Viszlát, Stadion!

Stadion

 

Nagyszabású programmal búcsúzik október 5-én, hétfőn a közönségtől a lebontásra ítélt korábbi Nép-, jelenlegi Puskás Ferenc Stadion. A szervezők többek között felidézik a hajdan nagy sikerű kettős rangadókat és a legendás SZÚR-okat A többórás rendezvény délután négy órakor az óvodások meccsével kezdődik, majd kétszer húszperces találkozókon megmérkőznek egymással az ügyvédek és az orvosok, a borászok és az írók, a színészek és az újságírók, a parlament válogatottja pedig az olimpikonokkal találkozik, míg a régen rendszeresen hetven-nyolcvanezer néző előtt megrendezett fővárosi kettős rangadók klubjai is összemérik az erejüket, ugyanabban a párosításban, amelyben az utolsó dupla derbit játszották 1987. május 2-án: azaz az Újpest a Honvéddal, az FTC a Vasassal játszik. A közönség ezúttal a pályán a klubok öregfiúk együtteseit láthatja. S a futballisták, mint anno,  nem a pályán, hanem a Szoborkertben melegítenek be.

Az 1955-ös népstadionbeli férfi kosárlabda Európa-bajnokságon a magyar válogatott lett az aranyérmes, ezért a szervezők „magas embereket” is hívtak a búcsúztatóra. Nem hiányoznak majd az atléták sem, emlékezvén a nagyszerű futókra, Iharosra, Táborira, Rózsavölgyire, Mikesre, Kovácsra, akik anno a futballmeccsek szünetében is elkápráztatták a szurkolókat.

A színészek nem csak futballozni fognak, jelképes műsort is adnak majd a helyszínen. Az eseményt legendás futballisták, mint várhatóan Fenyvesi Máté, Rákosi Gyula, Mészöly Kálmán, Ihász Kálmán, Raduly József is megtiszteli jelenlétével, s a szervezők riporterlegendáinkra, köztük az Aranycsapat 12. játékosára, Szepesi Györgyre is számítanak.

A nosztalgikus hangulat mellett a garantált felhőtlen szórakoztatásról pom-pom lányok (divatosabb nevükön: cheerleaderek) is gondoskodnak.
A Puskás Stadion búcsúztatására a belépés ingyenes, de a bejáratokhoz becsületkasszákat helyeznek el, a bevételt pedig a nehéz helyzetben lévő kárpátaljai labdarúgóutánpótlás-képzés megsegítésére fordítják. .
Magyar Zoltán, a futballválogatott korábbi technikai igazgatója, a Viszlát, stadion!-rendezvény ötletgazdája, főszervezője elmondta: „Már tavaly is felvetődött, hogy kellene tartani egy szép záreseményt, azonban nem akartunk abba a hibába esni, mint sok rockzenekar, amelyek huszonharmadik búcsúkoncertjükre készülnek…. A Viszlát, Stadion-rendezvény sportbaráti összefogással jön létre, tehát mindenki hozzátesz valamit.

A Sportmúzeum munkatársai például sztorikat, érdekességeket írtak össze, amelyeket a helyszínen majd el tud mondani a műsorvezető: ilyen lehet, hogy hány nemzetközi mérkőzést vagy kettős rangadót játszottak a Stadionban. Szóba kerül majd az létesítmény is, hiszen sokan nem tudjá: létezett egy alagút, amely a Rákosi-páholyhoz vezetett.

A VIP-teremben sporteseményekről, társadalmi- és kulturális rendezvényekről vetítenek majd fotókat, s a Toronyépület aulájában elhelyezett vitrinben sportszereket, ereklyéket is közszemlére bocsátanak.

Mivel a hétfői lesz a Puskás Ferenc Stadion utolsó nyilvános eseménye, ezért a múzeum mindent dokumentálni akar az utókornak. Elhelyeznek majd egy hatalmas méretű kartont, amelyet a záróünnepségen megjelentek kézjegyükkel látnak el, ez által írásos nyomot hagynak maguk után a Stadion több mint hatvan éves történelmében.

A szervezők a nagyszabású eseményre nagy tisztelettel várják a sajtó munkatársait, akik ezúttal teljesen szabadon mozoghatnak a stadion egész területén, lemehetnek a pályára is. Az MSÚSZ – amely nemcsak egyik szervezője, hanem az Újságíró-válogatott révén résztvevője is a rendezvénynek – arra kéri a kollégákat, hogy lehetőségeik szerint népszerűsítsék a búcsúztatót, majd számoljanak be róla.

2015. október. 02.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>