Kálnoki Kis Attila sportújságíró, az MSÚSZ Feleki László-díjjal és Nívódíjjal is elismert tagja lett az új sportért felelős államtitkár. Kinevezését a Magyar Közlöny legfrissebb száma is megerősítette. A kormany.hu-n így foglalta össze eddigi tanulmányait, sportolói és újságírói pályafutását: „Kálnoki Kis Attila a Belügyminisztérium sportért felelős államtitkára. Sportújságíró, médiaszakember és korábbi élsportoló, a 24.hu egykori főmunkatársa. Pályafutását a magyar öttusa-válogatott tagjaként kezdte. Olimpiai ötödik, ötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok, tizenötszörös magyar bajnok, az UTE örökös bajnoka. Sportvezetőként az Újpesti Torna Egylet ügyvezető elnökhelyetteseként, majd a Magyar Öttusa Szövetség főtitkáraként dolgozott. A médiában töltött évei során a CKM magazin főszerkesztője, a Képes Sport és a Nemzeti Sport főszerkesztője, valamint a Ringier Sport Network vezetője volt. Később a Sport24 főszerkesztőjeként, illetve a Centrál Médiacsoport munkatársaként dolgozott. Végzettségét a Testnevelési Egyetemen, a Komlósi Oktatási Stúdióban és a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen szerezte.”