Különleges elnökségi ülést tartott a Magyar Sportújságírók Szövetsége székhelyén, a Testnevelési Egyetem campusán: hosszú-hosszú évek után először vendégeskedett az ülésen az állami sportirányítás első számú embere. Dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár egykori kollégánk, Tihany Viktor kommunikációs igazgató társaságában látogatott el hozzánk.
Államtitkár úr megtekintette az irodáinkat, meghallgatta Szöllősi György az eredményeinkről és terveinkről szóló beszámolóját, beszélt a magyar sportkormányzat prioritásairól. Később a közösségi médiában így fogalmazott: „A közvetlen kapcsolattartásban hiszünk. Rendhagyó módon a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnökségi ülésén kezdtem a napot. Örömmel jelenthettem be, hogy a Nagy Béla-program és az Év Sportolója Gála háttere is biztosított a részünkről.”
Szöllősi György az egyórásra tervezett, másfél órásra nyúlt, jó hangulatú beszélgetés végén átadta a magyar sportirányítás első számú vezetőjének a Nagy Béla-program támogatásával az elmúlt másfél évben megjelent könyvek egy-egy példányát. Az elnökség, kiegészülve Novotny Zoltán tiszteletbeli elnökkel és a bizottságvezetőkkel, teljes létszámban vett részt az ülésen, Dunda György, az Összmagyar Bizottság vezetője videóhívásban kapcsolódott be, Ungvárról.
A vendégek távozása után folytatódott az elnökségi ülés, olyan fontos kérdések megtárgyalásával, mint a januári Év sportolója gála előkészületei, beleértve a szokásos tízes listák idén (szerencsére) különösen nehéz elkészítését, a közelgő, s már októberben aktuális tagságikártya-csere.
2023. október. 01.
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.
Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.
iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572
18059607-2-43
Szövetségünk számlaszáma:
10102086-13584302-00000008
Úri hóborttól a digitalizációig
Európa-liga-mérkőzést nézett Topolyán az MSÚSZ küldöttsége
Topolyán, a szerb bajnoki élvonal legjobbjai közé emelkedett Topolya SC Európa-liga-mérkőzésén járt a Magyar Sportújságírók Szövetsége küldöttsége, Zsemberi János…
Tovább >>Megtartotta alakuló ülését a MOB Médiabizottsága
Megtartotta alakuló ülését a MOB médiabizottsága, együttműködési megállapodást kötöttünk az olimpiai bizottsággal Buzgó József, egykori válogatott öttusázó, majd edző, a…
Tovább >>Kő András kapta a Szepesi-díjat
A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően, a Groupama Arénában adta át a kiemelkedő újságírói életművet elismerő Szepesi-díjat….
Tovább >>Az összdíjazás több mint 100 ezer dollár
Az AIPS immár hatodik alkalommal írta ki pályázatát médiadíjaira, az ismert kategóriákban. A legutóbbi kiírás alkalmával 138 országból érkeztek…
Tovább >>Már lehet pályázni a megújult Ezüstgerely-díjra, a győztes 1 millió forintot kap
Megújult az Ezüstgerely-pályázat, amelyet immár a Nemzeti Sportügynökség ír ki. A korábbiaktól eltérően mostantól páratlan évben fotó- és videó,…
Tovább >>