Új ciklus kezdődik

A Magyar Sportújságírók Szövetsége 2023-as tavaszi közgyűlésének napirendjén szerepel a tisztújítás, hiszen a  2019-ben megválasztott elnök és elnökség, valamint a bizottságvezetők és a bizottsági tagok négyéves mandátuma lejár.

Az MSÚSZ alapszabályában rögzítettek szerint a közgyűlés választja meg a tisztségviselőket az alábbi tisztségekre, amelyekre írásban lehet kandidálni

Az Ellenőrző bizottság elnöke és tagjai (2 fő)

A Tagfelvételi bizottság elnöke és tagjai (2fő)

Az Etikai bizottság elnöke és tagjai (2fő)

Az elnökségi tagjai (4 fő)

Második alelnök (az alapszabály szerint csak hölgy lehet)

Első alelnök

Elnök

Az elnökség várja a jelentkezéseket a szolidaritási bizottságba is, az elnök és két tag tisztségére és kezdeményezni fogja, hogy az eddig eseti bizottságként működő testület helyett a közgyűlés hozza létre és iktassa alapszabályba a háromtagú állandó szolidaritási bizottság működését.

Hosszas előkészítés után tervezzük létrehozni az MSÚSZ összmagyar bizottságát is, a különféle elcsatolt területek és a diaszpora magyar közösségeinek minél teljesebb képviselete érdekében 7 fővel (elnök, 2 alelnök, 4 tag), ebbe a testületbe is várjuk a jelentkezéseket.

Aki kandidál a fenti posztok valamelyikére, kérjük, hogy a jelentkezését küldje el e-mailben Dénes Tamás főtitkárnak (fotitkar@sportujsagirok.hu) 2023. április 19-ig.

MSÚSZ

új elnökség

2023. április. 12.

























Kapcsolat
Székhely:
1123 Budapest, Alkotás utca 44.

Iroda, levelezési cím:
1123 Bp., Győri út 17.

iroda@sportujsagirok.hu
+36-30-9121-572

Szövetségünk adószáma:
18059607-2-43


Szövetségünk számlaszáma:

10102086-13584302-00000008


Újabb európai futballünnep a Puskás Arénában

Europa-liga 2023

Telt házas, hatalmas érdeklődéssel várt összecsapásnak ad otthont szerdán este a Puskás Aréna. A szurkolók mellett a sajtó…

Tovább >>

További öt évre Szöllősi György az MSÚSZ elnöke

Gyuri Zsiga

A Magyar Sportújságírók Szövetségének hétfői pécsi tisztújító közgyűlésén a tagság további öt évre megválasztotta elnöknek Szöllősi Györgyöt, az AIPS Europe…

Tovább >>

Lesz Pécsen megismételt tisztújító közgyűlés

2023 első közgyűlés

Miután határozatlanképtelennek bizonyult, ezért hétfőn, május 22-én meg kell ismételni a Magyar Sportújságírók Szövetsége 2023-as tisztújító közgyűlését. Dénes Tamás, az…

Tovább >>

Csisztu Zsuzsa adta át a legjobb fotósoknak járó díjat

Zsuzsa 2

Alelnökünk, Csisztu Zsuzsa az AIPS alelnökeként az AIPS Médiadíj egyik díjátadója volt Szöulban. „Az AIPS Sportmedia Awardson a világ legjobb…

Tovább >>

Az MSÚSZ vezetői átadták a szövetség által felajánlott díjakat az AIPS kongresszusán

AIPS dij

Évtizedes hagyomány, hogy a magyar szövetség képviselői adják át az AIPS-kongresszuson az év sajtóközpontjának járó díjat. 2022-ben két…

Tovább >>