Új főtitkár az MSÚSZ-ben

 Őri B. Péter csaknem hat év után távozik, az elnökség Dénes Tamást bízta meg a főtitkári teendőkkel.
Dénes Tomi
Dénes Tamás szövetségünk új főtitkára
 Az MSÚSZ legutóbbi elnökségi ülését a pandémia miatt ezúttal is online tartotta meg. Mind a hét elnökségi tag részt vett a megbeszélésen, s tanácskozási joggal ott volt az éterben Novotny Zoltán tiszteletbeli elnök, Őri B. Péter főtitkár, s két bizottsági elnök: Győr Béla (etikai), valamint Pálfalvi Gábor (tagfelvételi).
Szöllősi György elnök arról számolt be, hogy február elejétől folytatódik a Nagy Béla-program, immár a negyedik szakasszal, a tudnivalókról a közlemény és a pályázati felhívás február első hetében jelenik meg.
A Nagy Béla-program keretében Dénes Tamás elnökségi tag javaslatára az MSÚSZ több partner bevonásával vetélkedőt szervez középiskolások részére, a téma a labdarúgó Európa-bajnokság. Ugyancsak az újabb ciklus feladata lesz a sporttárgyú szócikkek számának és színvonalának emelését célzó Wikipedia-program beindítása.
Szöllősi György tájékoztatást adott a 63. M4 Sport – Az Év Sportolója Gáláról, dr. Csisztu Zsuzsa alelnök pedig arról, hogy az AIPS honlapja több cikkében is hírt adott az eseményről és az MSÚSZ-életműdíjas Keleti Ágnes 100. születésnapjáról, akit világszerte számos publikáció köszöntött. Mint a nemzetközi szövetség végrehajtó bizottságának a tagja, beszélt arról is, hogy javában zajlik az AIPS Sport Médiadíj pályázatra érkezett alkotások előzsűrizése, köztük a 18 magyar pályaműé is.
Az ülés végén az elnök tájékoztatta az elnökséget arról, hogy Őri B. Péter főtitkár, miután számos szakmai feladatából következő túlterheltsége és az MSÚSZ adminisztrációjával kapcsolatos sokasodó teendők miatt, már a 2019-es tisztújításkor jelezte távozási szándékát, akkor még türelmi időt hagyva az utód megtalálására, ezúttal írásban jelentette be, hogy január 31-i határidővel lemond tisztségéről. Az elnökség – amelynek tagjai elismeréssel szóltak a távozó főtitkár munkájáról – egyhangú döntéssel Dénes Tamást kérte fel a főtitkári feladatok ellátására, aki a felkérést elfogadta és az alapszabály értelmében ezzel egyidőben lemondott elnökségi tagságáról. Az MSÚSZ új főtitkára dr. Dénes Tamás jogász, az InfoRádió sportszerkesztője, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője, számos futballtémájú könyv szerzője, 2011 óta tagja az MSÚSZ elnökségének és évek óta ő vezeti a Nívódíjakról döntő szakmai testület munkáját.
Az elnökségben megüresedett tisztség betöltéséről az alapszabály szerint az MSÚSZ soron következő rendes közgyűlése dönt.

2021. február. 01.

Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Az Év Sportolója-szavazás végeredménye: ezer pont közelében a férfi kardcsapat és Marco Rossi

Kardcsapat

Tizenegy kategóriában adtak át díjat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán. Íme, az egyes kategóriák sorrendje,…

Tovább >>

Világsztárok köszöntöttek világsztárokat a 66. M4 Sport – az Év Sportolója Gálán

6D1A0067

Novák Katalin köztársasági elnök megtisztelő jelenlétében, világsztárok közreműködésével rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége – immár másodszor a budapesti…

Tovább >>

Ismertté váltak a hármas listák, óriási verseny több kategóriában

bejelentes2

Rekordszámú voks érkezett az Év Sportolóira a Magyar Sportújságírók Szövetsége 66. szavazásán. A korábbi, 2019-as csúcsot (439) felülmúlva, 471-en…

Tovább >>

Megkezdődött a szavazás az Év sportolója-díjak jelöltjeire

Tavalyi

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2024.  január 8-án, hétfőn, a budapesti Operaházban rendezi meg a 66. M4 Sport – Az…

Tovább >>