Vendégként a Laureus-gálán

A januárban kitűnően sikerült budapesti 60. Év Sportolója Gála egyik örömteli következménye, hogy Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke ott lehetett a világ első számú sportgáláján, a Laureus World Sports Awards díjátadó ünnepségen. A 2000 óta megrendezett, ezúttal Monacóban tartott eseményen fantasztikus jelenlegi és korábbi sportolók sora vonult föl az életműdíjas Edwin Mosestől a különdíjas Francesco Tottin át az Év férfi sportolójának és visszatérőjének választott Roger Federerig. Szeles Mónika, aki tagja a díjakat odaítélő Laureus Akadémiának, nemcsak az MSÚSZ gáláján a Nemzeti Színházban, hanem a Laureuson, a monte-carlói Salle des Étoile-ban is díszvendég volt, a szervezők egyenesen az est hőse, a két díjjal is kitüntetett, s így már hatszoros Laureus-győztes Roger Federer mellé ültették.
telefonrol 1488
Interjúkészítés az ukránok korábbi klasszis labdarúgójával, a díszvendég Andrij Sevcsenkóval
Szöllősi György meghívott vendégként tanulmányozta a lebonyolítást, a csaknem húszmillió eurós költségvetésű, többnapos rendezvénysorozatot, amelynek a díjátadó gála a fénypontja, s amelynek talán a közeljövőben Magyarország, Budapest is otthont adhat.
Az MSÚSZ vezetője találkozott a helyszínen Gianni Merlo AIPS-elnökkel is, akinek megerősítette, hogy a 2019-ben, a 110 éves MSÚSZ jubileumi kongresszusán vendégül szeretnék látni az AIPS és az AIPS Europe végrehajtó bizottságának tagjait is, akik egyik éves rendes ülésüket Budapesten tartanák meg.
telefonrol kisebb1512
Találkozás Raúllal, a Real Madrid ikonjával
  • hegyikonyv_960px

    Szövetségünk Nagy Béla-programjának támogatásával megjelent a Sprint Kft. gondozásában Hegyi Iván Világszámok 10 című könyve.

  • 20181113 Budapest Csisztu Zsuzsa könyvbemutató

    Alelnökünk, dr. Csisztu Zsuzsa Kisgyerek kis gond. Ez valami vicc? címmel írt könyvet.

  • kézi

    A CSIÖP keretében az MLSZ, az MKOSZ és az MOB után az MKSZ-szel is szerződést kötött az MSÚSZ.

























Kapcsolat
1064 Bp., Vörösmarty u. 47/a
iroda@sportujsagirok.hu
06-20-9159-685

Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Legutóbbi facebook bejegyzések

Világszámok, Újpesti stadionok

Könyvek a Nagy Béla-program támogatásával.

1 likes2 days ago

Ez bizony nem vicc!

Ha van kisgyereked, ha nincs, feltétlenül olvasd el!

2 likes4 days ago

Barcelonai kiállítás

Szövetségünk is támogatta a Puskás Ferenc, Kubala László, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán spanyolországi sportsikereinek emléket állító..

17 likes4 days ago

Tanácskozás zsűrizéssel

IMG_8260

Alelnökünk, Csisztu Zsuzsa, az AIPS-vb tagja beszámolója olvasható az alábbiakban a testület október végi, november elejei dohai tanácskozásáról.  

Tovább >>

Meghalt Lev Rosszosik

Lev 1

Egy izraeli klinikán elhunyt Lev Rosszosik – adta hírül az AIPS honlapja. Az ismert orosz sportújságíró 71 évet élt. Tíz…

Tovább >>

Új vezető a SEESJA élén, az MSÚSZ elnökét újraválasztották

seesja2

Az MSÚSZ  ismét meghívást kapott a SEESJA (Délkelet-európai Sportújságírók Szövetsége) éves kongresszusára, melyre ezúttal október 25. és 28. között…

Tovább >>

Új irodánk az egyetemen

cof

Az MSÚSZ elnöksége október 19-i ülését, a szövetség új irodájában tartotta meg. Ekkor vettük hivatalosan is birtokba a Testnevelési…

Tovább >>

Gyergyószárhegy: MÚRE-tanácskozás

sdr

Három és fél évvel ezelőtt az MSÚSZ tisztújító közgyűlése után egy héttel az új elnök, Szöllősi György és Mravik…

Tovább >>