Várkonyi: 80!
Szövetségünk tagját, az örökifjú Várkonyi Sándort 80. születésnapja alkalmából köszöntötte Szöllősi György elnök, aki egy retro bőrlabdával ajándékozta meg az ünnepeltet. Sanyi bácsi még ma is lejár az újságíró labdarúgó-válogatott edzéseire, a csapat egy mini SZÚR-t rendezett számára, amin ő végezte el a kezdőrúgást.
Borsi László, az újságíró-válogatott vezetője: “Micsoda jobb!”
Rudolf Péter nagymonológja
Meglepetésként kapott egy erre az alkalomra készített kis füzetet, melyben korábbi és mai játékostársai, színész ellenfelei emlékeztek, írtak róla, mint például Borsi László, Dénes Tamás, Kiss László, Kopeczky Lajos, Lakat T. Károly, Lantos Zsolt, Nemcsák Károly, Szabó Illés, Török Péter, Vajda György, Vincze András.
Elnökünk, Szöllősi György például a következőket:
Akkoriban ugyanis, amikor az ezredfordulón megismerkedtünk, Sanyi bácsi már nyugdíjas volt újságíróként, de nem labdarúgóként! Az újságíró-válogatott oszlopos tagjaként a legaktívabbak, a szószólók közé tartozott, s ezt újságírói kapcsolatrendszerén, elismertségén túl a futballtudása is hitelesítette. Ha a hatvan-, hetven-, majd nyolcvanévesen mutatott játékából következtetek, lenyűgözően futballozhatott fénykorában. Azt a régi iskolát képviselte, amelyben magától értetődő volt a valódi értékeken alapuló hierarchia, az állandó zrikák ellenére feltétlen nélküli kollegialitás, s amelyben ugyancsak alapkövetelmény volt, hogy le tudd venni a labdát.
Páratlan szerepére az újságíró-válogatottban az alábbi történet a legjellemzőbb.
Bendó Zsolttal, a fiatalon Dániába emigrált focistával, Törőcsik-rajongóval, újságíróval és életművésszel beszélgettem hetvenedik születésnapja után pár nappal a Corvin-közi lakásában, miután a buliban felejtettem a kabátomat, ám ő szerencsére nem, s azért ugrottam föl. Mint mondta, élete meghatározó élményei közé tartozik, hogy a Honvéd ifjúsági labdarúgójaként 1962-ben, 16 évesen áthívták az edzésről, hogy ugyan szálljon már be a Honvéd Öregfiúk-Újságíró-válogatott meccsre játszani.” Jól emlékszem – mondta Zsolt -, hogy az öregfiúknál játszott a válogatottságtól abban az évben visszavonuló világhíresség, Bozsik József, s egyetlen névre az újságírócsapatból is emlékezett: igen, a Várkonyiéra. “Vajon mi lehet vele manapság? – kérdezte. “Hogy mi van vele? – kérdeztem vissza. – Gyere le az újságíró-válogatott bármelyik gyakorlására, ugyanúgy rohangál, mint fél évszázaddal ezelőtt…”
Zsolt nem akart hinni a fülének, s nála már csak én lepődtem meg jobban, amikor a következő tréningen Sanyi bácsinak megemlítve a dolgot, ő is pontosan emlékezett arra a délutánra: “Hogyne – mondta -, a Honvéddal játszottunk, tényleg, Bozsik is játszott. Már hogyne emlékeznék…”
Hát nem csodálatos?!
Fotók: Kristóf Lajos
2017. február. 17.
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.
Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.
iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572
18059607-2-43
Szövetségünk számlaszáma:
10102086-13584302-00000008
Úri hóborttól a digitalizációig
Újabb európai futballünnep a Puskás Arénában
Telt házas, hatalmas érdeklődéssel várt összecsapásnak ad otthont szerdán este a Puskás Aréna. A szurkolók mellett a sajtó…
Tovább >>További öt évre Szöllősi György az MSÚSZ elnöke
A Magyar Sportújságírók Szövetségének hétfői pécsi tisztújító közgyűlésén a tagság további öt évre megválasztotta elnöknek Szöllősi Györgyöt, az AIPS Europe…
Tovább >>Lesz Pécsen megismételt tisztújító közgyűlés
Miután határozatlanképtelennek bizonyult, ezért hétfőn, május 22-én meg kell ismételni a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2023-as tisztújító közgyűlését. Dénes Tamás, az…
Tovább >>Csisztu Zsuzsa adta át a legjobb fotósoknak járó díjat
Alelnökünk, Csisztu Zsuzsa az AIPS alelnökeként az AIPS Médiadíj egyik díjátadója volt Szöulban. „Az AIPS Sportmedia Awardson a világ legjobb…
Tovább >>Az MSÚSZ vezetői átadták a szövetség által felajánlott díjakat az AIPS kongresszusán
Évtizedes hagyomány, hogy a magyar szövetség képviselői adják át az AIPS-kongresszuson az év sajtóközpontjának járó díjat. 2022-ben két…
Tovább >>