Újjáalakult a MOB Médiabizottsága, az olimpiai bizottság támogatja a CSIÖP-öt.
Amint azt Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára szövetségünk pécsi kongresszusán, májusban, előrevetítette, a MOB elnöksége szerdai ülésén létrehozta a korábban megszüntetett Médiabizottságot. Ennek elnöke Buzgó József, az MSÚSZ Életműdíjasa, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője lett. Tagjai közé került Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke, dr. Csisztu Zsuzsa, szövetségünk alelnöke és Sörös Jenő elnökségi tag is. További tagok: Ambrus Gábor (az MSÚSZ volt főtitkára), Kálnoki Kis Attila, Magyar Zoltán (az Év Sportolója Gála szervezőbizottságának tagja), Máté Pál, Novák Miklós, Székely Dávid, és Vobeczky Zoltán.
Buzgó József edzőként, Csisztu Zsuzsa és Kálnoki Kis Attila versenyzőként, Magyar Zoltán sportvezetőként is részt vett korábban olimpiai játékokon, s szinte mindenki tudósított már a sportvilág legnagyobb multisport eseményéről.
Az elnökségi ülésen döntés született arról is, hogy a MOB – ahogyan azt Fábián László főtitkár úr ugyancsak megígérte az MSÚSZ legutóbbi közgyűlésén – a következő egy évben ismét támogatja a Magyar Sportújságírók Szövetségének Csillag Imre Ösztöndíj-programját, amely a tudósítók külföldi munkáját segíti anyagilag, már nyolcadik éve.
Fotó: MOB
2023. augusztus. 31.
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.
Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.
iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572
18059607-2-43
Szövetségünk számlaszáma:
10102086-13584302-00000008
Úri hóborttól a digitalizációig
Európa-liga-mérkőzést nézett Topolyán az MSÚSZ küldöttsége
Topolyán, a szerb bajnoki élvonal legjobbjai közé emelkedett Topolya SC Európa-liga-mérkőzésén járt a Magyar Sportújságírók Szövetsége küldöttsége, Zsemberi János…
Tovább >>Megtartotta alakuló ülését a MOB Médiabizottsága
Megtartotta alakuló ülését a MOB médiabizottsága, együttműködési megállapodást kötöttünk az olimpiai bizottsággal Buzgó József, egykori válogatott öttusázó, majd edző, a…
Tovább >>Kő András kapta a Szepesi-díjat
A Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány, a hagyományoknak megfelelően, a Groupama Arénában adta át a kiemelkedő újságírói életművet elismerő Szepesi-díjat….
Tovább >>Az összdíjazás több mint 100 ezer dollár
Az AIPS immár hatodik alkalommal írta ki pályázatát médiadíjaira, az ismert kategóriákban. A legutóbbi kiírás alkalmával 138 országból érkeztek…
Tovább >>Már lehet pályázni a megújult Ezüstgerely-díjra, a győztes 1 millió forintot kap
Megújult az Ezüstgerely-pályázat, amelyet immár a Nemzeti Sportügynökség ír ki. A korábbiaktól eltérően mostantól páratlan évben fotó- és videó,…
Tovább >>