Ülésezett az elnökség

A nyári szünet után megtartotta első ülését szövetségünk elnöksége. A testület létszáma eggyel csökkent, mivel Riskó Géza lemondott első alelnöki posztjáról és elnökségi tagságáról is. Helyette majd közgyűlésen tudunk új személyt választani. Riskó tagja volt a MOB-nak is. Mint köztudott, a májusi kongresszuson Őri B. Péter főtitkár bejelentette, hogy nem kíván élni az alapszabály adta lehetőséggel, miszerint a mindenkori főtitkár automatikusan tagja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, mégpedig azért nem, mert nem tartja összeegyeztethetőnek az újságírói munkát a MOB-tagsággal.Az alapszabály ennek megfelelően változott: az az elnökségi tag, aki nem kíván élni automatikus MOB-tagságával, ajánlhat maga helyett másik vezető tisztségviselőt a döntést meghozó elnökség figyelmébe. Őri B. nem ajánlott senkit, hiszen azzal sem ért egyet, hogy sportújságíró tagja legyen a MOB-nak, ezért helyükre Szöllősi György elnök Mravik Gusztáv második alelnököt és Horváth Imrét, az ellenőrző bizottság elnökét javasolta. A tagok más javaslatot nem tettek, Mravikot és Horvátot az elnökség titkos szavazással megválasztotta MOB-tagnak.

Szöllősi György beszámolt a legutóbbi elnökségi ülés óta történtekről, többek között tájékoztatást adott az M4 Sport – Az Év Sportolója Gála 2017 előkészületeiről. Tavasszal meghosszabbítottuk a szerződést az MTVA-val.

Nagyon sikeres volt a Csillag Imre Ösztöndíj Program, az MLSZ ötmilllió forintos támogatásának köszönhetően több kolléga külföldi utazásához tudtunk hozzájárulni. Felvetődött, hogy a további négy látványsportág vezetőségével is hasonló megállapodást kellene kötni. De addig is, az elnökség egyhangúlag elfogadta azt az indítványt, hogy egymillió forintot különítsünk el a labdarúgáson kívül más sportágak külföldi eseményeiről tudósító kollégák utazásának támogatására.

Elhangzott: szövetségünk sajtóalapítványának kuratóriuma egyben ellátja a Szolidaritási bizottság teendőit is.

Az elnökség felhatalmazta Szöllősi Györgyöt, hogy közölje az AIPS Europe-pal: vállaljuk a szervezet  2017 márciusi Tavaszi Sportújságírócsúcs rendezvényének a megrendezését.

2016. október. 16.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024-ben is kiírta Nívódíj-pályázatát

Nivódíj

A pályázatok beérkezésének a határideje minden kategóriában (írott sajtó, rádió-…

Tovább >>

Rekordnézettséget hozott a Sportgála!

CER_8074

Ez volt az eddigi legnézettebb Év Sportolója Gála-közvetítés. A 2015 óta megrendezett kilenc…

Tovább >>

Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>