Vége?

Az alábbiakban változtatás nélkül olvashatjátok szövetségünk tagjának, Léderer Ákosnak, a SportKlub riporterének Facebook-bejegyzését. Kívánjuk, hogy a munka nélkül maradt kollégák mihamarabb találjanak új állást!

 

Léderer

“Tulajdonképpen egy foci vb-vel kezdődött az egész. Azután tíz év lett belőle. Tíz év, amelynek minden napját, minden feladatát köszönöm. Az RTL Klubnál tanultam meg a szakmát, és a SportKlubnál élhettem ki magamat, vagy hogy szebben fogalmazzam itt teljesedhettem ki.

Tudom bárhová is kerüljek, sosem lesz már olyan jó dolgom, mint ami itt volt. Ezért is mondtam nevetve, ha kérdezték meddig tervezem az RTL/SportKlubnál, hogy nyugdíjig csak kihúzom. Na jó, az utolsó pár évben már nem mondhattam, csak naivan hihettem ezt. Én viszont szeretek naiv lenni, mint ahogy azok is, akik a mai napig azt hiszik, hogy a SportKlub az RTL része. Ha ez még mindig így lenne, akkor biztos, hogy nem ezeket a sorokat írnám, hanem gőzerővel készülnék, mondjuk a két kedvenc EBEL csapatom szombati meccsére. Az igazság viszont az, hogy már jó rég óta nem volt meg az a biztonság érzet, amely igazából addig létezett, amíg az RTL Klubnál fogták a kezünket.

A sporttévézés máshogy nem megy, mert ez az egyik, ha nem a legköltségesebb műfaj. Ha nem áll mögötted olyan műsorszolgáltató, és tulajdonos, akik dézsaszám öntik bele a sportcsatornába a pénzt, akkor a kedves néző csak álmodozhatna arról, hogy a mostani műsorkínálat egy hatvankilencedét valahogy láthassa. Palotaforradalmakat generálnak a tisztelt nézők az interneten, ha valamiért nem nézhetik meg kedvenc csapatuk meccsét, mert azt gondolják az olyan, mint a nyugdíj, jár!

Megsúgom nagyon nem az. Magyarország a legelfajzottabban elkényeztetett fotelultrák országa. És maradjon is jó sokáig az, mert csak addig lesz a sportriportereknek jó dolguk. Igaz néhányunknak most nem lesz olyan nagyon jó majd szenteste a fenyőfa mellett. Én például nyolc éven át úgy karácsonyoztam, hogy nem volt egymás után két teljes szabadnapom. Most lesz, lehet több is, pedig egy sportriporternek ne legyen. Az igen is álljon teljes harckészültségben, bevetésre készen, ha csak nem döntötte le a kórság a lábáról, vagy nem kiabálta használhatatlanra a hangszálait.

Ezt a szakmát nem elég szeretni, ezt imádni kell és erre egész életen át tartó hivatásként kell tekinteni.

Én így tekintek.

Készenlétben állok!

Ütős karácsonyt mindenkinek!”

 

2015. december. 24.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Futball a Mátraalján

Gyöngyös

Gyöngyösön nagy érdeklődés mellett mutatták be a város futballtörténetéről szóló, 115 év a Mátraalján című könyvet, amelynek elkészítését a…

Tovább >>

Gyászol az európai sportújságíró társadalom

Holzschuh

A halálhírről a Nemzeti Sport számolt be. Életének 78. évében, gyógyíthatatlan betegség következtében elhunyt Rainer Holzschuh, az Európai Sportmagazinok Szövetsége…

Tovább >>

Az MSÚSZ elnökségének közleménye

szurkolok

  Mérhetetlen csalódást jelent számunkra, hogy a közelmúlt budapesti, teltházas, biztonságos és sportszerű hangulatú mérkőzéseit követően az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA)…

Tovább >>

Puskás, a musical

GTG

Sportújságírók is szerepeltek a Puskás, a musical című előadásban, augusztus 18….

Tovább >>

Lövés Szarajevóban

SZZL

Lövés Szarajevóban címmel írt könyvet Szentesi Zöldi László a Videoton labdarúgóklub 1984–1985-ös UEFA Kupa-menetelésének utolsó előtti állomásáról, a jugoszláv…

Tovább >>