Ünnepség Zentán

Zentán, az ottani Magyar Kamaraszínházban tartotta éves díjkiosztóját az idén tizenötéves fennállását ünneplő partnerszervezetünk, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete, a VMÚE.

VMUE2

 Máriás Endre, a VMÚE elnöke tartotta az ünnepi beszédet

A rendezvényen, a hagyományoknak megfelelően, szakmai elismeréseket adták át, öt kategóriában. Az év pályakezdő újságírójának kiírt díjat Rizsányi Attila, az Újvidéki Rádió munkatársa kapta. A Szórványdíjat a fennállásának húszéves jubileumát ünneplő Tordai Újság szerkesztőségének képviselője vehette át. Az elektronikus sajtó kategóriában az idén már tízéves Pannon Rádió fiatal szerkesztőségét díjazta a szövetség elnöksége. Az írott sajtó kategóriájában az Év újságírója Kabók Erika, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese lett, míg Életmű-díjjal Gyarmati Józsefet, a Magyar Szó nyugalmazott szerkesztőjét, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete alapító elnökét tüntették ki, aki, sajnos, betegsége miatt nem tudta személyesen átvenni az elismerést.

VMUE1

 Kabók Erika (balról), Máriás Endre, Tóth Lívia és Varjú Márta, a Magyar Szó főszerkesztője

 

Máriás Endre és Tóth Lívia alelnök oklevéllel köszöntötte a szervezet korábbi elnökségi tagjait.

Az ünnepség résztvevői zárásként megtekintették a Zentai Magyar Kamaraszínház ajándékaként A nagybőgő című darabot, Nešić Máté előadásában.

Az eseményen a Magyar Sportújságírók Szövetségét Dénes Tamás titkár képviselte, aki találkozott a vajdasági sportsajtó jeles képviselőivel, megbeszélést folytatott Táborosi László sporttörténésszel, Laták Istvánnal, a Magyar Szó sportrovatvezetőjével és Csőke Csabával, a Vajdasági RTV-Újvidéki Rádió munkatársával a vajdasági magyar sportsajtó történetéről és jelenéről.

Fotó: Magyar Szó/Gergely József

2018. március. 21.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>