajnokok bajnokai ismét az Operaházban ünnepelnek majd január 8-án.
A korábban háromszor is az Év férfi sportolójának választott olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel egyebek mellett a díj és a gála presztízsét emelte ki. „Megkoronázása ez a sportévnek, és a jövő év nagyon fontos lesz, amelyet a párizsi olimpiai határoz majd meg. Nagyon köszönöm előre is, hogy díjátadóként lehetek jelen a gálán, vésse be mindenki a dátumot a naptárjába!” – mondta.
Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke nagy köszönetet mondott a támogatóknak, így Magyarország kormányának, a Magyar Olimpiai Bizottságnak, a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, a Mészáros-csoportnak, a Nemzetközi Sportújságíró-szövetségnek, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, az M4 Sportnak és a Nemzeti Sportnak is. Kitért arra, hogy miközben a világban szörnyű események zajlanak, a szövetség, a szervezők csapata büszke arra, immár hatvanhatodik alkalommal lesz Év Sportolója Gála, nem szakadt meg a sorozat. Kiemelte, hogy váratlan nehézségek mindig adódhatnak, hiába egyezett meg az M4 Sport az illetékesekkel a gála napján játszandó magyar–olasz vízilabda Eb-mérkőzésről, miután a tornát Netanyában rendezik vagy rendezték volna, minden bizonytalanná vált.
Mint mondta, folynak az egyeztetések arról, hogy a korábbi évekéhez hasonlóan rangos legyen a díjátadói, illetve a vendégsereg. Ő műsor kreatív producere ezúttal is Szabó László lesz.
Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója elmondta: „A januári gála is nagy izgalmakat ígér, mert rengeteg nagy sikernek lehettünk már eddig is tanúi határainkon innen és túl. A vívóvilágbajnokság, a nekem különösen kedves, budapesti atlétikai vébé, Halász Bence bronzérme és a nagyszerű hangulat, az értő közönség révén megszerettük újra ezt a sportágat, De jön még idén női kézilabda világbajnokság is. Aki eljut az Operába, egyáltalán felkerül valamelyik listára, máris rendkívüli sikert ért el, a végső győzelem már sok mindenen múlik, de a legfontosabb megünnepelni ezeket a nagyszerű sportolókat.”
Galabejelentes 3 Galabejelentes 2 Galabejelentes 1

2023. október. 12.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Európa-liga-mérkőzést nézett Topolyán az MSÚSZ küldöttsége

RTP_2084

Topolyán, a szerb bajnoki élvonal legjobbjai közé emelkedett Topolya SC Európa-liga-mérkőzésén járt a Magyar Sportújságírók Szövetsége küldöttsége, Zsemberi János…

Tovább >>

Megtartotta alakuló ülését a MOB Médiabizottsága

MOB mediabizottsag

Megtartotta alakuló ülését a MOB médiabizottsága, együttműködési megállapodást kötöttünk az olimpiai bizottsággal Buzgó József, egykori válogatott öttusázó, majd edző, a…

Tovább >>

Kő András kapta a Szepesi-díjat

Budapest 20230919Szepesi-Östreicher díjFotó:Árvai Károly/Nemzeti Sport

A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően, a Groupama Arénában adta át a kiemelkedő újságírói életművet elismerő Szepesi-díjat….

Tovább >>

Az összdíjazás több mint 100 ezer dollár

AIPSMediakep

Az AIPS immár hatodik alkalommal írta ki pályázatát médiadíjaira, az ismert kategóriákban. A legutóbbi kiírás alkalmával 138 országból érkeztek…

Tovább >>

Már lehet pályázni a megújult Ezüstgerely-díjra, a győztes 1 millió forintot kap

Ezusgerely_fb_-poszt

Megújult az Ezüstgerely-pályázat, amelyet immár a Nemzeti Sportügynökség ír ki. A korábbiaktól eltérően mostantól páratlan évben fotó- és videó,…

Tovább >>